Kritika

Kortárs tánc

Természetgyermekek

Szoboszlai Annamária kritikája a Credóról

Ilead_dudagen különös az utolsó jelenetek egyike: ők ketten – a zenéből, zajokból kikövetkeztethetően – mintha egy pályaudvaron, vagy forgalmas kereszteződésben állnának. Hova, merre tovább? Majd sötétség borul a tánctérre, s a színpadnyi magas, karcos-rétegzett paraván mögött újra föltűnnek, de immár meztelenül.

Szoboszlai Annamária kritikája a Credóról

Igen különös az utolsó jelenetek egyike: ők ketten – a zenéből, zajokból kikövetkeztethetően – mintha egy pályaudvaron, vagy forgalmas kereszteződésben állnának. Hova, merre tovább? Majd sötétség borul a tánctérre, s a színpadnyi magas, karcos-rétegzett paraván mögött újra föltűnnek, de immár meztelenül.

Duda Éva intim, csöndes darabot alkotott – és a csönd ez esetben sem a zenére utal. Miközben Bora Gábor előre jön a jobbról erezetes vagy ásványi anyagmintázatú paravánnal a mindenhonnan máshonnan sejtelmes megvilágításokkal határolt színpadon, s lassít, nem a végletekig fékezett energiájú mozgását figyelem, hanem fészkelődik bennem a gondolat, hogy ez a Credo – legyen majd akár jelentős, akár kevésbé sikerült munka – mindenképp valamiféle határt fog jelölni a táncos-koreográfus Duda Éva pályáján. Vagy csak a bemutatóhoz fűzött fülszöveg visszhangzik illemtudón a sötét színházteremben… A fejemben?

DUDA__VA4
fotók: Láng Nóra | foto.szinhaz.hu

 

A két táncos testhez álló ruhája egyszerű, fekete, de az egyik kart és a hátat fedetlenül hagyó szabás – extra szőrtextúra nélkül is – valamiféle állati karaktert kölcsönöz nekik. Az is elképzelhető, hogy csak a megvilágítás teszi Bora Gábor belülről erősen kontrollált, izolált mozdulatait egy kihalt, az idő mélyéből előtűnő robosztus teremtmény megnyilvánulásaivá? A perceken belül Duda Évával kiegészülő duó lépései keresők, tapogatózók. Mintha egyik a másik mozgását követné, venné. Ritmusukat és dinamikájukat tekintve, mégis elsietettek a kikutatott, megtalált pózok. Egy következő szerkezeti részben – dzsesszesebb, izzékonyabb zenére – már aktív, mímszerű kommunikációba kezdenek a testek. Az irodalomban használt „élőszóbeliség” fogalma látszik megvalósulni ebben a táncban. Azon kapom magam, hogy egyre kevésbé a megmutatkozó táncra, mint inkább az évődő „szavakra”, a sebtében odabökött „megjegyzésekre” s a „beszédben” beállt csendekre fókuszálok. „Hogyteltanapod, igazánjól, fáradtvagyokvagymégsem, nembújunkágyba szeretniegymástreggelig…” nem, nem ezek a szalonmondatok sisteregnek. Inkább „távozásraisérettazidő demaradokhamaradnánk.” Valahogy így, ők, ketten. És Pilinszky-idézetek. Nem túlhangsúlyozva a férfi és a női szerepet.

Az ezt követő szólók mozgásanyagában már tágabb teret kapnak az eltérő (jellem)vonások. Duda Éva érzéki túlhajtottsága és Bora Gábor darabos ős férfiereje – önmagában – nem lehet teljes, kéri az ellenpólust. Miközben egyikük táncol, addig a másik hátulról előre, „nullás” sebességgel halad az alakját homályban tartó, transzparens válaszfal mögött. Egyenes „nyomsávkijelölésében”, a duóban felvett pózokban, a terek bejárásában tetten érhető bizonyos geometrikusság, mely a mozdulatok mélyére hatolva egyszerre mutatja fel az emberi test mechanikus működését, illetve annak absztrakt-stilizáló, megjelenítő képességét.

DUDA__VA8

 

Nem mondhatni, hogy a Credo sodró lendületű darab lenne, de magával tudja vinni a nézőt belső tájakra, alkalmat ad az elmerengésre, még ha a merengés tárgyát kevéssé képezik is jól eltalált, expresszív erejű mozdulatsorok. Inkább a sötétes, álomvilág-bágyadtságú hangulat az, ami hat. Kihez, mihez szól ez a Credo? Ki, mi mellett vallanak ők ketten hitet? Egymás mellett, az évek óta folyó közös munka mellett?

 

Bora Gábor erőteljesen magára szegezteti a tekintetet, szuggesztív jelenlétében Duda Éva némiképp háttérbe szorul, kivéve talán az energikusabb-intimebb emeléseket, megtartásokat, testalátámasztásokat. Koreográfusként pedig láthatóan jobban érdekelték a kettejük közti akciók, mint a darab struktúrájának egészen pontos kikristályosítása. Igen különös az utolsó jelenetek egyike: ők ketten – a zenéből, zajokból kikövetkeztethetően – mintha egy pályaudvaron, vagy forgalmas kereszteződésben állnának. Hova, merre tovább? Majd sötétség borul a tánctérre, s a színpadnyi magas, karcos-rétegzett paraván mögött újra föltűnnek, de immár meztelenül. Madárcsicsergés. Hajnali „dalzás” az erdőben, kicsit úgy, mintha két, nappali szerepeit félredobó, gyerekké váló felnőtt élné át. Természetgyermek. Faun? Állnak egymás mellett, egyhelyben izegnek-mozognak, s bár mozgásuk nem tér el karakteresen a korábban látottaktól, a pőreség mégis másnak mutatja kettejük kapcsolatát. Cinkosnak, bátornak, szabadnak.

Duda Éva 2010-ben kapott Lábán-díjat, s Bora Gábort ugyanebben az évben választották az év férfitáncosának.

 

Credo (Duda Éva Társulat)

Zenei szerkesztő: Kunert Péter. Jelmez: Opra Szabó Zsófia. Díszlet: Duda Éva.
Alkotók, előadók: Duda Éva, Bora Gábor

Nemzeti Táncszínház, 2011. április 26.

Budapest Táncfesztivál