Sárosi Emőke: Droidok és farkasok
Közép-Európa Táncszínház: IKF -
A KET-eseket jó nézni. Szépek, tehetségesek, reflexiókészek. Erősségük a szellem és a szem szinkronitásának művészi szabadsága.
A Közép-Európa Táncszínház három szóval defíniálja magát: progresszív, stílusos, kortárs. A társulat repertoárja a mára reflektál a jelen emberének. Előadásaikban mindennapi lokális problémák és lehetséges válaszok kerülnek a színpadra a kortárstánc nyelvén. Ez a „légy jelen” filozófia mutatkozik meg az IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) tehetséggondozó- és kutatóprogramjukban, amelynek elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása. Hiszen tendencia, hogy az első darabjukkal pályázó alkotók kevés lehetőséget, támogatást kapnak. Épp ezért a Bethlen Téri Színház a startoló fiatalok dobbantó bázisa, hiszen az IKF nyílt pályázatán nyertes koreográfusok itt lehetőséget kapnak az alkotásra. Az idei évadban a harmadik bemutatkozóra készülve, Samu Kristóf és Szarvas Krisztina dolgozhatott egy hétig a KET táncosaival és az MTE modern végzőseivel színházi körülmények között. Koreográfiájuk 2018. április 28-án debütált a publikum előtt.
Járvány / Fotók: Dusa Gábor
Samu Kristóf a telefonjukkal összenőtt generációnak tart tükröt Járvány című előadásában. Hat karakter (romantikus lány, business woman, csajszi, vagány csávó, meleg fiú és a barátkozó dumagép) metróbeli fiktív kapcsolódásának fázisait követjük végig. Jelenünk tipizált helyzete: 0% emberi kapcsolat + 100 % virtuális lét = netfüggő iZombiek. Itt lép közbe a felsőbb hatalom. A sminktelen istennő (Kiss Rebeka) fekete bundában, jégcsapszőke fiús hajjal vírust küld a kütyükre, és lehozza a cuccról a felhasználókat: zavart feszültség, agresszió, testi tünetek, remegés a kék fényben – egyértelműsíti és plasztikusan leképezi az elvonási tünetektől szenvedő figurákat. A stroboszkóp villogása átprogramozza az egyedeket és jöhet az újraindítás. A rendszer frissíti magát, meglátják egymást, és elkezdődik az emberi kommunikáció. Erős kép az istennő indulatokkal teli nagy szólója: a széllel szemben vágtató, szabadságot és vitalitást szimbolizáló paripa emblematikus kontrasztjává lesz a virtuális világban vegetáló droidoknak. Érthető, követhető, hatásos történet.
Eggyel többen!
Szarvas Krisztina Eggyel többen! című koreográfiája fájdalmasabb vizekre evez, az elfogadás, befogadás kérdéskörét boncolgatva. Adott három fiú (szürke atléta, fekete nadrág) és két lány (zipzáras fekete ruha) stabil, néma üvöltésbe merevedett szoborszerű egysége. Ebbe próbál integrálódni egy hatodik lány (Hargitai Mariann) – világos, lágy esésű, csipkés hátú ruhában, leengedett hajjal – úgy, hogy képes legyen megőrizni egyéniségét, nőiességét. De nem hagyják. Semelyik csoport vagy páros nem fogadja be. Nem tud kapcsolódni hozzájuk. Szívet tépő szólójában az önazonosság és az asszimiláció dilemmájában vívódik. De nem sokáig, a csapat visszatér, közre fogja és megfojtja – a legszenvtelenebb hidegvérrel, szemben a nézőkkel. Ember embernek farkasa: erős és megrázó ez a zárókép, hiszen az önfeltáró szóló közben lelket manipuláló zenei aláfestés szól, így válik igazán megrázóvá a steril brutalitás. Jók a dramaturgia arányai, és a táncosok színészi kvalitásait is kiaknázza az előadás.
Eggyel többen!
Jól szerkesztett párosítás egy estére ez a két produkció. Míg a Járványban át lehet nevelni az agymosott droidokat, addig az Eggyel többen!-ben már egy egységes zárt falka van, amely nem elfogadja, hanem elpusztítja a másságot. A KET-es táncosok mindkét produkcióban maximális tisztelettel és alázattal dolgoznak az ifjú koreográfusokkal, így a mozgásanyagok is megkapják a jellegzetes és professzionális KET-es ízt. Jó látni, hogy még mindig van létjogosultsága és terepe a gondolat- és történetközvetítő táncelőadásoknak.
Ifjú Koreográfusok Fóruma (Közép-Európa Táncszínház)
Samu Kristóf: Járvány
Szarvas Krisztina: Eggyel többen!
Táncművészek:
Közép-Európa Táncszínház: Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nagy Csaba Mátyás, Nyeste Adrienn
Magyar Táncművészeti Egyetem: Golubkovics Gergő, Hoffmann Luca, Horváth Attila, Kiss Rebeka, Stupek Míra, Szilvási Anna, Taba Benjamin
Technikus: Fogarasi Zoltán
Koreográfusok: Samu Kristóf; Szarvas Krisztina
Bethlen Téri Színház, 2018. április 28.