Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Antal Klaudia: Építési terület

The Mother House; Opus

Ménard előadása után két héttel újra építési területté nyilvánították a Trafó színpadát…

A tavalyi év végén jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem gondozásában, három egykori növendék – Drozdik Bianka, Lázár Helga és Szilágyi Bálint – fordítói munkájának köszönhetőn A dolgok színháza főcímet viselő kötet, mely többek között a németországi bábszínházi képzésbe, bábos gondolkodásmódba nyújt betekintést.

A szerzők „a dolgok színháza” alatt a báb-, figura-, tárgy- és anyagszínházat értik. A kötet egyik szerkesztője és tanulmányírója, Markus Joss szerint a dolgok jelenkori színházának színreviteli stratégiái közül jó néhány a performansz-művészetben gyökerezik: a ’60-as években a lezárt művek helyébe az akciók léptek, az akciók kiindulópontjává pedig a dolgok váltak. A dolgok elfoglalják az őket megillető központi helyüket, „a színpadon építenek, fűrészelnek, gyújtogatnak és lőnek”, ami Joss gondolatmenete szerint egyáltalán nem meglepő, hiszen a dolgok mindenhol körülvesznek minket, hatalmukkal beleavatkoznak az életünkbe, rajtuk keresztül szemléljük és érzékeljük a világot.

motherhouse2The Mother House / Fotó: Jean Luc Beaujault

A Trafóba immáron harmadik alkalommal visszalátogató francia alkotó, Phia Ménárd is egy dolgot, nevezetesen a kartonpapírt hívja segítségül társadalmi jelenünk szemügyre vételéhez. Ménard alkotásai, köztük a budapesti vendégjátéka, a The Mother House is különböző műfajok – újcirkusz, installáció, performansz, báb- és mozgásszínház – határán egyensúlyoz. A Trafó színpadát egy hatalmas, perforált kartonlap borítja, melyből Ménard felépíti az athéni Parthenón mását. Embert próbáló munkájához csupán néhány, ideiglenes támasztékként szolgáló botot, celluxot és végezetül az oszlopok kivágásához egy elektromos fűrészt használ. Ménard mindennek megadja az idejét, hosszan figyelhetjük, ahogy felméri a helyzetet, megépíti az alapokat, küzd az építmény egyensúlyával, kijavítja a hibákat, majd újrapróbálkozik. A több mint egy órán tartó építkezéséhez harcba hívja a nézők türelmét, érzelmi- és idegszálait. Végül a semmiből felépül Pallasz Athéné temploma, de mondhatjuk akár azt is: a mi otthonunk. Elsőre talán furcsán hangozhat, de bizton állítom, hogy Ménard extravagáns „wonder wo/man” megjelenésének ellenére bárki könnyen azonosulni tud karakterével és az általa vívott, mindenki számára ismerős sziszifuszi harccal.

Phia Ménard Maison Mere Jean Luc BeaujaultThe Mother House / Fotó: Jean Luc Beaujault

Mikor végre kész a mű és az alkotó a színpad szélén, egy kartonpapíron lepihen, hirtelen elered az eső, s látjuk szépen lassan szétmállani azt, aminek a megépüléséért egy órán át izgultunk. Se egy hang, se egy sóhaj nem hagyja el Ménard száját, csak a tekintetével játszik, mely hol ránk, hol pedig a katasztrófa sújtotta építményre szegeződik. Víz és kartonpapír, két dolog csupán, mégis húsbavágóan képesek érzékeltetni az otthon elvesztésének mély fájdalmát, a tehetetlenséget, a reményvesztettséget, az értetlenséget.

Nem mehetünk el az előadás aktuálpolitikai utalása mellett sem, hiszen az otthonát elvesztő, a kartonpapíron meghúzódó Ménard képe ismerősen összecseng Görögország menekülttáborairól készült fotókkal. Ménard egy olyan távoli problémát tesz zsigerileg átélhetővé, melyre a laptopunk és a televíziónk képernyője előtt hajlamosak vagyunk legyinteni, most azonban az arcunkba vágja a kérdést: veletek ez tényleg nem történhet meg? Ti milyen segítséget várnátok el?

Ménard előadása után két héttel újra építési területté nyilvánították a Trafó színpadát, ezúttal a klasszikus zene és a tiszta tánc találkozásából születő konstrukció létrehozását követhette nyomon az érdeklődő. Christos Papadopoulos Opus című koreográfiája Bach A fúga művészete című művének – pontosabban egyik tételének – a vizuális lefordítására, átültetésére a tánc nyelvére irányul.

opus Patroklos Skafidas e1578495448690Opus / Fotó: Patroklos Skafidas

Érdemes párhuzamként megemlíteni a Capa Központban február 10-ig látható Let’s Dance című kiállítást és az azt megelőző műhelymunkát, mely során zenészek és fotósok dolgoztak együtt. Közös gondolkodásukat olyan kulcsszavak határozták meg, mint például a hangkép, a kép-hang, az újrajátszás vagy a grafikus kotta. Kaincz Orsolya és Regős Benedek Konstrukció című közös munkája például a statikus(nak tűnő) fotó és a dinamikus zene közti ellentmondás látszólagosságára irányítja a figyelmet. A Konstrukció egy grafikus kottát, míg Papadopoulos koreográfiája egy tánckottát hoz létre: a fekete ruhás táncosok a fehér térben úgy mozognak, mintha hangjegyek volnának.

A táncosok a fúga egy-egy hangszerének – a hegedűnek, a csellónak, a fuvolának és a basszklarinétnak – a hangját testesítik meg. Az izmok rándulását és összehúzódását egyetlen egy dolog, a zene irányítja. A koreográfiát, ahogy a zeneművet is a kontrapunktikus szerkesztésmód határozza meg, az egyes szólamokat teljesen önállónak és egyenrangúnak tekinti, nem igyekszik összhangot teremteni. A szerkesztés, a zenei partitúra vizuális lekottázása áll a középpontban, a koreográfia nem csupán a narratívát, hanem az érzelmi hatáskeltést is kerüli. A táncosok mozgásának földhöz ragadtsága és szaggatottsága, a testek merevsége és megfeszítettsége, a mozdulatok mély „hangzása” azonban minden törekvés ellenére eredményez egyfajta érzelmi állapotot és az előadás végére elkerülhetetlenül megszületik az összhang: összhang a testek, a test és a mozdulat, a zene és a tánc kötött.

The Mother House (CIE Non Nova )

Dramaturg és rendező: Phia Ménard és Jean-Luc Beaujault. Zene és hang: Ivan Roussel. Színpadmester: Jean-Luc Beaujault, Pierre Blanchet és Rodolphe Thibaud. Jelmez: Fabrice Ilia Leroy.

Látványtervező és előadó: Phia Ménard.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2020. január 9.

Opus

Táncosok: Dimitra Eleftheria Mertzani, Ioanna Paraskevopoulou, Maria Bregianni, Amalia Kosma. Koncepció, koreográfia: Christos Papadopoulos.

Zene: Johann Sebastian Bach. Zenei szerkesztő: Kornilios Selamsis. Fényterv: Miltiadis Athanasiou, Christos Papadopoulos. Jelmez: Claire Breiswel.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2020. január 24.