Kritika

Kortárs tánc

Megyeri Léna: Egy kortárs kiállítás képei

Gergye Krisztián Társulata: A test emlékezete – hommage á Magdalena Abakanowicz -

… a kordonon kívül rekedteknek mindez inkább csak nagyszabású összművészeti ingerhalmaz marad, mintsem egy művész megelevenedett alkotói világa.

Van egy jelenet Kurt Vonnegut regényében, a Bajnokok reggelijében, amelyben egy koktélbár vendégei kis híján nekiesnek a Rabo Karabekian nevű minimalista festőnek, mert értelmetlennek és értéktelennek tartják a városukban kiállított munkáját. Miután azonban a festő szenvedélyes beszédben magyarázza el alkotása értelmét, hirtelen mindenki mesterműnek kezdi látni a képet. Valahogy így éreztem magam a Gergye Krisztián Társulat új bemutatóján, A test emlékezetén is: benne van a mestermű lehetősége, csak jó lenne, ha valaki elmagyarázná.

Test 17Fotók: Mészáros Csaba

Nem titok, hogy a kortárs tánc erősen rétegműfaj, éppen úgy, ahogyan a kortárs képzőművészet is az. Ha ötvözzük a két műfajt, az érdeklődő közönség feltehetően nem összeadódik, hanem inkább átlagolódik. Gergye Krisztián, aki maga is alkot képzőművészként is (éppen a napokban nyílt kiállítása az Átrium Galériában), nem először választ témát erről a területről – foglalkozott már a színpadon Schielével, Kokoschkával vagy éppen Lautrec-kel is. Legújabb premierjét pedig Magdalena Abakanowicz életműve ihlette.

A lengyel avantgárd jeles alkotójával a nemrégiben elhunyt művészettörténész, Jerger Krisztina ismertette meg Gergyét, az ő emlékének ajánlotta a koreográfus az előadást. Az 1930-as születésű, és három évvel ezelőtt elhunyt Abakanowicz bár elismert, de nem kifejezetten széles körben ismert alkotó, és egy, az életművének készült hommage esetében legtöbbünknek nincsenek olyan kapaszkodói, mint amik meglehetnek egy klasszikus alkotó esetében.

Test 20

A szorgalmas néző persze felkészül az előadás előtt, és ebben ezúttal dicséretes módon segítségére van maga a társulat, akik tagjai a bemutató előtti napokban számos olyan bejegyzést osztottak meg a közösségi médiában, amelyek bemutatták Abakanowicznak a darabban megidézett műveit, motívumait. Azonban ez is csak a felismerés örömére elég az előadás megtekintése közben, ám nem tesz minket képessé arra, hogy otthonosan mozogjunk ennek a „XXI. századi rituálénak” nevezett alkotásnak a szimbólumrendszerében, amely Gergye szándékai szerint megidézi Abakanowicz történelmi múltunkra reflektáló, archetipikus alakokat és formákat felvonultató világképét.

Test 18

Az előadás záró képében az előadók nagy része, a Soharóza kórus tagjai és a két táncos, Barabás Anita és Téri Gáspár hosszasan állnak mozdulatlanul, meztelen hátukat mutatva a közönségnek. Az ekkor már teljesen meztelenül fekvő Gergye szintén a hátát mutatja nekünk. Ez a kép egyrészről utalás Abakanowicz hát-szobraira, másrészről viszont Gergye és Jerger Krisztina találkozására is. A koreográfus elmondása szerint egy korai szólójában szinte végig háttal a közönségnek improvizált; ennek az előadásnak a végén ment oda hozzá a művészettörténész, és említette meg először Abakanowicz művészetét Gergyének. Már ez az anekdota is érzékelteti, hogy mennyire személyes élményekből, emlékekből és benyomásokból táplálkozik A test emlékezete.

Test 28

De ugorjunk most vissza a darab elejére, amikor is még leengedett függönynél megérkezik Gergye, aki mintegy a közönség képviselőjeként áll meg az elhelyezett múzeumi kordonok előtt. Később aztán nagyon lassan, fokozatosan kerül át a kordon másik oldalára, és lesz egyre inkább részese az előadásnak – valahogy úgy, ahogy feltehetően nekünk, a közönségnek is egyre jobban bele kéne vonódnunk a darab világába, ám ez nem tud maradéktalanul megtörténni. Felismerhetjük Abakanowicz számos motívumát: a róla elnevezett különleges textileket, az abakanokat; az ősasszonyt és az ősembert; a sámánszerű kosztümöket; a fura négylábút és így tovább. Bámulhatjuk a monumentális színpadképet (Zöldy Z. Gergely), a lenyűgöző jelmezeket (Béres Móni), a jelenlétével mindent átható kórust (Soharóza és hangszeres kísérőjük: Zombola Péter). De hiába: nekünk, a kordonon kívül rekedteknek mindez inkább csak nagyszabású összművészeti ingerhalmaz marad, mintsem egy művész megelevenedett alkotói világa. Látjuk a minden részletre kiterjedő, aprólékos munkát, érezzük, de nem érezzük át a szenvedélyt. Bánfalvi Eszter megjelenése pedig a darab vége felé, mint Abakanowicz szavainak tolmácsolója, kissé kilóg az előadás szövetéből: az idézett mondatok üresen csengenek a színpadon. Hiába, egy művésznek legtöbbször mégis csak a művei beszélnek legékesebben, nem pedig a szavai.

Test 41

Biztosan mindenkivel megesett már, hogy szinte a mániáig fokozódóan elkezdett érdeklődni vagy lelkesedni egy téma iránt. És talán azt is sokan megtapasztalták, hogy milyen nehéz ilyen esetekben ugyanezt a lelkesedést elmagyarázni, netán tovább adni a környezetünknek. A test emlékezetének minden percéből süt Gergye Krisztián és alkotócsapatának rajongása Abakanowicz munkássága iránt. Közönségének tagjai közül – ahogy ez lenni szokott – bizonyára lesznek, akik értetlenséggel, mások elnézéssel, megint mások pedig elismeréssel figyelik majd ennek a rajongásnak a színpadi megtestesülését. És talán lesznek páran, akikre átragad a lelkesedés. Egy biztos: Gergye ezzel az előadással tovább ad egy ajándékot, amit ő kapott: ahogy Jerger Krisztina megmutatta neki Magdalena Abakanowiczot, úgy most ő mutatja meg nekünk a lengyel művészt. Az ajándékot mindenki használhatja belátása szerint.

A test emlékezete – hommage á Magdalena Abakanowicz (Gergye Krisztián Társulata)

Előadja Barabás Anita, Gergye Krisztián, Téri Gáspár, valamint a Soharóza kórus tagjai: Asbóth Szaffi, Bogdán Tamás, Botka Dóra, Karosi Roland, Nagy Kata, Simon Júlia, Sipos András, Tamási Borbála, Tárnoki Tamás. Magdalena: Bánfalvi Eszter. Hangszeren közreműködik: Zombola Péter.

A Soharóza karnagya: Halas Dóra. Zenei felkészítő: Ney Andrea. Zene: Zombola Péter. Díszlet: Zöldy Z. Gergely. Jelmez: Béres Móni. Vetítés: Dinea László. Fény: Szabon Bala. Asszisztens: Jankovics Eszter. Rendezőasszisztens: Fazekas Anna. Produkciós vezető: Gáspár Anna. Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián.

Nemzeti Táncszínház, 2020. október 27.