Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Kutszegi Csaba: Színvak oroszlán az orrával lát

most ne a feketét nézd – Kérész Művek #59 -

Ha fehér alapon fekete tusrajzot nézek, eszembe nem jut a fehéren maradt alakzatokat megfigyelni…

Goda Gábor az 59. Kérész Művek-performansz elején elmondja a nézőknek, amit a régi Artus-rajongók már kívülről fújhatnak: reggel összegyűlünk, egésznap próbálunk, minden előadó alkotó is egyben, este bemutatjuk, soha többet nem játsszuk…

Az „este bemutatjuk”-ba azonban ezúttal bibi került. Mert a vírushelyzet miatt nézők nem jöhetnek. És mivel a Kérész Művekben a hab a tortán a találkozás a közönséggel, így a felkínált ínyencség kicsit hiányos: éppen olyan, mint a torta, amelynek tetején a hab csak virtuális. Ott is van, és nincs is ott, látszik, de megkóstolhatatlan és megfoghatatlan, sőt, az 59. témájához kapcsolódóan (stílszerűen): hol fehér, hol fekete…

160207422 3522570574536504 8499681525733946103 oFotók: Dusa Gábor

Goda azt is elmondta, hogy remélhetőleg így is el fognak jutni hozzájuk visszajelzések, amelyek tanulságait fel tudják majd használni akár már egy hét múlva is, mert ez év tavaszán hetente, nyolcszor egymás után jelentkeznek Kérésszel, a március 13-án (virtuálisan is csak egyetlen egyszer) nézők elé kerülő sorozatnyitó résznek a címe, így: most ne a feketét nézd.

Személyes emlék az ihlető forrás. Több évtizede Godának egy barátja megmutatott egy „kínai vagy japán” tusrajzot, és megkérdezte: mit látsz?       

„Tíz percig szünet nélkül, csillogó szemmel mondtam, ami eszembe jutott. Ő megvárta, míg kifogy belőlem a szusz, és aztán ennyit mondott: most ne a feketét nézd.”

Csomó közhely, bölcs és mély meglátás, aforizmák és bon mot-k lennének iderángathatók e történet ürügyén. A legtöbbje arra utalna, hogy mindig van lehetőségünk a megszokottól eltérően, sajátosan, kreatívan látni a világot. És ez nagyon könnyen sikerülhet, csak általában a megszokottól eltérőre nem áll rá a szemünk, az agyunk. Ha fehér alapon fekete tusrajzot nézek, eszembe nem jut a fehéren maradt alakzatokat megfigyelni, mindig a feketét vélem ábrának, és noch dazu nagyon gyakran el is akarom dönteni, hogy mit ábrázol, mire hasonlít, tárgyat, felhőátvonulást vagy mesebeli szörnyecskéket keresek bennük. Pedig lehet – sőt: biztos! –, hogy az ábrák inverze ugyanúgy létjogosult. A nyomszakértőnek egyformán jelentéses az agyagban hagyott lenyomat és a lábbeli talpának a redőzete, nyomból és nyomot hagyóból ugyanúgy lehet következtetni a világra, amelyben élünk, és a benne megtörtént eseményekre, mint ahogy a lapra vitt ábra és a lapon az ábrától üresen hagyott részek is lényegében ugyanarról beszélnek. Ezért is fontos, hogy a Kérész-performansznak legyen közönsége: mert a performansz az ábra, az ott hagyott nyom, a publikum tagjai meg magukban belül viszik haza a lenyomatokat, a sok-sok egyedi darabból állókat, amelyek valahol, tényleg létezően képeznek egy laza szerkezetű, gyorsan változó egységet, valamilyen kérészéletű metafizikai entitást (amitől egyébként sokkal szebb és tartalmasabb a világunk). Na, az ám az igazi virtuális tér, hozzá képest az Internet a Dark Net mélységes mély bugyraival együtt maga a földhöz ragadt, prózai fizika.

160182833 3522570571203171 1088469857031544386 oAz Internet virtuális tere (ahol az 59. Kérésszel is találkozhattak a befogadók) nagyon különbözik attól a metafizikai entitástól, mely jelen esetben a nézőkben hagyott nyomot, azt a bizonyos célba ért, és ideig-óráig mentésre került hatásegyveleget, illetve annak megfoghatatlan létezésmódját akarja jelenteni. Az Internet, bár szintén nem megfogható, nem látható, de egy teljesen egyszerű fizikai változó, amelynek minden molekulaváltozása ismert, átlátható, működési elve pedig ugyanaz, mint ami már a füsteregető indiánoknál is megvolt: van egy feladó, aki kódolja az üzenetét, amely aztán egy csatornán eljut a vevőhöz, aki dekódolja ahhoz, hogy megértse. A performansz (műalkotás) hatásegyvelege ezzel szemben nem ismert anyagi, hanem működését, összetételét illetően tulajdonképpen mindmáig ismeretlen szellemi térben létezik, és már ebből adódóan is: sokkal bonyolultabb (egyébként szerintem leginkább erre gondol Goda Gábor, amikor azt mondja: „…a nézők figyelme hozzátesz az előadáshoz.”). A helyszíni részvételemet nézőként a Kérész Művek performanszán semmilyen informatikai jelkomplexum nem tudja modellálni (és ezzel megteremteni számomra az adekvát befogadás lehetőségét), mert a figyelmem és a privát érzékenységem a helyszínen másodpercek törtrésze alatt újabb és újabb összefüggő benyomásokat szállít az elmémbe, és ezek alapján jön létre az a bizonyos hatás – mindenkiben más és másmilyen. Állítható, hogy ezért a Kérész-féle performanszok a leginkább nem valók internetes online térbe, hisz lényegük a szokatlanság, a váratlan összefüggések, meglepő gondolatok, inverzek felvetése, bemutatása, és azok egyéni befogadása. Egy hagyományos kukucskaszínházi előadás közvetítésekor sokkal könnyebben beleélem magamat a szituációba, hiszen csak ülnöm kell, és a „képernyőn keresztül” figyelnem, mi történik a színpadon. Komolyzenei koncertről nem is beszélve: ha igényes az otthoni hifi-berendezésem, elég behunyt szemmel hallgatnom. Természetesen mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a Kérészeket kár kitenni az Internetre. Nem kár, mert így is élménnyel szolgálnak és gondolatokat ébresztenek.

A performerek is jól teszik a dolgukat. Bakó Tamás például üdítőt tölt az alkotótársainak és a különleges vendégeknek (értsd: meghívott vendégművészeknek), és miközben szerrel és kendővel gondosan fertőtleníti a papírdobozt, már alkot is: kompozícióba rendezi a felületen a feloldódott színeket, formákat. Ez a felütés már egy tipikus artusos hitvallás, ars poetica: minden helyzet, tárgy lehetőséget nyújt művészi alkotásra, a kőtömbről csak a „felesleges” részeket kell eltávolítani, hogy rátaláljunk a szoborra. Később egy nehezen felismerhető hölgy (talán Hrotkó Heléna) bekötött szemmel fekete ábrát fest fehér alapra, majd őt a négy férfi „Artus alkotó performer”, Bakó Tamás, Kocsis Gábor, Mikó Dávid és Mózes Zoltán fekete álomba ringatva „helyezgeti”. Aztán Mózes sakkjátszmát kezd vele, amit félbeszakít egy villanykörte sajátos becsavarása (Mózes csak tartja a körtét, míg társai felemelik, és forognak vele). Látunk majdnem meztelen férfit fekete masszírozó hengerrel vergődni folyosón, a sakkjátszma folytatása közben meg felbomlik a tábla rendje: a feketék és a fehérek inverzekbe váltanak, majd a szabályos négyzetháló-elrendezés is felbomlik. Nem maradhat említés nélkül a fekete mozgó kis lepel mögötti páros tánc, Lőrinc Katalin szólója hegedűkíséretre, és a táncosnő alakjának fekete ajtóba fúrása (sziluettje mentén sűrű lyukakat fúrnak az ajtólapba, melyeken aztán fehér fény hatol át).

160938345 3522570567869838 919144850521621556 o

Nekem a kedvencem a „zebralányok” (inverz) csíkosra festése volt: minden fehér rajtuk fekete csíkokat kapott, és fordítva… Közben ismeretterjesztő információkat a hallhattunk zebrákról és ragadozó nagymacskákról. Én most tudtam meg például, hogy az oroszlánok színvakok. Ha egy zebra mozdulatlanul, a csíkjainak megfelelő ambientét választva ácsorogna a szavannán, az oroszlán észre sem venné… De ez csak elméleti feltevés, mert a világ – van, akinek kárára, van, akinek szerencséjére – ennél sokkal bonyolultabb. Szerintem az állatok királya az orrával is lát, ezért jobb, ha a zebra nem álldogál, hanem gyorsan elhúzza onnan a csíkjait.

Az aznap kipróbált mozdulatakciók, megkoreografált események, festések, zenélések, hangadások néha kicsit keresetlenül, természetes bájukban mutatkoznak meg. Ez a Kérész Művek vállalásának sajátossága, amibe az esetlegesség és a nem rejtegetett emberi gyarlóság is természetesen illeszkedik. Egy dolog viszont kilóg (nézőpont kérdése, hogy ez erénynek vagy hibának számít). Improvizálással a muzsikálásban egészen más szintet lehet elérni, mint más művészetekben. A szitáron, hegedűn, gitáron és ütőhangszereken megszólaló együttes végig igen magas színvonalon játszott, nem is tűnt úgy, hogy aznap, improvizálva dobták volna össze a zeneszámokat. Bakai Marci káprázatos hegedűszólója pedig (amellyel Lőrinc Katalin tánc-improvizációját kísérte) egyszerűen több mint gyanús (úgy értem: sok-sok gyakorlás eredménye lehet). Még akkor is, ha – megértve az 59. találkozás üzenetét – nem a zene szólamait, hanem az inverzét, a csendjeit figyeltem.  

most ne a feketét nézd (59. Kérész Művek)

Artus alkotó performerek: Bakó Tamás, Kocsis Gábor, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta. Special guests / alkotó performerek: Cserepes Gyula, Hrotkó Heléna, Lőrinc Katalin. Zenészek: Bakai Marci (hegedű), Gara Misel (szitár), Kalmár Tibor (szitár), Mótyán Tibor (tabla, ütőhangszerek), Tóth Szabolcs (szitár, gitár). Zenei vezető / zeneszerző: Tóth Szabolcs. Intermédia-művész: Hajdu Gáspár. Képzőművész: Sinkovics Ede. Videó: Lajti Balázs. Elemző-megfigyelő: Artner Szilvia Sisso. Fénytervező: Kocsis Gábor. Hangtechnikus: Szabó Áron ‘Vasaló’. Videó: Lajti Balázs. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna. Produkciós vezető: Hodován Margit. Rendező: Goda Gábor.

Artus Online, 2021. március 13.