Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Szoboszlai Annamária: Mitől akad be a nyakad?

Kérész Művek Gyakorlatok: a test lázadása –

Goda és csapata azt kutatja, miként éled föl a tiltakozás. Csakhogy nem a társadalom, hanem egészen közvetlenül a test, az ember fizikai szintjén vizsgálódnak.

Amikor A tavasz tizenhét pillanatának első részét 1973-ban vetíteni kezdték a tévében, állítólag elnéptelenedtek Moszkva utcái. Mindenki Stirlitzet várta. Idén tavasszal Goda Gábor és az Artus meghirdette a Tavasz 8 pillanatát, a Kérész Művek estjei pedig a félhomályos kocsma-színház helyett kénytelenek az online térben várni a kémkedőket. Teljes a siker, hisz este nyolc után Budapest is néptelen.

A 62. Kérész-est témája a tiltakozás, a címe pedig a test lázadása. Nem új keletű gondolata az Godának, hogy az emberi kommunikáció, s ennélfogva a társadalom rákfenéje a magának kizárólagosságot követelő vagylagos gondolkodás. Egy korábbi beszélgetésben a rendező a következőképpen fogalmazott: „Mikor egyik csőlátó is, meg a másik csőlátó is ránéz a világra, azt állítják, hogy ez így, vagy úgy van. Nem értik meg a másikat. Holott csak el kéne fogadniuk, hogy a másiknak (a másik csőlátónak) szintén lehet valós, igaz nézőpontja. Vajon képes az ember mindegyiket elfogadni valóságnak? A politikában erősen jelen van a sokféle nézőpont, és ezzel együtt a meg nem értés. Pedig sokféle igazság létezik.” (Szoboszlai Annamária: Csőlátás – vagy – igazság – is; lásd itt  - a szerk. megj.)

kérész62

A tiltakozás mint válaszreakció fölvetésével Goda a fenti nyomvonalon halad tovább, és arra kérdez rá, hogy mi történik, ha elmarad a párbeszéd, és nem születik konszenzus. Ilyenkor jobb helyeken a hatalmon lévő csőlátó döntései ellen az emberek – ideológia, gazdasági, esztétikai… megfontolásból – protestálnak. Goda és csapata azt kutatja, miként éled föl a tiltakozás. Csakhogy nem a társadalom, hanem egészen közvetlenül a test, az ember fizikai szintjén vizsgálódnak. Azt kutatják kreatív-művészi formában, hogy mi váltja ki a tiltakozást a testből, hogy miért lázad a test.

Mint minden Kérész-est esetében, Goda Gábor itt is társalkotókkal dolgozik együtt, s egyetlen intenzív próbanapot performansz-előadás követ – a vesztegzár miatt online formában. Tudjuk jól, milyen hátulütői vannak egy színpadra, vagy élő térbe szánt előadás vetített bemutatójának, de ezúttal nem szeretném műfaji fanyalgással tarkítani a sorokat. Csak annyit jegyeznék meg, hogy bizonyára jobban éreztem volna magam az Artus indusztriális tereiben, ahol sok apró jel és jelzés segíti egyszerre, egyidejűleg a vendéget abban, hogy ne csak szemtanúja legyen az előadók alkotta képeknek, mini-performanszainak, hanem fizikailag is átélje őket, s ezáltal kicsit többet tapasztaljon abból a bizonyos elefántból. De nincs mit tenni, a helyzet előállt, a néző csőlátásba kényszerült. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a 62. est előadói – Bakó Tamás, Dombi Kati, Kocsis Gábor, Mózes Zoltán, Mikó Dávid, Szalay Henrietta, Formanek Csaba, Raubinek Lili – még így is remek pillanatokkal ajándékozták meg a nézőt és egymást. A pontos szerkesztésnek, az operatőri munkának és a vágásnak hála pedig megkaptuk az egész-re rálátás lehetőségének az illúzióját.

A felvétel elején röpke bejátszások formájában értesülünk az előadók performansz-ötleteiről: az ember súlya alatt kipukkanó tejes dobozról, a színpadi étkezésről Latinovits módjára, egy nőről, kinek testén különböző helyeken festéknyomot hagynak az őt megtáncoltató férfiak… Goda Gábor rövid ismertetője körvonalazza a témát, a kamera pedig úgy mozog a térben, hogy az est jeleneteinek színhelyeit vagy jellemző eszközeit kezdettől fogva magukba foglalják a képkivágások. Így aztán az első percektől fogva látjuk – noha nem értjük – az asztalon zöldségekből kirakott nőalakot, vagy a szalvétákkal szegélyezett térben magányosan álló, ember nagyságú, átlátszó falú dobozt/szobát, a vörös rózsát stb. De lehet, hogy rózsa nem is volt… Ki tudja. Olykor beleng egy villa. És mint mindig, most is fontos a zenészek jelenléte, akik Philipp György vezetésével teremtenek sajátos hangulatot.

Némely kép egészen tisztán mutatta be a lázadó testet: így például annak a párocskának a jelenete, melynek első variációjában a vörös rózsával megajándékozott nő (Szalay Henrietta), a másodikban az ajándékozó férfi (Mózes Zoltán), a harmadikban pedig a pár mindkét tagja eszméletét vesztve rogy a földre. De említhetem a zöldségbabával eltelő, majd a falatokat rágatlanul visszaöklendező Bakó Tamás (partnere Dombi Kati) jelenetét is. A kedvencem mégis Mikó Dávid fehérre maszkírozott arccal, kerek napszemüveggel, szájmaszkkal előadott cigifüstös performansza, mely zenéjével, a kicsapódó kátránynak a fehér vászonmaszkon hagyott barna foltjaival számomra David Lynch egyszerre látomásos és ironikus, groteszk szimbolikáját, abszurd költőiségét idézi – nemcsak Covid idején.

KÉRÉSZ MŰVEK 62. – a test lázadása

Artus alkotó performerek: Bakó Tamás, Dombi Kati, Kocsis Gábor, Mikó Dávid, Szalay Henrietta.

Special guests / alkotó performerek: Formanek Csaba, Raubinek Lili. Zenészek: PSH // Bartek Zsolt, Kertész Endre, Mózes Zoltán, Philipp György. Zenei vezető / zeneszerző: Philipp György.

Intermédia művész: Hajdu Gáspár. Képzőművész: Bodóczky Antal. Fénytervező: Kocsis Gábor.

Hangtechnikus: Szabó Áron ‘Vasaló’. Hangmérnök: Kolozsi Péter. Videó, vágás: Lukács Máté, Lukács Mihály. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna. Produkciós vezető: Hodován Margit. Művészeti vezető: Goda Gábor.

  1. április 3., Artus online