Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Kutszegi Csaba: Teára várva

Kérész Művek Gyakorlatok #65a torony leomlott, de a kövek épek

…a gyorsított kiadásban abszolvált kipakolás-számvetés, levetkőzés-összegömbölyödés és utolsó lehelet – maga az elillanó emberi élet.

A május első Kérésze, bár verbális szó nem hangzik el benne, egy szabályos kis dramatikus színházi dolgozat. Én kedvelem a kortársszínházi lezáratlan, vagyis szándékoltan nyitva hagyott kompozíciókat, de egyáltalán nem tartom ördögtől valónak még napjainkban sem, ha egy opusnak éppenséggel van eleje és vége is.

Mivel a Kérész Gyakorlatok sine qua non-ja a befogadó értelmezési szabadságának megadása és folyamatos fenntartása, magam is élve a lehetőséggel, megcsináltam a performanszból az aznap esti saját színházamat. De mindenekelőtt rögtön hangsúlyozom: lehet, hogy ugyanazon látottak alapján már másnap délelőtt egészen másmilyen előadást „rendeznék magamnak”, az meg egészen biztos, hogy ha a személyes jelenlétet is élvezhetem élőben a helyszínen, teljesen másképp működnek a receptoraim, követkesésképp az sem kizárható, hogy akkor homlokegyenest eltérő eredményre jutnék a privát színházcsinálásomban. De – egyebek mellett – éppen ez a jó a Kérészekben. Ugyanis ez maga a szabadság. Pontosabban: a szabadság átélhető praxisának esszenciája. Vagy – aktuálisan – a gondolat- és ideológiaerőszakolás elleni vakcina, melyet ha elegendő dózisban (és ismétlésben) megkapunk, belénk oltódik a szabadság igénye, és ellenállók leszünk minden ránk támadó, parancsuralmi kísérlettel szemben. (Tézisemnek bizonyítéka is van, lásd: ezért nem támogatja a világ elmaradott országaiban az uralkodó elit a művészetek szabadságát.)

kérész65Mózes Zoltán / Fotók: Dusa Gábor

Számomra a torony leomlott, de a kövek épek című 65. Kérész Művek Gyakorlatok egy teafőző asszony gondolatcikázásai pandémia idején, egy abszurd, futurisztikus romkocsmában. Az akciók kezdetén ugyanis Bodor Johanna maszkban felteszi forrni a teavizet, a végén pedig megmártogatja a filtert, majd szervíroz. A közben eltelt 40-50 percben annyi történik, amennyi – a gondolat sebességén – bőven lejátszódhat egy mélázó (közös helyzetünkhöz illően kicsit zavarodott) fejben. Goda Gábor, a sorozat művészeti vezetője az elmúlt hetek kialakult (Kérész)gyakorlatának megfelelően a felvétel elején ezúttal is ad egy kis indíttatást a később látandók értelmezéséhez. Elmondja az aktuális fejezetcímmel kapcsolatos gondolatait, amelyekben most azt firtatja, hogy a nagy összeomlások után vajon találhatók-e a romok között ép részek, amelyekre vagy amelyekből újból építeni lehet.

A performansz akciói aztán ezt az alapgondolatot illusztrálják, építgetik, variálják, absztrahálják tovább – a maguk erősen elvont, elemelt, avagy konkrétabb módján. Szemléletes és ötletes gondolatillusztráció például Gergye Krisztián tettsorozata: vizet iszik Bodor Johannával és Bakó Tamással (ki pohárból, ki kancsóból), aztán elejtik az üvegedényeket. Gergye összesöpri a keletkezett törmeléket. Később visszatér az asztalra helyezett üvegdarabokhoz, és egy elektromos gyorsragasztó-pisztollyal megpróbál összeragasztgatni egy edényt. Majd kipróbálja: ezúttal mintha bort töltene bele, de hasztalan, mert a folyadék a réseken át gyorsan elszivárog.

Több cselekvéssorozat inkább elvontan utal az összeomlásra és a maradék ép részek meglétére. Ezek a kis mozgástanulmányok továbbgondolkodásra késztetik a szemlélőt. Egy láthatóan (mozgásában is) szintén „szétesett” pincérnek (Mikó Dávid) felszolgálnivalóul egy kavicsa maradt, azt pörgeti unos-untalan a kerek tálcáján (később csapágygolyóra cseréli). Mózes Zoltán marékkal akar Mayer Zitának finom homokot hordani, de mire a nőhöz ér, ujjai közt elszáll a por. Később Mayer kalapban tér vissza, ruhái alól, fejfedőjéről dől a fűmag, amit a férfiak igyekeznek visszatölteni „belé”. Aztán felállítják, és spriccnikkel locsolják (vajon kinő az öntözéstől a fű?). Raubinek Lili végtelen, termeken átnyúló gilisztát gyárt összeolvasztott pufikból (értsd: tömzsi, nudli alakú zacskós rágcsálnivalóból), és nekilát elfogyasztani azt. Raubinek Lili, Bakó Tamás, Gergye Krisztián és talán Bodor Johanna is együttesen a lépcsőn felfelé cipeli Mikó Dávidot. Miután leejtik, a férfi utánuk gurul – felfelé.

kérész652

Fenti akciók nem adnak végleges választ arra a kérdésre, hogyan és miből rakható össze újra az, ami szétesett, lehetnek viszont egy széteső félben levő eszmélet csapongó észlelései. Ugyanez igaz az eheti Gyakorlatok két kiemelkedően jól sikerült jelenetére is. Öt hátizsákos ember (Nagy Csilla, Raubinek Lili, Bakó Tamás, Mikó Dávid és Mózes Zoltán) vezényszóra elfoglalja a talajon kijelölt, alig fél négyzetméteres territóriumát, majd egy sípjelre elkezdenek sietve a poggyászukból kipakolni. Mérik az idejüket. Majd újabb sípszóra ugyanígy a ruhadarabjaikat veszik le, és helyezik el a saját négyszögeikben. Aki kész, magzatpózban elhelyezkedik a cuccai között. Majd kapnak az arcuk elé egy kicsiny égő mécsest. Aztán körben elsötétedik minden, és egy utolsó, közös leheletre kialszanak a lángok is. Mindeközben Palojtay János egy emelvény tetején szintetizátoron zongorakivonatot variál, amelyben felismerhetően visszatér a Mozart-Rekviem Lacrimosa-tételének főmotívuma. Ez a gyorsított kiadásban abszolvált kipakolás-számvetés, levetkőzés-összegömbölyödés és utolsó lehelet – maga az elillanó emberi élet. Melynek bevégeztével – legalábbis a tudomány mai állása szerint – túl sok újjáépítésre alkalmas ép darab nem marad fenn az egyénből. (Kivételek persze itt is akadnak: halhatatlan életművek, ismeretlen spiritiszta létezésformák, szakszerű szervdonáció…)

Nagyon szerettem Nagy Csilla vízen úsztatott betűkirakóját is. Nemcsak a megkapó rendben és nyugalomban ollóval terelgetett-vágott betű- és szókezdemények játéka tetszett, hanem az úsztató személye is. A hatáshoz nagyban hozzájárult ugyanis a premier plán-technika, Nagy különleges arcberendezése (pontosabban: ritka szépsége). Meg az épen maradt részekből újjáépített üzenet: „minden tetőről láthatod a napot” (ha jól olvastam).

A 65. Kérész kerek szeánsz volt egy, az Artustól már ismerősnek tetsző, de számtalan meglepetést is nyújtó abszurd kocsmakombinátban. A tea elkészült, az időközben felkerült maszkok újra lekerültek, a forró italhoz harapnivaló is akadt – meg artusos hangulatvilágítás: megható békében, nyílt lánggal égő mécsesek benzines marmonkannák tetején. Az előadás (és a szétesés lehetősége) tehát nyitva is maradt, dacára hogy lekerekedett. Nekem rendben volt így, mert szabadságom és igényem is volt rá, hogy a látottakat magamban elrendezzem. Elvégre a legnagyobb költőnk szétesése után ránk maradt, de máig ép (vers)darabjai megerősítik, hogy a szabadság olykor (talán) rendet is szülhet.                                      

      

Kérész Művek Gyakorlatok #65a torony leomlott, de a kövek épek

Artus alkotó performerek: Bakó Tamás, Kocsis Gábor, Nagy Csilla,Mayer Zita, Mikó Dávid, Mózes Zoltán. Special guests / alkotó performerek: Bodor Johanna, Gergye Krisztián, Raubinek Lili.

Zenész: Palojtay János. Képzőművész: Sebestény Ferenc. Intermédia-művész: Szécsényi-Nagy Loránd. Fénytervező: Kocsis Gábor. Hangtechnikus: Szabó Áron ‘Vasaló’. Hangmérnök: Kolozsi Péter. Videóvágás: Lajti Balázs. Kameramanok: Lajti Balázs és Kun Ádám. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna. Produkciós vezető: Hodován Margit. Művészeti vezető: Goda Gábor.

Artus online, 2021. május 1.