Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Szoboszlai Annamária: Küszöb, ami nem kiküszöbölhető…

Kérész Művek Gyakorlatok #66 – kishalál -

…nem akartam beléjük látni semmit, de semmit. Ez tűnt a legcélravezetőbbnek, hogy el ne hasaljak a küszöbön.

A Kérész Művek Gyakorlatok 66. darabja, a kishalál, mely egyben A tavasz nyolc pillanatában a nyolcadik, valahogy melankolikusabb, lassabb, csöndesebb mederben csordogál, mint az eddigiek – az állandó alkotótársak és a meghívott vendégek ötleteiből született képek pedig nagyobb elvonatkoztató-képességet, több intuitív gondolkodást kérnek a nézőtől, mint általában.

Pedig ez a nyolcas még csak nem is fektetett nyolcas. A „kis halál” mint kifejezés (általában külön írva) számos filozófiai tanításban ránk köszön, többek közt a buddhizmus, illetve a zen buddhizmus is megemlékezik róla, leírja ezt a jelenséget, mely ugyan nem az életnek a végét jelöli, hanem elsősorban a lemondással áll összefüggésben, mégis azt tartják, hogy sok kis halállal kell megbirkóznunk ahhoz, hogy a nagy halállal már gyakorlottan tudjunk szembe nézni. Nekem úgy tűnt, hogy Goda Gábor rendező ettől eltérően valamiféle határvonalat ért a kishalálon (talán ezért is írja egybe), kaput valami újra, valami másra, valamire, ami kizökkent a megszokott rutinból, a megszokott időből, a hétköznapiból. Egy olyan pont, amikor egy jelenség sebességet vált, mert sebességet szüntet, mert ott, ahol ez a pont van, ott nem érdekes a sebesség, sem az idő és a mennyiség, mert ez az Örökkévaló.

unnamedFotók: Dusa Gábor

Milyen különös, ahogyan az „örök” összekapcsolódik a halállal, a kishalállal... Amikor pislogunk, amikor elalszunk, amikor lapozunk egy könyvben és már nem olvassuk az épp elhagyott oldalt, de még a következőnek az első sorait sem futjuk át, amikor épp merőlegesen áll a kezünkben fogott lap a könyv egészéhez képest – ez mind a Goda-féle kishalál. Egy kitüntetett, megfigyelésre érdemes pillanat és állapot. Ezeket a pillanatokat kereste Bakó Tamás, Kocsis Gábor, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta a vendégek, Hrotkó Heléna, Lukács László, Novák Péter, Podmaniczky Dorottya, Vavra Julcsi segítségével. Kutatásukat a zenei oldalról Philipp György és Zombola Péter, az intermédia területéről Szécsényi-Nagy Loránd, képzőművészeti vonalon pedig Bodóczky Antal támogatta.

Ahogy írtam, nézőként jobban megdolgoztatott a kishalál, mint a korábbi Kérész-produkciók. Talán azért, mert Goda Gábor mindig sokat merít a keleti filozófiákból, de ezúttal egészen átírja a hangsúlyokat, nem lemondással együtt járó felkészülésként tekint a kis halálra, hanem mint az örökkévalóra nyíló ajtóra, mely feltárul előttünk, amennyiben meg tudunk valósítani egy másfajta jelen-létet. A felvetés ebben a formában rendkívül intim, mivel túlságosan rejtett, vagy ritkán kérdezett, dialógusba vajmi kevésszer invitált én-darabkához szól. De hogy azért intim, mert abban a pillanatban az ember megszűnik én lenni, vagy azért, mert akkor, abban a minőségben vagyok csak én igazán…? Ehhez előbb kellene egy jó Én-definíció, melyhez ez a cikk kevés. Ezért voltam hát bajban a látott jelenetekkel, és direkt nem akartam beléjük látni semmit, de semmit. Ez tűnt a legcélravezetőbbnek, hogy el ne hasaljak a küszöbön.

Mózes Zoltán nyitja a sort. Az út közepén, talapzathoz erősített mozdulatlan kerékpárján csak tekeri, tekeri a pedált, miközben mögötte ideges autósok dudálnak, szitkozódnak. Az élmény ismerős mindkét oldalról. Megvan az a feszítő állapot, az autósé, amikor a szembeforgalom miatt sehogy sem bírok megelőzni egy (egyébként rendkívüli sebességgel haladó) kerékpárost. Ha végre lehetőségem adódik rá, remegve hajtok el mellette, mindig attól félek, hogy akaratlanul fellököm, vagy a kocsim tömege keltette légáramlattal megzavarom. Amikor magam mögött tudom, amikor nem kell már többé félteni őt, valami kattan bennem halkan. És azt is tudom, milyen „hadba” indulni kemény páncélú autók, kamionok, kisbuszok, teherautók földjén, mely éppúgy az enyém is, de ahol végtelenül kicsi vagyok. Mégsem érzem át kellően, mennyire sérülékeny az életem, nem, mert a sebességet sokkal jobban érzem a nyeregben, mint a süppedős ülésben ülve. Igen, nyeregben vagyok, élek. Visszatérve a jelenethez: a további részében két, fehér furgonnal érkező segítő fogja a talapzattal együtt Mózest, és eltávolítja az autósok útjából, akik megkönnyebbülten továbbhajtanak. A segítők ezután a földre fektetik a biciklistát, s mellé nadrágot, fölsőt helyeznek, majd indulnak ők is, de előbb még egy, az út szélén álldogáló menyasszony kapaszkodik föl a kocsira…

183288605 3677258802401013 4924975496650149874 n

Podmaniczky Dorottya és Mikó Dávid derekuknál fölfüggesztve, egymással szemben állnak. A fiú egy apró tárgyat nyújt a lány felé. Talán gyűrű, olyan a mozdulat. A mozgástól akaratlanul is kilendülnek súlypontjukból, nem tudnak talpon maradni, így hát egymással szemben, a talajjal vízszintesen lebegnek lent és fönt között, s közben egy-egy fúvóka segítségével fölfújnak egy közös lufit…

Novák Péter sajátosan jeleníti meg / használja fel Mozart Don Giovanniját. Rózsaszínű glettel és egy spaklival fölszerelkezve kezdi betapasztani a szépészeti beavatkozásra régóta rászolgált, mállott faldarabot. Közben énekel, ő és segítői is. Gletteltem már életemben, kishalál típusú pillanatokat nem tudok fölidézni e tevékenység közben, ellenben Mozart főhősének élete igencsak bővelkedett kis halálokban. Nem egy párbajt vívott férfiakkal, míg egyszer csak el nem jön érte a Kőszobor, hogy pokolra vigye. Az életében elkövetett bűnöket még a halál kapujában sem volt hajlandó megbánni az örökké a pillanatnak, a mának élő Don.

Lukács László olimpiai gyűrűgyakorlatot hajt végre – talajon állva, Bakó Tamás pedig profi sportriporter módjára közvetíti, kommentálja a látottakat, dicsérve a meg nem rezdülő karokat, a szép fejtartást. A leugrás előtti pillanatot ismerem. Pont olyan, mint autóval elhajtani egy biciklista mellett. Egy másik jelenetben sellő gurul be a színre egy gördeszkán, nagy nehezen fölkapaszkodik egy mini-színpadra, elővesz egy vöröshagymát, és enni kezdi, közben a mögé feszített vásznon egy táncoló nő vetített képe látszik. A hagymaevésre akkor kapunk magyarázatot, amikor a sellő a kigördülő könnycseppjeit egy flakonba gyűjti össze, majd egy spriccelő segítségével permetezi vissza magára a tengervizet helyettesítő sós cseppeket.

Látunk még ölelkező párt, kiknek lihegését mikrofonnal erősítik föl a segítők, szülinapi tortát elfújhatatlan, mindig újra lobbanó gyertyákkal, falra találomra húzott vonalakat, spontán alakuló képet, és két focistát, akik elől a miniatűr labdák – még mielőtt belerúghatnának – fölreppennek a levegőbe. Mint minden Kérész-darabnál, ez esetben is van egy, az előadás alatt visszatérő kép, mely ezúttal nem csak képletesen, hanem valóságosan is megjelenő vezérvonal, melyhez minden egyes szereplő hozzárakja a maga Mahjong-lapkáját, mely az állítva egymás után helyezett dominókockák mintájára várja a kishalált (vagy a kis halált?), a borulás pillanatát…

Összegezve, arra jutottam, hogy a kishalál a Kérész Művek súlypont-példázata (lásd: talajtól elemelt kerékpár, aztán csak elemelt pár, de kerék nélkül, ellenben lufival, létrán állva glettelő széptevő, a testét és testének a súlyát a talajon nyugtató tornász, az elröppenő labdák, a lábak nélküli sellő…). A súlypont pedig azért fontos, hogy egészséges időélménnyel éljük az életet, és a kisebb-nagyobb örömeit (is). A franciák persze most nem a súlypontról szónokolnának, hanem a „la petite mort-ról”[1]… Orgazmussal is működik a nyolcas.

Kérész Művek Gyakorlatok #66 – kishalál

Artus alkotó performerek: Bakó Tamás, Kocsis Gábor, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta. Special guests / alkotó performerek: Hrotkó Heléna, Lukács László, Novák Péter, Podmaniczky Dorottya, Vavra Julcsi. Zenészek: Philipp György, Zombola Péter. Zenei vezető / zeneszerző: Zombola Péter. Intermédia-művész: Szécsényi-Nagy Loránd. Képzőművész: Bodóczky Antal. Videó és vágás: Lukács Máté és Lukács Mihály. Fénytervező: Kocsis Gábor. Hangtechnikus: Szabó Áron ‘Vasaló’. Hangmérnök: Kolozsi Péter. Produkciós asszisztens: Hodován Mária. Produkciós vezető: Hodován Margit. Művészeti vezető: Goda Gábor.

Artus online, 2021. május 8.

 

[1] Jelentése: szó szerint „a kis halál”, a francia szlengben: orgazmus (a szerk. megj.).