Kritika

Kortárs tánc, Újcirkusz

Hajnal Márton: Vissza a városba?

Freak Fusion & Flying Bodies: cirQular

belakják a várost, és ha nem is felforgató erővel, de játékosan újraírják a teret, illetve annak használatát.

A városi terek meglehetősen ideologikusak. Általában az emberi testek célirányos és hatékony közlekedéséhez lettek igazítva, és szinte minden szögletnek megvan a maga írott vagy íratlan használati szabályzata. A lakásokat az ajtón keresztül közelítjük meg, a szűk helyeken nem tartjuk fel a forgalmat, a mozgólépcső baloldalát szabadon hagyjuk, a fűre lépésről pedig tudjuk, hogy sokszor tilos. A pandémia ráadásul csak ráerősített erre a beszorítottságra: mivel a turizmus elhalt, ritkábban bámészkodunk ráérősen az utcákon, helyette még a bolt padlóján is figyelemfelkeltő körök jelzik, hogy mekkora távolságra álljunk egymáshoz képest a kasszához vezető sorban.

freakcirQular (Flying Bodies, Freak Fusion)

A Freak Fusion és a Flying Bodies által létrehozott, „sétacirkuszként” meghatározott cirQular játékosan, egyszersmind „covid-biztosan” forgatja ki ezeket a megszokásokat, amikor a város különböző pontjain újcirkusz-etűdöket mutat a közönségnek. Technikailag ez úgy működik, hogy az éppen soron következő helyszínre (egy előre megkapott térképen jelölt utcasarokra, megállóba, aluljáróba stb.) érkező néző az ott elhelyezett QR kód beolvasásával, és a mobiltelefonja segítségével nézheti meg YouTube-on az ugyanott, csak éppen korábban rögzített, párperces, 360°-os videót. A tér pár nappal korábbi felvétele és az aktuális valóság szépen egymásra vetül (helyenként olyan izgalmas, és napjainkra jellemző kontrasztot okozva, mint amikor a videón látható mutatvány helyén már egy terasz nyílt azóta), a néző pedig az általa választott napszakban (és tempóban) haladhat végig jelenetről jelenetre a „pályán”, egyedül vagy a társaival felkutatva az állomásokat, a kedve szerint megszakítva a befogadást akár egy kávézással.

A végeredmény hatásmechanizmusában a Freak Fusion korábbi online előadását idézi: a Restlesslegs esetében egy „hagyományos” színpadi előadást az akrobatákra szerelt testkamerákkal rögzítettek, a néző pedig jelenetenként választhatott egy-egy alkotó nézőpontja közül. Akárcsak ott, a cirQular esetében is a befogadás feletti, átlagosnál nagyobb szabadság, a modern technológiai megoldásokból ismerős interaktív lehetőségek és ezzel együtt a mutatványok testközelbe hozása volt jellemző. Ott közvetlen közelről láthattuk az akrobatát tartó kötelet, átérezve annak anyagiságát, itt akár megérinthettük a szédítően magas oszlopot, amelynek a tetején a mutatványt láthattuk. Míg azonban a Restlesslegs esetében talán volt még valami pandémiás korlátozásokból adódó szükségszerűség-érzet, addig a cirQular maga a szabadjára engedett, önmagában is teljesértékű vagányság. A street artra hajazó megoldások (például a néző tájékozódását segítő emblémás matricák a házfalakon és az oszlopokon) és az akrobatikát, illetve flashmobot vegyítő jelenetek meggyőzően egymásra találnak a virtuális valósággal.

freak2

A jelenetek sodró ritmusúak (a felvételeken a szereplők futva érkeznek általában és ugyanígy távoznak), és van bennük nem egyszer valami megkapó, élénk, de hiteles költői többlet is: a magány és a közösség élménye áthatja a produkciót. Közben pedig házfalakon mászkálnak, kirakatokban tűnnek fel, oszlopok tetejére állnak, testekből hoznak létre gyalogos átkelőt, a parkolóban pedig autón cigánykerekeznek. Röviden szólva, belakják a várost, és ha nem is felforgató erővel, de játékosan újraírják a teret, illetve annak használatát.

Igaz ugyanakkor, hogy a 360°-os videókban a néző látszólagos szabadsága ellenére, többnyire erőteljesen vezetik a tekintetet a mutatványokkal, miközben pont az a pár jelenet működik talán a legjobban, amikor körbeállnak bennünket a szereplők, és „felettünk” dobálják az eszközeiket, vagy körülöttünk táncolnak a lángoló pálcákkal. Ezt a hatást forgatja ki az utolsó etűd is: a szereplők körbe állnak „minket”, és az addigiakkal ellentétben, ők is forgatják a kamerát. Ettől a néző addigra megszokott „uralma” részlegesen elveszik a kép felett, szédítő bizonytalanságot okozva. Ez és az egyszerre ránk szegezett tekintetek szinte kapcsolatot teremtenek köztünk és az alkotók között, és ez a „szinte” ott a közös, csak időben megváltozott térben, erősebben problematizálja a karantén alatt hiányolt valós jelenlétet, mint bármely élő előadás.

Azonban a fenti leírás dacára el kell ismerni, hogy nem az akrobatikus-poétikus jelenetek voltak a legmaradandóbbak a produkcióból. Ennél fontosabb élmény volt a jelenetek közötti szünet – és ez nem csak, hogy nem negatívum, de valószínűleg az alkotói szándéknak is bizonyos fokig megfelel. A cirQular intermedialitása természetesen két vagy öt évvel ezelőtt is megkapó lett volna, most viszont olyan hatása volt, ami számomra a közelmúlt egyik legemlékezetesebb művészi élményévé tette. A QR kódok keresése közben egyszerre éreztem magam a saját kis univerzumomba zárva a tömeg közepén (hasonlóan a karanténidőszak számtalan kis mikro-világához), és egyszerre lettem újra része a városnak, úgy ahogyan már régen nem. Talán pont a produkció apró, tervezetlen kisiklásai adták a legnagyobb többletet: a jelenetet nézve furcsálkodást váltottam ki idegenekből, egy járda szélén elhelyezett kódot böngészve megzavartam az arra járó autósokat, akik nem tudták, hogy át akarok-e kelni az úttesten, míg egy mellettem álló hajléktalan látványa emlékeztetett rá, hogy a város elsősorban nem a színházba járó elit játszótere.

A szabad, ráérős csatangolás és a mostanában szokatlan interakció a lüktető, városi léttel olyasmi, amiről nem gondoltam volna, hogy hiányzik, de most egyszerre szíven ütött a tapasztalata. A cirQular visszaadja nekünk a belvárost és egy kicsit talán a korábbi önmagunkat is. A kérdés, hogy mit kezdünk vele.

cirQular (Freak Fusion & Flying Bodies)

Szereplők: Bölkény Balázs, Heizer Dominika, Farkas Júlia, Horváth Attila, Kiss Gergely, Kovács István, Kudlák Eszter, Lukács Levente, Máté Áron, Oberfrank Réka, Papdi Alíz, Podmaniczky Dorottya, Rácz Réka, Szentváry-Lukács Vajk, Szilvási Anna, Takács László, Turai Bálint, Zsíros László, Weszelovszky Anna.

Koncepció: Lennart Paar, Zoletnik Sophie. Kreatív munkatársak: Csuzi Márton, Szabó Mátyás Péter. Operatőr, vágó: Szabó János.

Trafó és környéke, premier, 2021. május. 21. (délután három körül)