Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Kutszegi Csaba: Volt egy szabad hétvégém

2021 kirakART

…három, Trafó szervezte táncos akcióról írom meg (hasonló, magamra is érvényesített szabadsággal), mi jutott eszembe róluk.

Június első hétvégéjén közel 70 művész vett részt Budapesten „a nyitási akcióban a kortárs művészetek jegyében”. Öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, Szkéné Színház, MU Színház és az ötletgazda Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében a város elhagyatott kirakatai mellett kávézók és színházak üvegablakaiban performanszok kerekedtek, melyeken performálók és befogadók próbáltak óvatos kapcsolatba kerülni egymással.

Óvatosba, mert amíg még milliók vonakodnak kérni az oltást, a fránya vírus ártani készen ármánykodik közöttünk, és ne legyenek illúzióink: bármikor újra letarolhat minket, elorozva megszokott életünket, korlátok közé kényszerítve szeretett tevékenységeinket. Márpedig utáljuk a minket gátló korlátokat, legalább annyira, mint a korlátolt embereket.

swan1Standby Swan / Fotók: Kutszegi Csaba

Ez a hétvége (remélhetőleg) a beoltottak többszörös kiállása volt a szabadság mellett, hiszen az akció a szabad kultúrafogyasztás újbóli lehetőségét kezdte nyitogatni a maga módján, másrészről az akciók médiumai a kortárs művészetek szabad nyelvén, kötöttségektől mentesen fogalmazhattak, hiszen – úgy tudom –nem kell súlyos összegekről (és akkor már a mondandójukról sem) állami támogatók felé elszámolniuk. Ebből adódóan az elégedetlen arra sétálók még a jegy árát sem kérhetik vissza, hisz ingyenesen volt megtekinthető mindegyik bemutató (így még azt sem volt értelme kiírni, hogy gyerekek és katonák a felét fizetik). De még tovább mehetünk az idilli állapotok taglalásában! Remélhetőleg még túlfűtött kritikusok sem akarnak a látottakon esztétikai szabályokat számon kérni, ezért aztán tényleg mindenki teljesen szabadon (és gondolom: ingyen) dolgozhatott.

Az idilli modell hosszútávon mégsem tetszik életképesnek, hiszen bármennyire is bosszantó, a művésznek is kell étkeznie, ruházkodnia és laknia, sőt, többségük kulturálódásra is többet költ, legalább a nagy átlagnál, ezért aztán nem dolgozhat ingyen. De nem is lesz alkalma rá, ha a korlátozások után végre majd beindul, fellendül és dübörögni fog a gazdaság, ugyanis akkor a járvány miatt tönkrement üzletek is újra virágozni fognak, és visszafoglalják elhagyott kirakataikat. Az is tanulsága tehát a kirakART rendezvénysorozatnak, hogy az ezerszer áldott szabadság átélhető mámora leginkább csak a pénztelenség áldatlan állapotában kísérthető meg, akkor is csak átmenetileg.

sandy1Sandy is going out

De nem gondolom, hogy a 2021 kirakART akció bármelyik résztvevője is a fentiekhez hasonló gondolatokkal fárasztotta volna magát. A szervezők egyszerűen szervezni akartak, a művészek pedig végre meg akarták mutatni magukat. A bezártság után mámoros lehet újra a figyelem kereszttüzébe kerülni, és átélni a (legalább kvázi) szabadságot, ez nézőként átérezhető volt. Másfél nap alatt nyolc rövidebb-hosszabb performanszot néztem meg (én is rég mászkáltam szabadon szeretett városom szeretett városrészeiben), közülük most három, Trafó szervezte táncos akcióról írom meg (hasonló, magamra is érvényesített szabadsággal), mi jutott eszembe róluk.

A legőszintébb jelenlétet Szeri Viktorék produkálták. A koreográfus Sandy is going out című, már 2018-ban bemutatott, most a helyszínre (egy Bp. IX. ker. Ráday utcai kicsiny üzlethelyiség körülményeire) szelídített multimediális táncprojekt-részletében Raubinek Lili, Jobbágy Bernadett és Miklósy Alex táncolt – izoláltan, széthullottan, öntörvényűen és helyenként vadul, úgy, amilyennek a húszas éveiket taposó fiatalok a helyzetüket érzékelik a világban. Menetközben jöttem rá, hogy azért is hatnak rám az addigiaknál közvetlenebbül, mert az általam látottak közül egyedül ők bontották le az elválasztó üvegfalat: teljes szélességében kitárták a portál mindkét szárnyát. Az üvegfal mögöttiség máshol persze több extra gondolatot és benyomást is generált, de a Sandy is going out (ebben a különös, karantén végi elnyúló pillanatban) visszaadta a nyitott „negyedik színházi fal” becsületét. És a jelenet végén jólesett osztozni a táncosok őszinte tapsköszönő örömében.

swan2Standby Swan

Korábban ugyanazon a helyszínen Dányi Viktóriát láttam „készenléti hattyúként” (Kálmán Eszter – Dányi Viktória: Standby Swan). Nagyon tetszett Dányi viselkedésének, mozdulatainak artisztikus finomsága. Lám, a kortárstáncosok fiatal generációit nemcsak az identitásválság ihleti, hanem a „régebbi korok identitásainak” aktualizálása, testre szabása is. A hattyú másfél évszázada halhatatlan táncszimbólum. Érdemes vele ön-reflektív, kirakatba helyezett, helyenként szakmainak álcázott én-feltáró dialógusba keveredni – felhangzó verbális szövegek kíséretében, olyan Dányi módra. Nem szegte kedvemet, hogy a performansz közben a tarkómba kaptam az erős napot. Szabályosan az üvegre tapadva kellett befelé kukkolnom, ha látni akartam a táncosnőt. Ha egyet is hátrább léptem, a magam és a járókelők képét láttam tükröződni. A belső és külső világ képei montázsba keveredtek a fényes felületen, így óhatatlanul mi is belekerültünk a műbe.

A Grotesque Gymnastics Embernyavalyák a kirakatban című, láthatóan előzetesen alaposan átgondolt rögtönzése volt a leginkább elgondolkodtató, sőt: provokatív mozgásszínház. Fényképészek és fényképészek szerepébe helyezkedő szereplők helyezték különböző helyzetekbe és pózokba beletörődő, alattvalói lelkületűnek tetsző embertársaikat. Unalmasan, látszólag jelentés nélkülien, csendesen folyt a néha vegzálásnak tetsző szenvtelen rendelkezés. Még a folytonos instruálás szövegét sem lehetett kint hallani, mert nem volt kihangosítás, csak a nyitva hagyott egyik ajtón át hallatszottak ki néha épphogy érthető hangfoszlányok. A látottakban nem annyira a kihámozott, elképzelt és értelmezhető üzenet volt provokatív, hanem az akciózás direkt „színház és néző ellenessége”. Nem rajongok érte, ha ez utóbbi jellemző túlzottan és hosszan eluralkodik egy előadáson. Viszont beszédes, jelentéses, erős eszköznek tartom – általam megfelelőnek érzett alkalmazása esetén. Az Embernyavalyák a kirakatban előadásán kapott adag, a látott megjelenítési mód, a tálalás és főleg a különös hangulat éppen optimális, jó és elég volt nekem. Pláne, hogy magam dönthettem el, mikor sétálok tovább. A miatt sem kellett magamban zsörtölődnöm, hogy feleslegesen dobtam volna ki pénzt…

grotesk1Embernyavalyák a kirakatban

De ez nem sokáig lesz így. Mindannyian reménykedünk benne, hogy néhány hónapon belül teljesen visszakapjuk a régi életünket, újra fizethetünk (mindenért!), és akkor kiereszthetjük a hangunkat: a pénzünkért (konkrétan vagy áttételesen) végre követelhetünk is. Úgy legyen?

2021 kirakART

Bp., Ráday u. 38-40., 2021. június 4-6.