Kutszegi Csaba: A legnagyobb mutatvány az emberi élet
A Genfi Balett és a Scapino Ballet Rotterdam vendégjátéka a Budapest Táncfesztiválon
…a technikás tánc birtoklása egyáltalán nem kell hogy a színházi szemlélet rovására menjen. Sőt!
Az ún. kortárstánc és az ún. kortárs balett trendjei egy dologban közelítenek egymáshoz: a nézősokkolásig feszegetnek határokat. Az utóbbi a maga teremtette esztétikai határait a legtöbbször betartva, mintha az emberi test teljesítőképességének, alakíthatóságának végső pontjait keresgélné, a kortárstánc ehhez még minden egyebet is bevet: fülbe, szembe már-már alig elviselhető ingereket küld, de az agyat, a lelket, az intellektust sem kíméli, az érzékszervi észlelésen túl gondolatok sulykolásával is „igyekszik edzésben tartani” azt. Már ha lehetséges manapság bárkit is gondolatokkal sokkolni; még előrébb menvén: lehetséges-e egyáltalán releváns, újszerűségével is provokálni képes gondolatokat színpadon megjeleníteni.
Genfi Balett / Glory / Fotó: Gregory Batardon
Andonis Foniadakis két koreográfiáját, a Gloryt és Paront nézve a nézőnek nem kell gondolkodnia. Legfeljebb utólag. E két opus nézése közben ugyanis az embernek sem ideje, sem igénye nincs rá, hogy gondolkodjon, mert minden érzékelését leköti az elvont, de lenyűgöző esztétikai hatású mozdulat- és muzsikaorgia. A táncszólókban, a -kettősökben vagy -hármasokban, de a 15-20 fős csoporttáncokban is a koreográfia minden parányi részlete makulátlanul ki van dolgozva, valamennyi táncos összes porcikája elbűvölő precizitással vesz részt a sokszor extrém, szokatlan mozdulatok realizálásában, miközben mindannyian lendületesek, szenvedélyesek és motiváltak, művészi alázattal magukévá teszik a végig igen színvonalas, de olykor kifejezetten bravúros, hihetetlenül technikás táncanyagot.
Mindemellett rendkívül muzikálisak, teljesen egylényegűvé válnak az impozáns muzsikával és annak helyenként erős, direkt nyers és csiszolatlan kortárs kiegészítéseivel. A nézőt elbűvöli az élmény, azon kezd el csodálkozni, töprengeni, hogy meddig fejleszthető még a hihetetlen emberi tudás, épülhetnek-e még nagyobb katedrálisok, összecsiszolható-e még alaposabban bonyolult rendszerek együttműködése, fokozható-e a sebesség, a dinamika, az emberi erő teremtő nagysága.
Genfi Balett / Glory / Fotó: Gregory Batardon
Nem érdekel, miről szól a Glory, úgy érzem, meg sem kísérelhetem szavakba foglalni a látottakat, keresgélni a színpadi akciók, történések értelmét, üzenetét.
A Ballet du Grand Théâtre de Genève balett-társulata, a Genfi Balett már fesztiválszereplésének első felvonásával ékesen bizonyította, hogy műfajában a világ legjobbjai között van, és ugyanez igaz a görög koreográfusra, Andonis Foniadakisra is. A második rész, a Paron határozottan megerősíti bennem a fentebbi benyomásokat. Amellett, hogy a Paronra is ugyanúgy elmondható az összes jó, ami a Gloryra, előbbi sok szempontból még túl is tesz ez utóbbin. Ha lehet, az emberi test lehetőségei a Paronban még inkább kitolódnak, sokszor mintha csont nélküli hajlékony nők úsznának, rebbennének a levegőben a partnereik körül, ráadásul ez a koreográfia könnyedebb hangulatú, a lehetetlen megkísértésének szinte frivol öröme lengi be. Ez is Foniadakis-alkotás, a címe görögül ajándékot jelent.
Az idei Budapest Táncfesztiválon a másodikként fellépő külföldi együttes a Scapino Ballet Rotterdam volt. Az háromrészes estjükön a genfiek színvonalát leginkább a középső darabjukkal tudták megközelíteni, amely a Pas de Deux című egészestés balettjük kiragadott kettőse volt – Risonanza címmel. A rövid részletben megmutatkozott a koreográfus Ed Wubbe (a társulat művészeti igazgatója) különleges táncalkotói tehetsége, muzikalitása, érzékenysége a finom megoldások iránt, vagyis a koreográfusi karaktere. A kettősben a tánc játékos könnyedséggel, de vele teljesen egylényegűvé válva ölelkezik, együtt játszik a zenével, Michiel Borstlap bensőséges zongoraszólójával, amelyben a csöndes, lírai tételek magától értetődő finomsággal csusszannak át dzsesszvariációkba – a néha bizarr módon egymással évődő testek hasonlóan távolodnak el, majd hangolódnak újra egymásra.
Scapino Ballet Rotterdam / Risonanza / Fotó: Hans Gerritsen
A rotterdamiak estjük első részében Justin de Jager Carried Alive című egyfelvonásosát játszották, mely ráhangolódásnak az estre megfelelő volt. A koreográfiában szellemes alakzatok fejlődtek ki a páros, majd abból csoportossá váló kapcsolatokból, tudatos szerkesztéssel látványos térformák alakultak ki, de ezúttal a lehengerlő technikás tánc hiányzott, ami miatt a koreográfia legfeljebb ügyes helyzetgyakorlatoknak tűnt. Ugyan nem csak bravúros, világszínvonalú technikás tánccal lehet zseniális táncelőadást készíteni, de valamilyen erős tartópillérrel vagy pillérekkel minden előadásnak rendelkeznie kell. Ez lehet akár a jó öreg történetmesélés is vagy kapcsolódás társművészetekhez, irodalmi, avagy mitológiai alapokhoz – vagy maga a tiszta tánc.
A harmadik darabjukat szintén Ed Wubbe készítette, de a The Great Bean egyáltalán nem elvont, cselekmény vagy történés nélküli koreográfia. A cirkusz, a mutatványosok világát megjelenítő koreográfiában gyakran produkciókat körítő „életképek” váltogatják egymást, amelyekben a „mutatványosok világa” alaposan kitágul. Különböző emberi karakterek és sorsok mutatkoznak meg benne, és számomra közben az is folyamatosan kiderül, hogy minden ember mutatványos, és a legnagyobb mutatvány az emberi élet maga. Ez a bölcs üzenet indirekten ott lappang minden képben, az egész előadást egyfajta hullámzás jellemzi: az egyik part mentén a harsány, populáris szórakoztatás, a másiknál a mély tartalom, a bújtatott üzenet, a líra, a szenvedély, a romantika – és a kettő között csapódnak, keverednek, örvénylenek kitartón az áramlatok. Szimpatikus a The Great Bean világa. Nekem különösen a tűzzel-fénnyel játszó nagymágus-bűvész művész tetszett, aki sikertelen vagy jelentéktelen trükkjeit mindig megpróbálja óriási attrakcióként eladni… Őt nézve bizonyosodtam meg róla, hogy rólunk szól ez az előadás.
Scapino Ballet Rotterdam / The Great Bean / Fotó:Hans Gerritsen
Szabályosan felkavartak és elgondolkodtattak Edvard Grieg rendszeresen visszatérő Peer Gynt-tételei, amelyek a „mutatványosok világában” gond nélkül váltogatják egymást a múlt század közepe dzsesszes-popos világának muzsikáival, Billie Holydayjel, Duke Ellingtonnal vagy akár a Rusty Dusty Blueszal. A folyamatos utalás a Peer Gynt-i világra alaposan megemeli a produkciót, hiszen általa mutatkozik meg teljes gyarlóságában a mutatványos emberiség karaktere: hiszen a derék norvég legény (is) a mesék beteljesületlen világában él, illúzióteremtő és szemfényvesztő, a környezete mellett önmagát is becsapja egy egész életen át.
Külföldi vendégelőadások két estjén öt egyfelvonásos koreográfia – már ekkora merítésből is kiderül, hogy Európában nagyon sokféle a kortárs balett. Ha nem is feszegeti minden koreográfus állandóan az emberi test lehetőségeinek határait, az erőteljes, technikás, kortársbalett-testnyelv egyre inkább megkerülhetetlen követelmény. A Budapest Táncfesztiválon megfigyelhető, hogy a technikás tánc birtoklása egyáltalán nem kell hogy a színházi szemlélet rovására menjen. Sőt! Ha meg arra vagyunk kíváncsiak, hogy technikás tánc és színházcsinálás mekkorát robban, ha vehemensen egymásra talál, minden bizonnyal érdemes megnéznünk a fesztivál következő külföldi vendégjátékát: a Mainzi Állami Színház táncegyüttese, a tanzmainz ugyanis Charon Eyal-koreográfiával érkezik…
Genfi Balett: Glory / Paron
Nemzeti Táncszínház, 2021. szeptember 19.
Scapino Ballet Rotterdam: Carried Alive / Risonanza / The Great Bean
Nemzeti Táncszínház, 2021. szeptember 25.
Budapest Táncfesztivál
- szeptember 27.
