Kutszegi Csaba: Mai lényünk és lényegünk
Sharon Eyal: Soul Chain; a tanzmainz előadása a Budapest Táncfesztiválon -
…a mélyen bennünk lakozó lélektartalmak ma is civilizált kor előtti, ősi ösztönvilágra utalnak vissza, és ha valami, hát ez összeköti a földön élő valamennyi embert.
Miközben Sharon Eyal Soul Chainjét néztem a Budapest Táncfesztiválon, két emlék tört fel bennem markánsan. Az egyik egy művi, esztétikai párhuzam: eszembe jutott Maurice Béjart Le Sacre du printemps-ja. A másik egy jópofa kérdés. Hosszú évekkel ezelőtt táncos kollégákkal azon eszmecseréztünk (pohárral a kézben, vidám hangulatban), hogy tuti siker lenne létrehozni egy world music inspirálta world dance társulatot, illetve meg kéne teremteni ez utóbbi műfaját. De nagyon megoszlottak a vélemények a tekintetben, hogy létezhet-e egyáltalán olyan, hogy world dance. Szerintem létezhet. És Eyal meg is teremtette.
Fotók: Andreas Etter
De térjünk vissza még a Sacre-höz. Honne Dohrmann, a tanzmainz (a Staatstheater Mainz táncegyüttese) igazgatója a 2020-as Tanzplattform Deutschland „videó-bevezetőjében” egyebek mellett azt mondja a Soul Chainről, hogy bár elvont, végig követhető benne valamilyen történés. Ezt akár Béjárt Sacre-jéről is mondhatta volna. Ráadásul a zseniális francia táncalkotó 1959-es koreográfiájában igencsak hasonló dolgok történnek, mint a Soul Chainben – noch dazu igencsak hasonló környezetben. Ha Sharon Eyal megteremtette a world dance műfaját, e tekintetben Béjart az előfutárának tekinthető. Mert ahogy a world musicban is gyakori, a world dance-nek is magától értetődő tématartalma és motívuma lenne az ősi, törzsi lét, amely esetleg tartalmazhat némi olyan jellegű etnikusságot, amely konkrét régióhoz és/vagy nációhoz nem kapcsolódik, ennek ellenére (vagy éppen ezért) mindenkihez szól. Ráadásul az ősi, akár atavisztikus témák nagyon népszerűek és mindig aktuálisak. Mert néha kifejezetten megdöbbentően mai lényünk és lényegünk nem is olyan bonyolultan kusza gyökereit láthatjuk át általuk, a legtöbbször rácsodálkozva, hogy a lelkünk mélyén mennyire primitív vademberek vagyunk ma is, és a primitívségnek és vadságnak mennyire sajátja az őszinteség, a számítás nélküli vágyak vezette, önazonos élet. Eyal koreográfiájának nem véletlenül „lélekláncolat” a címe.
Béjárt az elvont, globálisan értelmezhető testnyelvét a Sacre-ban a klasszikus balett továbbfejlesztésével (ha tetszik: szabad értelmezésével, deformálásával) alkotta meg, Vaszlav Nyizsinszkij pedig a hajdani, 1913-as párizsi ősbemutatóra készült koreográfiájában – a leírások szerint – kifejezetten a balett ellen dolgozva kereste az ősi, természetes mozdulatokat (a Nicholas Roerich jegyezte szövegkönyv alcíme Képek a pogány Oroszországból volt). Sharon Eyal egészen más utakon jár. A klasszikusbalett-alapokra ő is épít, de az ő módszere: a gaga.
Eyal ezt a furcsa nevű, eredetileg terápiás céllal készült, majd egyetemes táncalkotói metódussá érlelt módszert a megalkotójától, Ohad Naharintól tanulhatta meg az izraeli Betsheva Dance Companynál töltött meghatározó éveiben. A módszer lényegét egy-két mondatban nagyon nehéz összefoglalni. Számunkra most talán a legfontosabb belőle az, hogy a gagával készült koreográfiában minden táncos lélekben talál meg és lélekből indít minden mozdulatot, és ezeket – alkotó és előadó – közösen keresi meg. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a mélyen bennünk lakozó lélektartalmak ma is civilizált kor előtti, ősi ösztönvilágra utalnak vissza, és ha valami, hát ez összeköti a földön élő valamennyi embert. Ha létezik (vagy lesz valaha) world dance elnevezéssel illetett komoly stílusirányzat, annak elvi fundamentuma a gaga lesz – vagy valami hasonló. Neveztessék is bárhogy Eyal stílusa, önmagáért beszél, hogy a tanzmainz nem alkalmaz állandó koreográfust, mert a társulat éppen a sokféleséget, a különböző alkotói kézjegyek megismerését tartja fontosnak. És a társulatban dolgozó 30 kolléga, beleértve a 22 művészt is, 15 különböző országból érkezett – ahogy azt Dohrmann igazgató az említett videóban elmondja. Világtáncnak világtársulatot!
Az előadás pedig kb. egyórás, folyamatos, székhez szegező, lehengerlő élmény. Pedig látszólag alig történik benne valami, ráadásul nem túl bonyolult lépések ismétlődnek benne többször is, hosszasan. Csoportok szerveződnek, vonulnak különös testtartásban, egyedek közelítenek egymáshoz, és távolodnak egymástól, a közösség meg-, avagy kivet egyéneket, mindeközben az érzelmek és indulatok határtalanul elszabadulnak, az élőlények keményen harcolnak önmagukért és vadul vágynak a kiszemelt másik lény testére, lelkére. Úgy élnek tehát, ahogy mi ma. Mindezt törzsi tamtamra (is) utaló mai elektro-pop ritmusokra. Hogy mindez mitől válik különlegessé? Egyértelmű: a gagától. Attól, hogy megcsinálják: minden pillanatban minden táncos belsője azonosul a külsőjével. Testestül-lelkestül illeszkednek a maguk megteremtette (színpadi) világukba úgy, ahogy az ember is a helyén volt hajdanán az egységes, civilizált kor előtti mágikus világban.
tanzmainz: Soul Chain – trailer
Azóta csak annyi változott, hogy az otthonosság eltűnt a létbe vetett ember életéből. Az erőszak, a kiközösítés megmaradt. Csak most úgy hívjuk, hogy #metoo, kirúgás a munkahelyről, iskolai zaklatás stb.
Soul Chain (tanzmainz)
Előadják: Cristel de Frankrijker, Madeline Harms, Daria Hlinkina, Bojana Mitrović, Nora Monsecour, Amber Pansters, Maasa Sakano, Marija Slavec, Milena Wiese, Zachary Chant, Finn Lakeberg, Frederico Longo, Cornelius Mickel, Alberto Terribile, Matti Tauru, Louis Thuriot, John Wannehag.
Turnévezető, koordinátor: Maria Eckert. Színpadmester a turnén: Matthew Tusa. Világítás a turnén: Dominik Hager. Színpad és hangosítás a turnén: Luka Curk. Színpad- és fényterv: Alon Cohen. Jelmez: Rebecca Hytting. Kompozíció: Ori Lichtik. Próbaigazgató: Andrea Svobodova. Produkciós menedzser: Lisa Besser. tanzmainz igazgató: Honne Dohrmann. Táncigazgatóság asszisztense: Hannah Meyer-Scharenberg. A koreográfus asszisztense: Rebecca Hytting, Tom Weinberger. Társszerző: Gai Behar. Koreográfia: Sharon Eyal.
Nemzeti Táncszínház, 2021. október 8.
Budapest Táncfesztivál
