Csak ráült a gerjedő flow-ra
Hámor József: Prakriti / Gangaray Dance Company -
Ez a munka elhajolt az alkotói formanyelv felé, ahelyett, hogy beáldozta volna azt a történetmesélés oltárán.
Elhatároztuk, hogy lapunkon meghonosítjuk az interjúkritika műfaját. Egyre több felől halljuk, hogy leáldozóban van a művészetkritika régi módszere, mely szerint a kritikus megnézi az alkotást, majd hazamegy, és megírja a kritikát. Ez olyan, mint amikor a bíró kihirdeti az ítéletet. Eztán kritikai beszélgetéseket fogunk szervezni, amelyekbe belevonjuk akár az érintett alkotót is – ha elég erősnek érzi magát hozzá. Elsőre Varga Krisztina fizikai színházi rendezővel Kutszegi Csaba beszélgetett a Gangaray Dance Company Prakriti című előadásáról, amelynek rendező-koreográfusa: Hámor József.
Kutszegi Csaba: Van ennek a koreográfiának röviden összefoglalható üzenete? Hogy fogalmaznád meg egy olyannak, aki nem látta az előadást?
Fotók: Jókúti György
Varga Krisztina: Meghatározható történetet nem észleltem. Sokkal inkább valamilyen őserő ábrázolása rajzolódott ki, ami alapvetően a világban jelen levő nőiségre, egyfajta női lényegre mutatott rá. Nőket láttam vergődni, rátalálni vagy rácsodálkozni valamire. Fizikailag és érzelmileg egyaránt, egyénenként és a kolóniára emlékeztető csoportosulásban is: védtelenek voltak. De pulzált a dinamikájuk, amelynek amplitúdói a skálán nullától százig mozogtak. A táncos énem közéjük kívánkozott, amikor a zenével teljes szinkronban robbant és elcsitult, majd újra kirobbant belőlük az energia. Számomra nem derült ki, hogyan gondolkodik a nőkről mint társadalmi egyedekről a koreográfus, inkább úgy éreztem, hogy az alkotó az elemi erők ábrázolásához vonzódik. Felmerült bennem, hogy vajon mire gondolt, miközben koreografált. Kik ezek a szereplők? Mi történik ezekben a jelenetekben? Biztosan valamilyen koncepció mentén komponált, hiszen jól látható, hogy tudatosan meg van szerkesztve az előadás. Ellenben az ismertetőben arra utal, hogy a táncnak nem kell feltétlenül szólnia valamilyen történetről… Szerintem ő csak úgy ráült a mozgás és a zene szimbiózisából gerjedő flow-ra. Nyilván azt vallja, hogy így is érvényes lehet egy kortárstánc-előadás.
Kell egyáltalán, hogy narratívája legyen egy kortárstánc-előadásnak?
Régebben azt gondoltam a táncról, hogy nem kell többnek lennie puszta esztétikai élménynél, benyomásnál. Aztán, ahogy dramatizált előadásokat rendeztem, ez megváltozott. Ma már nem vagyok elégedett az olyan produkcióval, amelyben nem fedezek fel valamilyen konkrét célt, egy meghatározott irányt, ami mentén el szeretne jutni az előadás A-ból B-be.
Ez nagyon régi vita, kérdés a színpadi táncban: hogy konkrét cselekményt fejezzen ki a koreográfia, vagy valamilyen történést legalább. Időközönként, nem is olyan régen is így volt, ehhez kötötték a korszerűség vagy elavultság fogalmát. Tehát mióta a saját munkáidban dramatizálnod kellett a színpadra vitt anyagot (ami, azt gondolom, vegyesen verbális anyag és tánc is volt) a puszta esztétizálásnál többet vársz el egy táncelőadástól…
Sokszor készítettem olyan egyfelvonásost, amelyben egyáltalán nem használtam szöveget. Csak később mertem elkezdeni nem csupán mozgással történetet mesélni vagy érzést ábrázolni, tehát szöveggel is dolgozni. Azt hiszem, hogy amikor megjelenítünk egy szituációt, állapotot a színpadon, mindig az ahhoz kapcsolódó érzéseket akarjuk kifejezni. Azt, hogy milyen érzések kavarognak bennünk, miközben átéljük azt a bizonyos szituációt. A nézők pedig ezt az érzelmi tükröt érzékelik „a negyedik falon” keresztül. A színházban talán ez a legfontosabb. A Prakritiban ez kitapintható, mégis felmerül bennem a kérdést, hogy akart-e vajon valamilyen történetet (is) mesélni az előadás. Mert egy kicsit úgy éreztem, hogy ebből a szempontból valahogy a kettő között maradt. Miközben mintha elkezdődött volna valamilyen narratíva, egy idő után mégis nagyon ösztönösen ment a koreográfus a saját maga zenei és mozgásvilága felé. Ez a munka elhajolt az alkotói formanyelv felé, ahelyett, hogy beáldozta volna azt a történetmesélés oltárán.
Azért is kértem, hogy fogalmazd meg az előadás üzenetét, mert hosszú évek óta a kortárstánc egyik jellemző törekvése, hogy az alkotók nem akarják a néző szájába rágni, hogy mi az üzenet. Ezt szerzői ajánlókban, szórólapokon nagyon sokan megfogalmazták már: hangulatokat, érzelmeket igyekeznek a színpadra felvinni, az értelmezésben pedig teljes szabadságot adnak a nézőnek. Te hogy állsz ehhez a kérdéshez? Teljes a szabadság az értelmezésben, vagy mégsem?
Azt nem lehet ebben a műfajban kikerülni, hogy a nézőknek szubjektív benyomásuk alakuljon ki a látottakról. És nem is kell.
Az értelmezés teljes szabadságára direkt építhet, apellálhat a rendező?
Én azt nem tartanám, úgymond, tisztességesnek… Csak ha kifejezetten az volna a célom, hogy csupán benyomásokat közvetítsek. Abban az esetben viszont, ha dramaturgiát építek az érzetekre, ha millióféle színüket felvillantom is, akkor az a kerete lesz a darabnak. A színészt, táncost is akkor tudja a rendező igazán segíteni, ha van egy egészen konkrétan meghatározott iránya. Az megint egy másik kérdés, hogy adott esetben nem oda jut el pontosan, mint ami az eredeti szándéka volt. A törekvés az igazán fontos, az alkotók részéről és a nézők felé is.
A koreográfus a Prakritiban szerinted törekedett egészen konkrétan meghatározott irányba? Vagy történt is valami, nem is…
A jelmez és a zene is egy, a természettel szimbiózisban élő, ősi társadalmi közegbe vitt vissza. Viszont, amikor színészi feladatot kaptak a táncosok, és kiléptek a komfortzónájukból, már nem volt érvényes a szituáció nélküliségének koncepciója.
A cím egy szanszkrit eredetű szó, a hindu vallásban a természetet, eredetet, őserőt jelenti. Ha a rendezői ajánlót előzetesen nem olvasnád el, akkor is hasonló gondolatokra jutnál?
Ilyesmire gondoltam volna a látottak alapján. Nem azért beszéltem ezekről a benyomásokról, mert ismertem az ajánló tartalmát, hanem egyszerűen más fogalmak nem jutottak eszembe erről az előadásról. A koreográfus végül is elérte az összefoglalója szerinti célját.
Hámor József azt is vallja az ajánlójában, hogy szereti a tiszta tánc esztétikáját, és követi is ebben a koreográfiában. A tiszta tánc fogalmának van tánctörténeti definíciója, de az is elég képlékeny. Manapság pedig leginkább azt jelenti a kortárstáncban, hogy csak a tánccal, mozdulattal próbálnak fogalmazni a koreográfusok, a mozgásra nem ragasztanak konkrét történetet, jelmezes figurákat, karaktereket stb. Ez a stílus vagy módszer nagyon megy Nyugat-Európában, a „tiszta tánc” előadásokat rettenetesen erős tánctechnika és tánctudás jellemzi. Mennyire vagy elégedett a Prakriti négy hölgyszereplőjének tánctechnikai tudásával és az előadói készségükkel?
A tánctechnikai tudással szinte száz százalékig elégedett vagyok, de azt gondolom, hogy a koreográfus nem is adott volna olyan feladatot a táncosainak, ami esetleg nem áll még jól nekik, mert mondjuk, tudásban még nem tartanak ott. Előadóilag azonban a négy lány nem volt egységes. Ráadásul a világítás sem segítette mindig őket.
Ki tudnál-e emelni egy táncost a négy közül?
Nem egy táncost emelnék ki, hanem momentumokat inkább. Ilyen például a nyitójelenet, melyben Kovács Enikő szólóját láthattuk. Ő engem azonnal behúzott az előadás atmoszférájába. Nagyon szerettem Baumgartner Krisztinát a dinamikus jelenetekben: a rendkívül feszített tempójú uniszónókban mutatkozott meg leginkább a személyisége. Bali Boglárkára inkább a lírai pillanatokban tudtam figyelni, annak ellenére, hogy technikailag a drámai pillanatokban sem találtam kivetnivalót a teljesítményében. Természetesen Maday Tímea Kinga színpadi jelenléte több pillanatban is kiemelkedett a kvartettből.
A technikás táncnak van egy furcsa titka. Maday Tímea látszólag semmivel nem csinált többet vagy mást, mint a többiek, mégis – főleg, amikor ugyanazt táncolták egyszerre – én csak őt tudtam nézni. A belülről vezérelt koordináltsága és beszélni tudása a testtel szinte megszólaltatta a koreográfiát. A másik három hölgy nagyon ügyes volt, és tisztességesen dolgozott, de táncolni tudásban nálam csak kullogtak Maday után.
Jó, de én nem tudom figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Maday Tímea Kinga a társulat alapítója, tánctanára és egyben az előadás koreográfus-asszisztense. Együtt lélegzik azzal az alkotói stílussal, amit láthattunk a színpadon. Tudjuk, hogy Hámor Józseffel oktatják, képzik a táncosaikat, akikkel közösen hoznak létre produkciókat. Kinevelik, felemelik őket maguk mellé. Ez persze semmit nem von le Maday Tímea színpadi teljesítményéből. Sőt…
Hámor József: Prakriti (Gangaray Dance Company)
Előadja: Bali Boglárka, Baumgartner Krisztina, Kovács Enikő, Maday Tímea Kinga.
Zene: Hámor József (Gangaray Experimental Music). Jelmeztervező és -kivitelező, koreográfus-asszisztens: Maday Tímea Kinga. Technikai munkatárs: Pető József. Fénytervező, rendező-koreográfus: Hámor József.
Nemzeti Táncszínház, 2021. november 17.
