Lőrinc Katalin: SŐT7 – hullámok hátán
Sissi Őszi Tánchét
…fontos fesztiválfókusz a legfiatalabb, több esetben még csak leendő művészeknek, alkotóknak nyújtott megmutatkozási lehetőség.
Fesztiváloknak (a létöröm ünnepeinek) márpedig lenniük kell – és a bő egyéves (de másfél színházi évadnyi) leállás pótlására idén július óta lettek is bőven. Zsúfoltan telt a nyár: szeptember végéig a workshopok, fesztiválok egymást nemcsak, hogy érték, de többszörösen át is fedték, és a nézők/résztvevők a túlnyomóan szabad téren rendezett eseményekre felszabadultan, viszonylag szép számban érkeztek. De ha kevesebben voltak a megszokottnál, az sem számított, hisz mindenki örült az együttlétnek, annak, hogy egyáltalán: lehet.
Ám ott volt még a rengeteg elmaradt, kitolódott bemutató, melyeket nem szabadtérre, hanem kőszínházba, egyéb közösségi terekbe terveztek a – pályázati évenként megadott mennyiségű produkcióra kötelezett – társulatok. Így aztán telítődött az ősz is. És ismét érvényes a fenti mondat: nemcsak érték, de többszörösen át is fedték egymást a társulatok új bemutatói.
GG Tánc Eger: Beethoven V. / A fotók forrása a Bethlen Téri Színház
Az, hogy a nézők milyen intenzitással, sűrűségben voltak/vannak jelen ezeken a táncművészeti eseményeken, már jóval változóbb képet mutatott az elmúlt két hónapban, mint júliustól szeptemberig. Egyfelől adott a matematika: a táncművészet iránt érdeklődő nézők száma megoszlik az előadások között, például nem egyszer adódott olyan nap, hogy a tánckedvelőnek döntenie kellett, hogy három olyan előadás közül, amelyeket – ha nem egy napon lennének – mindenképpen megnézne, melyiket válassza. Másfelől októbertől ismét felerősödött a járványveszély, ami fokozatosan radikális nézőszám-csökkenéshez vezetett. És ott van a harmadik, a folyton változó tényező: a kiszámíthatatlansági faktor, az tehát, hogy néha tényleg nincs elsőre látható magyarázat arra, hogy pont ma erre vagy arra az előadásra miért nem jöttek elegen, vagy miért jöttek sokan…
A Bethlen Téri Színházban immár tízedik alkalommal megrendezett Sissi Őszi Tánchéten mindegyik tényező közrejátszott. Adva van tehát egy fesztivál, mely – igen szerencsésen – távol esik a nyári fesztiváldömpingtől, lévén a VII. kerület névadójának tisztelegve, az Erzsébet naphoz van időzítve, és így még pont időben megelőzi a nézőket megint csak elszipkázó téli ünnepeket. Mindezek mellett fókuszai rendhagyóak, illetve hiánypótlóak: nem látványosságokkal csábít, hanem olyasmit szeretne megmutatni az arra fogékony nézőknek, ami általában kevés lehetőséghez jut.
Székesfehérvári Balettszínház: Aritmia
A fesztivál deklarált fókuszai közül a legfontosabb talán az, hogy vidéki táncegyüttesek, -iskolák mutatkozhatnak meg a fővárosban, olyan kiemelésben, amelyet egy fesztivállehetőség jelent, és ez akkor is fontos, ha egyik-másik előadás csak kompromisszumok árán illeszkedik az adott színházi térbe. Idén a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium, a GG Tánc Eger és a Székesfehérvári Balettszínház vette jól ezt az akadályt (a Miskolci Balett ezúttal – Covid-megbetegedés miatt – csak vetítővásznon tudott megjelenni). S bár például a győriek műsora alatt kissé izgulni is lehetett, hogy a Bajadér-variációt előadó gyönyörű magas lánynak melyik pillanatban éri keze-lába a színpad fölé nyúló erkélyt – végül is pont elfért minden…
Egy másik fontos fesztiválfókusz a legfiatalabb, több esetben még csak leendő művészeknek, alkotóknak nyújtott megmutatkozási lehetőség. Ennek nem csupán a győri 14-19 éves művészjelöltek színes és máris egyéniségeket is felmutató seregszemléje felelt meg, hanem az a két előadás is, melyek mintegy a fesztivál kereteként kínálkoztak az első és utolsó napon, a Közép-Európa Táncszínház rendkívüli eseményeiként. Az „IKF” (Ifjú Koreográfusok Fóruma), a KET évekkel korábban (még Kun Attila vezetése idején) létrehozott projektje ugyanis mindig rendkívüli, mivel egyszeri: eljön a táncosok közé egy fiatal alkotó, aki öt nap intenzív munkával létrehoz velük egy darabot. Ha tudjuk azt, hogy egy táncdarab általában 3-6 hét alatt készül el, akkor sejthető, micsoda öt nap lehet az, amelyet követően a nézők elé kerül a mű: a fiatal lengyel Magda Skowron The Lungs of the Earth című opusa esetében kifogástalan minőségben. Mert bár Magda előzőleg online már találkozott a társulattal, és zajlott valami közös kísérletezés azon a platformon, de most a valós tér, valós fények, valós levegő alapjaiban hozott ki újat a koreográfusból – nem beszélve arról, hogy teljesen ismeretlen fiatalokat is beemelhetett az új alkotásba. Az immár néhány éve elindított gyakorlat ugyanis, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem modern szakirányú művészképzősei gyakornokként bekapcsolódhatnak az IKF programjába, újabb lehetőség egészen fiatal, leendő művészek számára. Az utolsó napon pedig a KET saját táncművészei kaptak teret arra, hogy alkotóként is bemutatkozhassanak egy külön előadás, az Ambíció-est keretében.
Közép-Európa Táncszínház: The Lungs of the Earth / Fotó: Dusa Gábor
Óriási gesztus ez, hiszen hány hazai tánctársulat enged(het)i meg magának, hogy a bemutatókényszer, a biztos (kassza)siker célkényszerének szorításában még a bizonytalan kimenetelű kísérletezésnek is terepet adjon? Egy ilyen gesztus – különösen fesztiválon – önmagában is siker, és majdnem lényegtelen, hogy ezek a bemutatkozások mennyiben mérhetők rutinos alkotók eredményeihez, mert ez nem is cél. Mindezek mellett az egriek lendületes előadása is a fiatalság demonstrációja, hiszen Beethoven zenéje (Roberto Galvan amúgy szintén online készült koreográfiájával!) az ő testükön átértelmezve vagány újratöltés.
A több fókusz a közönséget egyszerre szelektálja is előadásról-előadásra, de egybe is terelheti a többféle érdeklődésűeket. Nem ugyanazok a helyi és a vidéki produkciók nézői, a vidékről érkezetteknek talán kevesebb a fővárosi ismerőse is, nem beszélve a profi vidéki társulatokban egyre nagyobb arányban foglalkoztatott külföldi művészekről, akik nemigen számíthatnak közeli ismerőseikre a nézőtéren. Persze ott van az a bizonyos faktor – a cikk elején említett folyton változó tényező –, amikor nem sejthető, miért jönnek sokan vagy kevesen. A győri gyerekek előadásán tele volt a nézőtér (a korosztályos összetételből feltételezhetően a fellépők családtagjai közül sokan eljöttek), s ez nem csupán a fellépők számára lehetett biztató, hanem a befogadóhely közönségének összetételét is gazdagította. Viszont a székesfehérváriak Aritmia című – szép, ihletett és virtuóz színvonalon előadott – darabján alig ült néhány fő a nézőtéren, ebbe nyilván valóban belejátszott az, hogy a négyszemélyes Egerházi-koreográfia előadói külföldiek, akik bizony Budapesten nem számíthattak őket jól ismerő körökre.
Nem a válogatáson múlt tehát a fesztivál nézettsége: Szögi Csaba, a hazai táncélet egyik legrutinosabb szakmai menedzsere, aki ugyanakkor sosem a könnyű sikereket, hanem mindig a tehetségek támogatását, felmutatását célozza meg, most is jó érzékkel válogatott. A fókuszok mentén is a sokszínűség vezérelte, ugyanakkor minőségből sem engedett.
Bihari 65
Kísérőprogramok sem maradhattak ki, ismét volt például táncfotó-kiállítás, ami a Bethlenben szinte állandó „velejárója” nem csupán a fesztiváloknak, kiemelt eseményeknek, de a hétköznapoknak is. Eifert János Mester és tanítványai-sorozatának aktuális összeállítása ezúttal kevésbé látszott koncepciózusnak: nemcsak a képek elhelyezésében, de a válogatás terén is. Régebbi – nagysikerű – fotók közé gyengébb felvételek is kerültek, s most mintha a kiállító tér adottságai is – melyekkel Eifert máskor játékosan elbír – nehézséget okoztak volna az elhelyezésben.
A másik kísérő program egy tisztelgés: vetített megemlékezés volt látható a jubiláló Bihari János Táncegyüttesről. Hogy mi köze a „Bihari 65”-nek egy a kortárs művészetet promotáló fesztiválhoz? Nem dicsérhetjük eléggé az odafigyelő gesztust, mely a mai táncművészetért dolgozva, felmutatja azokat az elődöket, akiknek hatalmas érdemük az út kitaposásában, a kulturális bázis megteremtésében. Hiszen ha feltárjuk, milyen forrásokból indulhatott el Magyarországon az újító, modern/kortárs táncszínházi mozgalom, bizony ott találunk többeket is a néptánc forrásvidékén! A fesztiváligazgató Szögi Csaba mellett a hazai progresszió többi kiválóságát is.
A lényeg: jó volt be-benézni a Bethlenbe a múlt héten – hullám ide, hullám oda, kicsit olyan volt, mint a normalitás…
10. jubileumi Sissi Őszi Tánchét
Bethlen Téri Színház, 2021. november 20-26.
