Stermeczky Zsolt: Belső és külső erők – szólókban
Közép-Európa Táncszínház: K-Arcok: Harslet / Dark Matter –
…a produkció az árnyék segítségével megteremti a közvetlen érintés illúzióját.
A KET kezdeményezésére indított K-Arcok sorozat lényege, hogy a szóló műfaján keresztül hív közös munkába egy-egy táncost és koreográfust. A december 4-i dupla bemutatón látott két produkció iránya egymás szöges ellentéteként hat, ugyanakkor a bemutatás sorrendjének módosításával kirajzolhattak volna egy közös, folytatólagos ívet is.
Az először látott, Dabóczi Dávid által előadott Harslet (koreográfus: Mádi László) egészen izgalmas fokozatossággal csalogatja be a nézőt egy olyan – egyébként pofonegyszerű – játékba, amely az előadás fő mozgatórugója. Utóbbi tény miatt ezt a játékot – mély fájdalom az erős spoiler-faktor – e szövegnek muszáj lelepleznie ahhoz, hogy bővebben beszélni lehessen róla. A Harsletben a test az árnyékkal játszik. Teszi ezt pillanatról pillanatra egyre nagyobb felszabadultsággal, amellyel egészen odáig jut, hogy magát a nézőt is a játék részének tekinti.
Harslet / Dabóczi Dávid / Fotók: Dusa Gábor
A produkció úgy indul, hogy Dabóczi feljön a színre, és bekapcsolja a jobb oldalon elhelyezkedő, a színpad hátterének közepére irányuló egyetlen reflektort, majd elhelyezkedik a talajon egy kezdőpózban. Ami ezután következik, azt a gyanútlan néző először apró, lassú mozdulatokkal történő bemelegítésnek is gondolhatná. Ez a folyamat azonban tovább tart annál, hogy maga a mozgó test lekösse a figyelmet, így az automatikusan az előadó bal oldalán vele együtt mozgó árnyékra vándorol. Utóbbi már csak azért is hívogatja a tekintetet, mert Dabóczi és a reflektor távolságának eredményeként eleve nagyobbnak hat a táncosnál. Közben a mozdulatok egyre nagyobb íveket írnak le, egy ponton túl pedig egyértelművé válik a táncos és az árnyék közötti interakció szándéka.
Ezt az interakciót nem ússzák meg azok a bátor nézők sem, akik az előadás előtt nem a nézőtéri székek valamelyikén foglaltak helyet, hanem a színpad előterében elhelyezett egyetlen, szűkös sorban. Ez a sor ugyanis alkalmas arra, hogy a reflektor lekapcsolását követően Dabóczi körbejárja, és egy zseblámpa segítségével az itt elhelyezkedő nézők árnyékával kezdjen el játszadozni. Mivel a testek távolsága a fénytől az árnyékokat szemlélve a méretkülönbség illúzióit is megteremti, az immár egyértelműen vetítővászonná avanzsáló háttérben végignézhetjük, ahogy például az előadó egyetlen ujja a nála jelentősen apróbb néző vállát simogatja. Vagyis a produkció az árnyék segítségével megteremti a közvetlen érintés illúzióját. Egészen megható, ahogyan a tomboló koronavírus időszakában egy színházi alkotó képes a biztonságérzet viszonylagos megtartásával közel hozni a nézőt saját magához.
Harslet / Dabóczi Dávid
A Harslettel egészen ellentétes módon, külső helyett főleg belső nézőponttal, a fény központi szerepe helyett pedig sokkal inkább annak hiányával dolgozik Egyed Bea koreográfiája, a Dark Matter, Bozsányi Liliána előadásában. A háttér ezúttal celofánnal borított, csillogó fal, illetve kapunk bizonyos mennyiségű színpadi ködöt is, a hangsúly azonban nem ezeken, hanem a lassú, nyugodt lüktetéssel mozgó, teljesen sötét testen van. A végtagjait leszámítva Bozsányi Liliána teljesen feketében táncol, mozdulataihoz pedig a küzdelem a színnel és az anyaggal is hozzáteszi a magáét.
Ebben az előadásban nem azon van a hangsúly, hogy a sötét test koreográfiáját a néző csak viszonylagos fény segítségével látja, hanem azon, hogy a sötét anyag takarja a táncost. Az előadást ajánló Hamvas Béla-idézet is főleg az e sötétben való létezést magyarázza: „Nincs benne fény, nincs homály, mert a tárgyak éjszaka is égnek, sűrű, tompa, mélyről jövő ragyogással, a szín egyszerre a világ tulajdonsága lesz, nem felszíne, belülről árad a forma, az érzéki test kiterjedése nem kihűlt dísz.” Amit tehát mi, nézők kívülről érzékelünk – a hátsó fal fényét és az enyhe köd okozta homályt –, azt a benne mozgó test belülről használja, egyúttal küzd is vele. Az előző produkcióval szemben ez a test mindenképpen önző, hiszen még csak közvetett módon sem kínálja fel magát interakcióra a nézővel. Itt a tér passzív nézői a tér egy aktív felhasználójának a küzdelmét figyelhetik.
Dark Matter / Bozsányi Liliána
Ami ennek a küzdelemnek az okát illeti, felmerülhet a kérdés, hogy a Hamvas által említett belülről áradó forma vajon folyamatos mozgást jelent-e. Amennyiben erre a válasz igen, úgy azonnal konfliktusba kerül azzal a ténnyel, hogy a mozgó test akaratlagos energiakifejtése viszont nem tud folyamatos lenni. Ha a belső lüktetés folyamatos is, az ez által kifelé működtetett test mozgása nem lehet az. A külső mozgás tehát a belsőhöz képest maga a folyamatos küzdelem, megfelelni vágyás az utóbbinak az előbbi által. A küzdelem végét a külsőt és a belsőt elválasztó réteg megsemmisítése jelentheti. Ennek a gyakorlati megvalósulása az, amikor Bozsányi a produkció végén megszabadul a fekete ruhától, ennek köszönhetően saját figyelme is lekerül a folyamatos belső lüktetésről. Valószínűleg nem végleges búcsú ez a belső és a külső közötti dinamikától, viszont egyrészt pihenőpont, másrészt a produkció végét jelöli.
Dark Matter / Bozsányi Liliána
Azért lett volna optimálisabb ezzel a produkcióval kezdeni az estét, mert úgy a néző a két előadás alatt egyetlen ívben érzékelhette volna a belülről kifelé történő mozgást. Tudniillik a Harslet onnan indult, ahová a Dark Matter eljutott. Persze az sem kizárt, hogy a dolognak technikai akadályai voltak, esetleg tíz percnél hosszabb szünet kellett volna a két produkció közötti átállásra, különös tekintettel a Dark Matter enyhe színpadi ködére. Ami ugyanakkor biztos, hogy a sorrendtől függetlenül izgalmas a két előadást együtt látni.
K-Arcok: Harslet / Dark Matter (Közép-Európa Táncszínház)
Harslet
Előadó: Dabóczi Dávid. Fény: Fogarasi Zoltán. Zene, koreográfia: Mádi László.
Dark Matter
Előadó: Bozsányi Liliána. Díszlet- és jelmeztervező: Kis Judit. Zene: Keresztes Gábor. Fény: Fogarasi Zoltán. Koreográfus: Egyed Bea.
Bethlen Téri Színház, 2021. december 4.
