Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Létezik belső ramazuri?

Duda Éva Társulat: Ramazuri / Nemzeti Táncszínház –

Egy belső, zizegő-zsizsegő, picit kétségbeesett, de mégis várt, izgatott állapot. Például az első férfi – női duettre gondolok…

Egyre több felől halljuk, hogy leáldozóban van a művészetkritika régi módszere, mely szerint a kritikus megnézi az alkotást, majd hazamegy, és megírja a kritikát. Ez olyan, állítják sokan, mint amikor a bíró kihirdeti az ítéletet. Ezért kritikai beszélgetéseket szervezünk. Ezúttal Varga Krisztina fizikai színházi rendező kollégájával, Hojsza Henrietta fizikai színházi rendezővel beszélgetett – a Duda Éva Társulat Ramazurijáról...

Varga Krisztina: Mi jut róla eszedbe arról a szóról, hogy ramazuri?

Hojsza Henrietta: Rakoncátlan, hangos, fogócskázó, csibész kisfiúk a szőlőskertben. És neked?


V. K.: Én a macskámnak szoktam mondani, hogy ne csináljon nagy ramazurit, amíg nem vagyok itthon. Szerinted passzol ez a cím az előadáshoz?


H. H: Van némi hiányérzetem vele kapcsolatban. Erről a szóról ugyanis még nagyobb bohóckodás, felfordulás jut eszembe, mint amit láttunk. Ha pusztán csak a zene és a színpadon látottak viszonyára gondolok, van ugyan az előadásban valamiféle játékosság, de a cím alapján még nagyobb felfordulásra asszociálok. Ez persze csak szubjektív ízlés kérdése.

240675956 10223984340230628 5621677526115622366 nFotók: Jókúti György


V. K: A színlapon az olvasható, hogy „nevettet, ellazít, feltölt és elkápráztat ez a tánc-cirkuszi kavalkád”. Továbbá hogy „groteszk tükör, amelyben fenséges és esetlen emberi vonásokat láthatunk nagyító alatt megelevenedni”, valamint „meghökkentő mozdulatok és egy különleges formavilág”, és hogy „a táncszínházi világ új dimenziójába” kalauzol el az előadás. Tudok ezekre asszociálni a látottakból, de inkább úgy érzem, hogy a produkció a tánc örömét, a mulatságot és a mozgásba öltött felszabadultságot próbálja meg felmutatni. A „ramazuri” fogalmában szerintem több a negatív, az esetleges: egy hirtelen eseményből jött, felfordulásból adódó, igaz, nem minden esetben kellemetlen helyzet.


H. H: Szerintem is valami ilyesmit akar felmutatni a produkció: a szélsőségeket a mozgásban. A jó értelemben vett bohóckodást. A cirkuszt. Tudtam, hogy bohóckodást látok majd, de az igazán nem mulattatott. Jó pár jelenet és etűd szól a jó értelemben vett szórakoztatásról, és mellette láthatók persze lágyabb, érzelmesebb, elvontabb táncszámok is. De úgy érzem, valahogy nem sül el a pisztoly. Többször asszociáltam Slava Polunin orosz előadóművész és bohóc SnowShow-jára, melyet a 2019-es MITEM fesztiválon láthatott a hazai közönség a Nemzeti Cirkuszban. Az igazi szórakoztatásnak és bohóckodásnak valójában egy mérhetetlen egyszerű, ám élesre csiszolt gondolat az alapja, és az ölt testet, illetve kap koreográfiát. A Ramazuriban többször éreztem, hogy egy etűdbe több vicces gondolat van belepréselve, de nem jutott el hozzám „sem testben, sem lélekben” az a bizonyos élesre csiszolt gondolat. Ettől úgy tűnik, hogy Duda Éva egy mulatságos előadást akart létrehozni a csapattal, mely talán nem lett eléggé mulatságos, mert nincs kidolgozva. Bár a konvenció és a forma majdnem ugyanaz, mint a cirkuszban, hisz minden egyes számot megtapsolunk, mindig zenei világot, díszletet, jelmezt és hangulatot váltunk, mégis valahogy csak kecsegtetnek a valódi szórakoztatással.

240677238 10223984345190752 7337478197230783900 n

A társulat művészei ezúttal is mindent beleadva, precízen táncolják a koreográfiákat, de én ennél többre vágyom. Sokszor úgy éreztem, nem jut el az arcukra, vagyis ezzel együtt a lelkükig a koreográfia. Mert azt gondolom, sejtszintig, szívig kell hogy áthassa a szórakoztatót az a bizonyos gondolat – amely legyen akár vidám, akár kissé melankolikus, netalántán tragikomikus –, csak akkor juthat el teljes mértékben a nézőhöz. Egy példa: Kiss Julcsi jelmeztervező és a koreográfus egy jelenetben a hölgyekre túlzó, karikatúraszerű, elnagyított kiegészítőket, ruhadarabokat tervezett. Hatalmas gubancos paróka, hosszúszőrű, magas szárú lábbeli, rojttal teli nadrág… A hölgyek ugyan ennek megfelelően, azaz túlzóan kezdik a mozgássort, ám a koreográfia később elhalványodik, és ekkor már nem értem, mit is ad a jelmez a mozgáshoz. Mert ekkor már elveszít mint nézőt, és újra „csak” a kortárstánc-színpadi mozdulatokat kezdem látni – amivel egyébként semmi baj nincs. A színlap mintha kecsegtetne valamivel, amit el is kezdenek, de nem befejezik be. Igen, igen… de aztán mégsem. Ugyanezt érzem a három, labdán közlekedő férfi táncos számában is. Vérbeli bohóckodás, nevettetés helyett nekem olyan hülyéskedés marad.

V. K: Duda Éva egyfajta cirkuszi világba hív minket, de mintha nem sikerülne túlmutatnia a kortárstánc műfaján. Vajon miért nem?

241120866 10223968944725750 5865303554208830622 n


H. H: Az ember az ókor óta azért jár különböző műfajú előadásokra, hogy egyfajta izgalmat, izgatottságot, vagy ha úgy tetszik, meghökkenést, katarzist éljen át. A „cirkuszi színpadon”, a porondon a XXI. századi néző már abszolút elvárja, sőt evidenciának veszi, hogy izgalmas, lehetetlen, képtelen dolgokat fog látni – mindenféle artista trükköt és képességet, a légtornászoktól elkezdve a zsonglőrökig. Bár az újcirkusz műfaja sokkal inkább közelít a színházhoz és annak előadói stílusához, mégsem tesz le az izgalomkeltésről, mégis képes a nézőben másodpercekre bennrekesztetni a levegőt. Szerintem Duda Éva is törekszik erre az újcirkuszi részletességre és árnyaltságra, főleg a lágyabb, lírai jelenetekben, de én mindösszesen egyszer szisszentem fel az előadáson. Reméltem, hogy ez csak a kezdet, és még lesz számos ilyen, de nem így lett. Kérdés persze, hogy a Duda Éva Társulat tagjainak lehet-e, kell-e artistákat és tornászokat megközelítő módon mozogniuk, olyan akrobatikus elemeket tudniuk, melyek láttán bennszorul a szusz a nézőben. Szerintem nem kell. Viszont akkor az ígért „új dimenzió” valóban nem más, mint napjaink kortárstánca – egy kis kikacsintással. Egy-egy táncos-előadói teljesítmény üdítő volt. Például az igen energikus, dinamikus utolsó szóló, mely a legnagyobb kerek díszletelemen zajlott: ízig-vérig női, felfűtött, mégis finom, rendkívül asszociatív szólót láthattunk, mely kellőképpen volt gondolatindító és szemet gyönyörködtető.


V. K: Én egy dramaturg hiányát éreztem. Nem a jelenetek struktúrájában, hanem egy-egy jelenet mélységét vagy jelentését tekintve. Hogy hova tudna fejlődni egy-egy mozgássor. Úgy éreztem, megragad a dolog az aktívabb és lágyabb koreográfiák váltakozásánál, és nem tudnak kiteljesedni az egyes számok. Pedig sokszor úgy látszott, hogy valamiféle érzelmi aspektus vár kibontásra, egy-egy unisono vagy kánon abszolút azt érzékeltette velem, hogy a táncosok benne vannak a flow-ban, „együtt lebegnek” a zenével, gondolattal. De nem sikerült kellően kibontani a témákat, és – visszatérve a kiinduló kérdésre – nem tudtam a látottakat a ramazurihoz sem kapcsolni.

240676210 10223984346270779 788826247049939529 n


H. H: Ugyanakkor szerintem belső ramazuri is létezik. Nem szoktam használni így a kifejezést, de talán van ilyesmi: egy belső, zizegő-zsizsegő, picit kétségbeesett, de mégis várt, izgatott állapot. Például az első férfi – női duettre gondolok, mely ellentétes irányú hintázó mozdulattal indult. Sok mindenre lehetett asszociálni férfi és nő között, ráadásul a kettős határozottan légiessé vált, majd a végén ismét visszatértek a saját tempójukba, metódusukba. Ez abszolút lehet egy „belső ramazuri” férfi és nő között, illetve külön-külön is.


V. K: Nekem Javier Mario Salcedo Hernández szólója volt az est egyik meghatározó élménye – és érdekes, hogy én is egy líraibb jelenetet említek. Roppant finom eszközhasználat és varázslatosság jellemezte a táncos különös mozgásstílusát.


H. H: Igen, az tényleg magával ragadó volt, amihez Pető József világítása is hozzájárult. Alapvetően a játék a fénnyel végig nagyon meghatározó volt, de nálam ez is az ismert táncszínpadra „húzta vissza” az előadást.


V. K: Mit gondolsz a zenészekről a színpadon? Azért is kérdezem, mert nekem néhány pillanatban elvitte a figyelmemet Farkas Izsák és Szarvas Dávid játéka, zenéje.

241326550 10223984343830718 9162710178043995830 n

H. H: Valószínűleg ez is a Ramazuri, a káosz és szórakoztatás része. A zenészek meghatározó helyen vannak, fény van rajtuk, olykor vezénylik, nemcsak a zenét, de az előadást, a táncosokat is. Szerintem nem baj, ha olykor őket nézzük. Két kifejezetten színpadi figura, akiknek a munkája, muzsikája roppant érdekes. A loop-technika nem ismeretlen a kortárs színpadon, mégis olykor olyan különös világot hoznak létre vele, hogy muszáj odapillantani, hogyan csinálják. Nem pusztán a zenéjük, ők maguk is az előadás meghatározó részei. Ahogy ezt a legelején, karmesteri meghajlásukkal jelzik is. Összességében azt gondolom, hogy a Ramazuri egy különleges fúziós előadás, melyben keveredik a tánc és a cirkusz műfaja, mindemellett különleges zenei élményt is nyújt. Hogy ki tud-e hozni bennünket a táncszínpadi komfortzónánkból, azt pedig csak ki-ki személyesen tudja megtapasztalni.

Ramazuri

Alkotó táncművészek: Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Bundschuh Vera, Dévai Lúcia, Dragos Dániel, Dudás Gergely, Füzesi Csongor, Ivanov Gábor, Javier Mario Salcedo Hernández, Szilvási Anna.

Zeneszerzők és előadók: Farkas Izsák, Szarvas Dávid. Díszlet: Duda Éva. Jelmez: Kiss Julcsi. Fénytervező: Pető József. Trénervezetők: Csuzi Márton, Zoletnik Zsófia. Trénerek: Lakatos Leonetta, Ott Olivér, Lennart Paar, Újvári Milán. Koreográfusasszisztens: Csák Beatrix, Vitárius Orsolya. Produkciós vezető: Huszár Ágnes. Rendező-koreográfus: Duda Éva.


Nemzeti Táncszínház, 2022. január 7.