Kritika

Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: Minek ide szöveg, jóember, nekem csak…

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál 2022 2. rész –

Nem szeretem ugyan, ha számba rágják a befejezés tanulságát, de az sem jó érzés, ha teljesen elengedik a kezemet.

A fesztivál második napján két külföldi együttes is fellépett, a lengyel Teatr Rozbark és a finn Susanna Leinonen Company. Hűen az idei trendhez mindkét társulat női alkotó művével érkezett.

Az Anna Piotrowska készítette Ikrek-triptichon elementáris erejű színpadi mű, dacára annak, hogy számos olyan eszközt, ábrázolási módot alkalmaz, melyek használata könnyen rosszul sülhet el. Ilyen például a nyitókép közbeni előzetes, „magyarázó” szöveg bejátszása. Már akkor éreztem, hogy a lengyel szövegből bőven elegendő értenem azt a néhány („nemzetközi”) kulcsszót, melyet mindenki ért, de természetesen elolvastam a gondos szervezőktől megkapott magyar fordítást… Bár ne tettem volna. Na, semmi tragikus nincs benne, csak teljesen felesleges előzetesen (meg utólagosan is) aprólékos magyarázattal kibővíteni azt, amit a néző – hacsak nem szervetlen anyagból készült a belseje – néhány pillanat alatt maga is felfog. Ugyanis a Csarnok játékterének díszlettelen hátsó falához támaszkodva egy kimerült, jegesmedvefejű lény állt, kezében egy megtömött nejlonszatyrot szorongatott, pontosan olyan volt, mint egy elárvult hajléktalan, akinek már nincs otthona, ahová hazamehet.

Gemini 1Ikrek-triptichon / fotók: Éder Vera

Ehhez aztán később felcsendülnek Henryk Mikołaj Górecki híres, Fájdalmas dalok szimfóniája (Symphony No. 3 op. 36) című zeneművének hangjai, és a táncosok félholt, állatfejű lényeket kezdenek gyászmenet lassúsággal cipelni, lefektetik őket a színpad közepén, leveszik róluk, majd magukra öltik az állatfejet, és végeláthatatlannak tetsző ismétlésben indulnak vissza az újabb áldozatért. Döbbenetes látvány az állatfej alól előbukkanó haldokló emberarc, de a végelgyengült, embertestű, gumi állatmaszkú lények üres „tekintete” is felkavaróan emberi. Nem kell ide magyarázó szöveg.

A színlapnak sem erőssége a szerzői ajánlás szövege. Abból én valami olyasmire gyanakszom, hogy az Ikrek-triptichon egy folyamatosan változó-bővülő kompozíció, ha így is van, teljesen felesleges erőlködés verbális megmagyarázással összehozni a sziámi ikerség jelenségét „a társadalmi ökoszisztéma összefüggéseinek” nem könnyen értelmezhető fogalmával. Hát, igen, a pusztuló földön mi, élőlények valamennyien tesók vagyunk…

Gemini 4Ikrek-triptichon

Mindez leginkább azért bosszantó, mert egyébként a lengyel csapat előadása egészen kitűnő, elmélyült munka. Az előadók színpadi jelenléte, megmozdulásaik, megkoreografált táncaik, átváltozásaik végig mélyen motivált, hiteles művészi alakítások, egy pillanatra sem engedik el a néző figyelmét, igazán „klasszikus módon”, félelmet és részvétet keltve vezetik el a publikumot a katarzisig. A föld megóvásáért, a globális szolidaritásért emelnek szót. Több fiatal lengyel (alkalmi) társulat előadását láthattam már korábban Miskolcon, a SZEM-en (Színművészeti Egyetemek Miskolcon fesztivál – a szerk. megj.). Máig emlékezetes számomra egy kevésszereplős, sokmozgásos kortárs Rómeó és Júlia, valamint opera szakos hallgatók egy tömörített Peter Grimes-előadása a festőteremben. Ezekhez csatlakozik most az Ikrek-triptichon, amelynek hatáserejét a gondos, elhivatott alkotói-előadói munka mellett nagymértékben a zenei kíséret teremti meg.

Górecki zeneműve tizenöt évvel az elkészülte után, 1992-ben, egy lemezkiadása után lett világhírű. Akkor a holokauszt áldozatainak emlékére ajánlották. A zeneszerző maga nem magyarázta agyon a művét, de egy rövid nyilatkozatában rátapintott a lényegre: „Az emberek talán megtaláltak valamit ebben a zeneműben, amire szükségük volt […] valahogy azt a hangot ütöttem meg, ami nekik hiányzott. Valami, valahol elveszett a számukra. Úgy érzem, ösztönösen tudtam, hogy mire van szükségük.” Erről szól a Ikrek-triptichon is: valami valahol elveszett…

Body 3Test

A szöveghallgatást, ezúttal angolul, Susanna Leinonen Test című előadásán sem úsztuk meg. Itt sem volt (nagyon) zavaró, de értelmét, művészi hozadékát most sem leltem meg. Az előadás nagyon szép képekkel, pillanatokkal ajándékozza meg a publikumot, a fellépő táncosok odaadása, teljesítménye csak dicséretet érdemel. Az előadás egyértelmű erőssége a képi világa, a jelmezek, a maszkok, a világítás.

A koreográfia, a mozgásvilág sokféle, leleményes, talán túlzottan is az, az egész előadásra jellemző, hogy túl sokfelé nyúl, indul el, de az energiák valahogy nem egyesülnek, hanem sokszor gyengítik, kioltják egymást. Susanna Leinonen be akar mutatni, el akar mondani mindent, ami testtel kapcsolatos, ami a testről eszébe jut. Annyira el akar mondani, hogy három, felvételről felhangzó szöveges részben is testadatokat sorol fel, testbetegségek leírását közli. Ez a kognitív megismerés és megismertetés már egy további fokozat nála, mert az előadás (némi szöveges bevezető után) a kezdetekben a néző affektív észlelésére akar hatni: múmiaszerű csomagokból szép meztelen testek bújnak elő rafinált világításban.

Body 1Test

Persze aki testről beszél, értelemről és lélekről is szól, pláne ha kifejezetten akar is. Ha lélektelenül vagy értelem nélkül működtetünk egy emberi testet, az értelem és lélek hiányára hívjuk fel vele a figyelmet, implicite felszólalunk, kvázi kardoskodunk értük. A miskolciak Jobb későn, mint soha előadása kapcsán korábban azt írtam, hogy a néző akkor jár jól, ha engedi hatni magára a látottakból áradó hangulatot, és hagyja szabadon csapongani az érzéseit, miközben bátran működteti a képzettársításait, fantáziáját. Ez a Test előadására is igaz, de csak részben. Susanna Leinonen ugyanis határozottan gondolkodtatni is akar, sőt rögtön megértetni. Én általában szívesen veszem fel a kesztyűt, de ezúttal egy idő után úgy éreztem, menthetetlenül vesztésre állok: sem értelemmel, sem érzelemmel nem tudom követni a gyarapodó történéseket, eseményeket, kisebb és nagyobb átváltozásokat. Az előadás közepe táján, amikor a szereplők amolyan közepesen fejlett mesterséges intelligenciaként letátogják a felvételről felhangzó szöveget, azt hittem, határozottan el fogunk indulni egy irányba, és valamelyest lekerekedik a történet. Nem szeretem ugyan, ha számba rágják a befejezés tanulságát, de az sem jó érzés, ha teljesen elengedik a kezemet.

SOS leb 1SOS lebegés

A fesztivál harmadik napján láthattuk a Dot.consla formáció előadásában Z-Ujszászi Dorottya SOS lebegését. Még mindig működik a kortárstánc és a salsa ötvözete (a consla „mozaikszó” két szótagja is a contemporaryre, illetve a salsára utal). Az SOS lebegés a tánc nyelvén, ügyesen prezentál egy általános folyamatot, amely egyaránt utalhat az ember testi-lelki, szellemi-érzelmi egyedfejlődésére, történelmi változásokra, globális katasztrófákra, bármire, amelyben egy idilli állapot krízisbe fordul. A felvezetés gondtalanul rajzolgató fiatalokat, talán gyerekeket mutat meg, az előadás maga már azzal kezdődik, hogy a rajzokkal együtt a felhőtlen gyermekkor is széjjeltépetik.                  

A kortárstánc és a salsa abban hasonlít egymásra, hogy mindkettő képes magába fogadni bármilyen mozdulatelemet, persze stílusosan magára alakítva. A koreográfus ezt ki is használja, az a rész, amikor az indulatok kezdenek elvadulni, különösen jól sikerült: a férfi először az egyik nőt forgatja erőszakosan a kimerülésig, később mindkettőt egyszerre, az eredetileg féktelen életörömöt sugárzó, ám ezúttal durvára brutalizált salsa fogásaival. Igen, ezzel érdemes kísérletezni. De hiányérzetem is van, mert a néhány éve a reveláció erejével bemutatkozó consla, ez idáig még nem volt képes kellőképpen felbolygatni, megbolondítani a kortárstánc-világot (igaz, tudható, hogy ennek egynél még több is, örömteli családi oka is van). (Még egy zárójeles megjegyzés: nem a salsa-tudással, a salsa-alapokkal van baj, a kortárs szegmenset kellene erősíteni, frissíteni.)

Intosomnia 2Intosomnia

Az esti Intosomnia című, Kovács Emese, a hongkongi Tze Long és a Ziggurat Project által jegyzett előadás – finoman szólva is – zavarba hozott. Drukkere, a magam módján támogatója vagyok minden fiatalos kísérletnek, de van egy színvonal, amely alatt, azt gondolom, nem állami pénzből nyilvánosság előtt kell kísérletezni. Ha egy előadás egyetlen alkotóeleme (sem a tánc és a mozgás, sem a feltehetően izgalmasnak vélt színpadkép, sem a katasztrofálisan technikátlan szövegmondás) sem éri el a professzionalista alkotásokkal szemben támasztott elvárást, s ha egy esten csak az előadók érzik jól magukat, akkor el kell gondolkodni – legalább a művészet fogalmán. Időtöltésnek nem kellemetlen az Intosomnia-produkció, előadói kedves, jó szándékú fiatal hölgyek, de… De talán érdemes lenne elgondolkodni az Imre Zoltán Program támogatási gyakorlatán is. A fesztiválon eddig négy IZP által támogatott produkciót láthattunk, az alábbiakat: Tátikák (2018), A meztelen majom (2021), SOS lebegés (2018), Intosomnia (2021). Nincs jó üzenete annak, hogy a régebbiek sokkal jobbak. Valahogy meg kellene teremteni a kulturális pályázatokban a korrekt minőség-ellenőrzés módszerét is.           

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, 2022. április 20-21.

(folyt. köv.)