Szoboszlai Annamária: Agriai agglegények
GG Tánc Eger: Hosszúhajú veszedelem / Nemzeti Táncszínház -
A koreográfusi gondolat már elhagyta a talajt, de még nem emelkedett kellő magasságba.
Idén 100 éve, hogy meghalt Gárdonyi Géza, ehhez és születésének 160. évfordulójához kapcsolódik az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának új bemutatója, a Hosszúhajú veszedelem. Koreográfusként Kulcsár Noémi, Grecsó Zoltán, Feledi János, Halász Gábor és Topolánszky Tamás jegyzi az est címéül is szolgáló kötet írásaiból született „táncnovellákat”, melyeket elsősorban a közös téma köt össze: a Szakállas Madonna, A mandula, A pék órája, az Egy korty víz és a Hol vagy, Éva? ugyanis egytől egyig az agglegénylét történetei, agglegények szórakoztatják egymást a házasságtól való megmenekülésük meséivel.
Tizenkét táncos, hét nő és öt férfi van a színpadon. Szembevág stilizált, barnás-homokszínből s árnyalataiból álló öltözékük, mely még a lányok ruhaujjának bohókás, gyűrött petpalackot idéző anyaga ellenére is komor, szigorú, üres. Játékosságnak alig valami nyoma, csak a női zoknikötők, meg az első tánc hosszú, kackiás bajuszai hatnak vizuális gegekként.
Fotó: Gál Gábor
Ezt a monokrom hatást hol fokozza, hol enyhíti a mozgás, utóbbi azonban nem vesz magára annyira jellegzetes és egyéni színeket, melyek újrafestenék, és ezáltal újraértelmeznék a jelmeztervező, Bati Nikolett régi fotográfiák tónusában megálmodott polgári uniformisait. Merthogy, feltételezem, a művészi koncepció az lehetett, hogy a szereplők elsárgult fényképek hősei gyanánt, vagy papírmasé-figuraszerűen sorjázzanak, s a tánc legyen hivatott kiemelni a történeteket a statikus, kétdimenziós fotóalbum-világból. Ez utóbbi „síkságot” erősítik az óriási vetített Gárdonyi-portrék, és ehhez öltődnek hozzá a táncokat felvezető szövegrészletek, melyek éppen hogy csak sejtetni engedik, hol és min csúszott anno félre az inkább agglegénysorsot választó urak bimbódzó románca.
A mozgással dimenziót ugorhatna a produkció, az ugrás azonban felemásra sikerül, pontosabban nem sikerül, mert megakad egy ponton, épp az elrugaszkodás utáni pillanatban. A koreográfusi gondolat már elhagyta a talajt, de még nem emelkedett kellő magasságba. Már érzi, merre hívná őt a tánc önnön lendülete, de valahogy mégis letér a bejósolható pályáról. Nem akar „csak” történetmondó táncszínház lenni, de köti, szorongatja a narráció és a karakterformálás kényszere, így maga a mozgás, a tánc nem kap teret ahhoz, hogy a test nyelvének érvényt szerezzen, s így illusztratív marad. A zene (Halász Gábor) pedig mintha másra sem lenne hivatott, mint hogy beleszorítsa a csapat lábát a kortárstánc vélt-elképzelt üvegcipellőjébe, sarok-, ill. nagyujjigazítással azonban Hamupipőke mostohatestvérei sem bírták átverni a herceget.
Fotó: Gál Gábor
Gárdonyit az Egri csillagok írójaként tartjuk számon, a novellái egyáltalán nincsenek benne a köztudatban, de a Hosszúhajú veszedelem láttán bizonyosan többen beleolvasnak a neten föllelhető írásokba. Én így tettem. Ha nem is mondhatom, hogy az írások újszerűen hatottak, de messze jobb volt velük olvasóként találkozni, mint a bemutatón, felolvasott szövegek formájában, mikor idegenül, a múlt árnyaiként szegélyezték a darabot. Hogy egy íróról/költőről miként gondolkodunk, azt elárulja az emlékezés módja. Érdekfeszítően beszélünk róla, mert azt gondoljuk, hogy neki is van mondanivalója a ma embere számára? Vagy csak a tisztesség kedvéért, az évforduló ürügyén citáljuk sorait, karaktereit, és a téma mindegy is, micsoda, amennyiben nem túl fölkavaró? A nő, a hosszú hajú veszedelem alkalmat teremthet ugyan férfi-összekacsintásokra, nők közt összesomolygásra – de nagyjából ennyi, amit hazavihet a néző.
Mindemellett – visszatérve a mozgásanyagra – igazságtalan lenne nem megemlíteni azt a részt, amikor néhány perc erejéig megidéződik egy különös, férfiakból és nőkből álló törzs, mely körben járja dekadens érzékiségű táncát, s ezzel ruhától, zenétől, novellától függetlenedő, önálló karakter csempésződik az estbe. Ez az a pillanat, amikor Gárdonyi tárgyilagos, olykor naturalista elbeszélésmódjához hasonlóan tárgyilagos, s ha kell, naturalista dialógus kezdődhetne a múlt és a jelen között udvarias szépelgés helyett.
Fotó: Gál Gábor
Arra azért kíváncsi lennék, hogy tekintettek akkoriban a házasságtól – vagyis a törvényes keretek közt történő gyermekvállalástól – magukat visszatartó férfiakra. Milyen érdekes lenne összefüggésbe hozni a sokdiplomás, későn szülő, karrierista nőtípusról alkotott mai diskurzussal! Kevésbé lenne unalmas és érdektelen az est. Gárdonyi tuti megbocsátaná.
Hosszúhajú veszedelem (GG Tánc Eger)
Zene: Halász Gábor. Jelmeztervező: Bati Nikolett. Koreográfusasszisztens: Emődi Attila. Ügyelő: Kiss Alexandra. Koreográfusok: Kulcsár Noémi, Grecsó Zoltán, Feledi János, Halász Gábor, Topolánszky Tamás.
Táncolják: Adai-Simon Sarolta, Anna Manetti, Ellenbacher Kamilla m.v., Emődi Attila, Fodor Sára, Forczek Janka, Martina Tizzi, Plita Márk, Póda Petra Piroska m.v., Suba János, Szalai-Bordás Ádám, Varga Dániel.
Nemzeti Táncszínház, 2022. október 4.
