Kritika

Kortárs tánc, Balett

A fájdalom felé billen a mérleg

Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Szerelem a kolera idején / Nemzeti Táncszínház

Mintha az alkotók a szerelem és fájdalom mérlegből elsősorban a fájdalmat, a szenvedést akarták volna megmutatni. A férfi fájdalmát.

„Elhatároztuk, hogy lapunkon meghonosítjuk az interjúkritika műfaját. Egyre több felől halljuk, hogy leáldozóban van a művészetkritika régi módszere, mely szerint a kritikus megnézi az alkotást, majd hazamegy, és megírja a kritikát. Ez olyan, állítják sokan, mint amikor a bíró kihirdeti az ítéletet. Ezért kritikai beszélgetéseket szervezünk…” – ez új, kísérleti rovatunk mottója.

Ezúttal Gáspár-Singer Anna írót kérdeztük a világhírű Márquez-regény, a Szerelem a kolera idején táncszínházi adaptációjáról, melyet az Inversedance – Fodor Zoltán Társulata állított színpadra, a társulat névadójának koreografálásában. Gáspár-Singer Anna beszélgetőtársa Turbuly Lilla volt.

 

Turbuly Lilla: Gyakran találkozunk a kortárstánc és kortárs balett színpadokon regény- és filmklasszikusokkal. Csak néhány példa az utóbbi évekből: Anna Karenina, Zorba, Casablanca. A darabválasztásban nyilván nagy szerepe van annak, hogy a közönség inkább bejön egy ismert történetre, mint egy ismeretlen címre, és egyáltalán: vágyik a történetre. Szerinted e szempontok mellett mi indokolhatta a Szerelem a kolera idején táncátiratát, hiszen egy sokrétegű, nem lineáris regényről van szó, amit nem könnyű 60 percbe sűríteni.

Gáspár-Singer Anna: Kell az is, hogy legyen valami aktualitása. Ebben az esetben ez lehetett a járvány. Nem elsősorban a betegség ábrázolása miatt, hiszen a cím ellenére ez a regényben nem központi motívum, és az előadásban sem jelenik meg. Inkább a hosszú várakozás (Florentino 50 évig vár a szerelmére), a türelem, a vágyakozás lehetnek azok a pontok, amelyekhez az utóbbi évek kényszerű tapasztalatai miatt kapcsolódni tudunk. Ha nincs kortárs nézőpont, ha csak „simán” feldolgoznak egy klasszikust, az már nehezebb kérdés. Indokolhatja, ha van hozzá egy vagy több kiemelkedő művész, akiknek az adott mű testhezálló szerepet kínál.

lg szerelem a kolera idejen foto elozetes csendes krisztina 1Fotó: Csendes Krisztina / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház

Az adaptációknál visszatérő kérdés az is, hogy mennyire kell elmesélni a történetet, például annak a nézőnek, aki az alapmű ismerete nélkül érkezik. Itt gondoltak rájuk: a szerelmi háromszög és az idősíkok váltakozása is érthető, követhető. Persze, sok minden elveszik, de nem kérhetjük számon a regény komplex világát.

Azért könnyíti a megértést, ha a néző legalább a regény kivonatát ismeri. Amit mondtál, az valóban követhető, az idő múlását, és a főszereplők párhuzamos létezését is érzékeltetik, de elveszik a regény öregséggel, az időskori szerelemmel kapcsolatos vonulata. Érzékelhető, hogy törekedtek a megjelenítésére, külsőségekben például úgy, hogy a fekete ruhákra hosszú fekete kabát kerül, az öregség azonban mégsem képződik meg a színpadon. Holott a regény egyik alapkérdése, hogy létezik-e élethosszig tartó szerelem, mivel jár a test öregedése, és ez hogyan hat az időskori szerelemre.

Ha jól értem, nem azt kéred számon, hogy idős(ebb) táncosok jelenjenek meg a színpadon akkor, amikor ezt az életszakaszt ábrázolják (születtek egyébként előadások középkorú vagy idősebb táncosokkal az öregedésről, öregségről), hanem azt, hogy a (fiatal) táncosok színpadi szerepükben megmaradnak fiatalnak.

Így van.

Említetted, hogy a fekete ruhára kerül fekete kabát. Nekem az egész előadás meglehetősen sötét tónusúnak, alulvilágítottnak tűnt. Mindez nem fedi azt a színes-szagos karibi világot, amelyet a regényt olvasva magam elé képzeltem.

A fekete-fehér jelmezek mellett mindössze a díszlet sötétbarnás színe és néha a világítás jelentett némi színt.

Te minek láttad a díszletet? Nekem azték szobrokat idéztek ezek a monumentális, zárt tömbök.

Én először egyiptomi kőfaragásokra, sőt, sírkamrákra asszociáltam, aztán arra jutottam, hogy az esőerdőket szerették volna megidézni. A regényben szó van a gőzhajózásról, és arról, hogy az ehhez szükséges útvonalakhoz hogyan irtották az esőerdőket. A nyomasztóan nagy tömbök (amelyeket a párhuzamos életutak elkülönítéséhez is használnak) időnként eltűnnek, majd az előadás végén újra előkerülnek. Próbáltam erre is megfejtést találni: talán a kezdeti szerelmi idill elnehezedésével jelennek meg, rátelepedve a szereplők életére.

Van még egy nagyon hangsúlyos képsor, mindjárt az előadás elején: nyíló fehér rózsákat (vagy gardéniákat - a regényben ugyanis ez a virág kap szerepet) látunk egy áttetsző függönyre vetítve, míg a függöny mögött már ott táncolnak a szereplők. A hosszúnak érződő jelenet alatt egy metronóm kattogását halljuk, amivel talán az életnyi regényidőt és az ugyanaddig tartó szerelmet érzékeltették. Mindezt a legkisebb irónia nélkül. Nekem túl romantikus, kicsit szirupos volt ez a jelenet.

Én szájbarágósnak éreztem. A metronómról a szívre, szívverésre asszociáltam. És mintha ez a jelenet, de tulajdonképpen az egész előadás is kizárólag férfiszemszögből fogalmazna. Mintha az a rózsa neki nyílna, és az egész várakozás, vágyakozás csak róla szólna. A nő közben felépít és megtapasztal egy másik életet: egy hosszú, boldog házasságot, a gyerekszülést és nevelést, a férfi pedig csak vár és vár – mellette alkalmi kapcsolatok sorával múlatja az időt, itt az erotika is hangsúlyosan megjelenik. Közben meg nagyon szenved. Mintha az alkotók a szerelem és fájdalom mérlegből elsősorban a fájdalmat, a szenvedést akarták volna megmutatni. A férfi fájdalmát. A női szemszög sokkal kevésbé jelenik meg. Ez számomra egy megválaszolatlan kérdés maradt: hogy miért ennyire hangsúlyos a fájdalom?  

A koreográfia egyes elemei is utalnak erre a fájdalomra: az előrehajló, görnyedt hátú mozgás nagyon sokszor visszatér. Milyennek láttad a táncosokat?

A másik jellegzetes mozgásforma a körözés valami vagy valaki körül, ami megint csak az idő múlására és a vég nélküli várakozásra utal. A táncosok fegyelmezetten és szépen közvetítették a rendezői koncepciót. Ahogy a zene is jól tükrözi a már említett fájdalmas életérzetet.

A regényben a nagy, végletes érzelmek mellett ott van a mindennapi élet, a lehető legprofánabb jelenségekkel, vérrel, szennyel, közönségességgel együtt. Ehhez képest ez egy patetikus, költőiségre törekvő előadás.

Talán ez volt a cél is: kizárni a halandók esendőségét, megmaradni ebben a lebegésben.

Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Szerelem a kolera idején

Gabriel García Márquez regénye alapján készült. Zene: Gergely Atilla. Fényterv: Fodor Zoltán. Díszlet: Rákay Tamás. Jelmez: Veréb Sára Diána. Dramaturgia: Juhász Károly. Koreográfia: Fodor Zoltán és az Inversedance Társulat.

Előadják: Chiara Alessandro, Bódi Bianka, Dowidat Sára, Fodor Zoltán, Fejes Ádám, Yun Ju Huang, Clark David Ortega, Perjési Patrik, Petrőcz Cintia Vanessza, Zachár Lóránd.

Nemzeti Táncszínház, november 25.