Turbuly Lilla: Ki ért kit / kihez?
Simkó Beatrix: It Contains Hard Parts / Trafó Kortárs Művészetek Háza
Az emberi mellett az állati viselkedésformákból is kapunk ízelítőt, pontosabban a kettő érintkezési pontjaiból.
Simkó Beatrix új előadása egyén és közösség viszonyát vizsgálja. A témaválasztás kézenfekvőnek tűnik: válságoktól, kényszerű izolációktól, országon belüli és kívüli konfliktusoktól terhelt húszas éveinkben sokan teszik fel maguknak a kérdést, hogyan viszonyuljanak a felfoghatatlan sebességgel változó világhoz és benne embertársaikhoz. Elég felszállni egy buszra, beleolvasni egy kommentfolyamba, meghallgatni néhányat a körülöttünk élők családi és munkahelyi rémtörténeteiből, és mindjárt azonosulni tudunk az előadás címével: viszonyaink bizony tele vannak kemény rész(let)ekkel.
Az első jelenet végén, amelyben a négy táncos előre hajolva, egymás mellett dülöngélve mintha egy tömött jármű csupa kéz, csupa láb utasait jelenítené meg, összevitatkoznak azon, hogy ki ért hozzá kihez. A vita (hiszen az előadást nemzetközi csapat készítette) angolul zajlik, magyarul azonban az „ért” szó egy másik jelentése is belejátszik, hiszen valójában a másik megértése, illetve éppen annak a hiánya húzódik meg a felszíni konfliktusok mögött.
Fotók: Dömölky Dániel
Az egymás után sorjázó jelenetek a legkülönbözőbb variációkat vonultatják fel az én és a másik(ak) témakörben. Elzárkózások és közeledni vágyások ütköznek, a táncosok egyike-másika időnként visszavonul a színpad hátsó részébe, és hangsúlyozottan elmondja, hogy ő most a „backstage”-ben van, mintha azt mondaná: hagyjatok békén, most nem ér a nevem. Az emberi mellett az állati viselkedésformákból is kapunk ízelítőt, pontosabban a kettő érintkezési pontjaiból. És van olyan, többször visszatérő, „ágyékrázó” mozzanat, amelyet inkább a másik nemhez szoktunk kapcsolni, itt azonban egy táncosnő kapja feladatul.
A legjobban az iróniával vagy humorral is élő jelenetek működnek. Például az, amelyikben az egyik táncosnő kedvesen mosolyogva tenyérre pacsizós játékra hívja táncostársát, aki erre újra meg újra mogorva kelletlenséggel és elutasítással reagál. Vagy amikor a táncosok a környezettudatos városi értelmiség jelszavaival vagy éppen azok ellenkezőjével határozzák meg magukat zero waste hívőként vagy laktóz- és gluténtűrő ritka madárként.
Az üres térbe mindössze néhány világító lámpatest kerül hol be, hol ki. Négy botszerű, hideg fehér fényt árasztó állólámpa, máskor kör alakú piros lámpák jelzik az éppen megmutatott egyéni és társadalmi mintákat a közeledésre vagy a távolodásra. (A díszlet Dömölky Dániel munkája.) Kovács Adél és Batke Luca jelmezei színesek, lazák. Kitűnik közülük egy fekete hengerekből szellősen összerakott pufimellény, amely vándorútra kel a táncosok között. Az előadás végén pedig a levetett ruhadarabok összekötözésével hoznak létre egy sajátos installációt.
Gryllus Ábris dobra, zörejekre épülő, repetitív elektronikus zenéje lendületet és nemcsak egyedi hangot, de hangulatot is ad az előadásnak. De van, amikor nem ő, hanem a test zenél, így abban a jelenetben, amelyben az egyik táncos a meztelen teste csapkodásával játszik el egy sajátos „dobszólót” (hasonlóan a néptáncosok comb- és lábcsapkodásához, csak mindez a ruhátlan testen jóval élesebben szól).
Érezhetően sok munka és gondolat van az előadás mögött, még ha utóbbiak mindegyike nem is ér el a nézőkig. Az előadás második fele azonban átlendít ezeken a megfejtési kényszereken, és képes arra, hogy saját viszonyulásaink felé fordítsa a figyelmünket.
Simkó Beatrix: It Contains Hard Parts / Trafó Kortárs Művészetek Háza
Előadják: Charlotte Virgile, Florian Entenfellner, Harrison Claxton / Váth Máté, Sara Valenti.
Dramaturg: Costas Kekis. Látvány: Dömölky Dániel. Jelmez: Kovács Adél, Batke Luca. Zene: Gryllus Ábris. Drámapedagógus: Hajdú Fanny. Produkciós menedzser: Kovács Brigitta. Produkciós asszisztens: Nyolczas Gitta. Koreográfus: Simkó Beatrix.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2022. november 30.
