Szoboszlai Annamária: Táncosok jobbra vagy balra?
PB2 Company – Tucker András: Breakout / Nemzeti Táncszínház –
…ötletek, felvetések több-kevesebb sikerrel egymás után illesztett sora.
Mit gondol ma egy tizenéves a felnőttekről? Fel tud rájuk nézni? És a felnőttek tudnak vajon választ adni a kérdésire, lehetnek példaképek a számára? Miközben a PB2 Company szimpatikus táncosai prezentálják nekünk a Tucker András rendezte Breakoutot, egyre az jár a fejemben, ha erre a darabra egy értelmes és érzékeny fiatal ülne be (vagy ő nem célközönség?), elmenne a kedve a színháztól. Nem azért, mert rájön, hogy a felnőtteknek fogalmuk sincs róla, hogyan kellene élniük (azt már tudja). Hanem mert művészek, alkotó emberek a felnőttlétnek e nyomorát dadogva, nyomorúságos közhelyekben képesek csak megfogalmazni.
Rendben, nem táncolnak a táncosok. Oké. Helyette vasalódeszkát fűrészel Frank Edina, „Tott vagyok és éhes” táblát szorongat Koncz Péter, és egy másik jelenetben bankkártyával fizet azért, hogy nővé öltöztesse, majd megalázza egy speciális „orvoscsoport”. Molnár Zsolt a főnökét szopja le, aztán az elnyert díjakért cserébe elviseli a bohócorrot. Szeretett nőjének a célt nem érő virágcsokor után vastag aranylánccal udvarol, mire a hölgy (Karin Iwata) erőszakosan leszopja a tiltakozó férfit. Persze a nőnek sem könnyű, hiába kepeszt csábos pink ruhában a jól öltözött üzletember után, Szabó Márton nem bír leszakadni a munkáról/laptopjáról, vagy ha mégis, sebtében letolt nadrágban, gatyában, hátulról intézi a szexet, s már húzza is vissza ruháit, mert csöng a telefon.
A színpadon négy, csak a legjellemzőbb tárgyak reprezentálta szobabelső kap helyet: egy vasalódeszkával, szennyeskosárral, edénnyel fölszerelt dobogó, egy keskeny asztal laptoppal, egy nagy tévénézős fotel, majd újra egy asztal, székkel. A díszlettel s a számos kellékkel a mindennapi élet egy-egy kulisszája idéződik meg, de az odacitált tárgyi világ inkább elnehezíti, mintsem építené a játékot. Az otthonkából, a spagettipántos ruhából, a homeless-zakóból, a melegítőfölsőből és az antracit szürke „office” ruhából értjük, amit értenünk kell. A táncosoknak egyébként bizonyára nem esett volna nehezükre a tipikus tevékenységeket imitálva megrajzolni a környezetet.
A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház
A tárgyak erdejében zajló némajátékot a közönség jó része már a darab legelején megtapsolja, merthogy a szereplők néhány önbemutató gesztusa erre késztethet. A dolgok természetes sorrendjének megfordítása (vagyis hogy azelőtt tapsolunk, mielőtt bármit láttunk volna) megelőlegezi a darab záróakkordjaként véghez vitt művészdiktatúrát, azt a tipikus és egyre inkább kiüresedő kortárs fogást, melynek lényege, hogy bemutassa a birkáknak vélt nézőknek (akik legtöbbször inkább csak készségesek és kedvesek és tájékozatlanok ilyen művészügyekben, s nem akarják elrontani szegény előadók játékát), hogy ők milyen könnyedén dirigálhatók, manipulálhatók, milyen egyszerű eszközökkel oszthatók csoportokra – órát viselők, cipőben érkezők, szemüveget viselők, értelmiségiek, mazochisták, az előadást lájkolók csoportjába –, jobboldalra és baloldalra. Mivel a Breakout egészen eddig (értsd: a bizonyos záróakkordig) az intimitás lehetetlenségét, a kiüresedő kapcsolatokat, az értelmetlenségek ördögi köréből való bátortalan kitörési próbálkozásokat, vagyis az erősen oxigénhiányos életállapotot tematizálja (és ennek kedvéért kétszer meg is állítja az előadókat, hogy mély lélegzetet vegyenek), egészen különösnek és oda nem illőnek hat az említett agitatív jelenet. Koncz Péter ezt a kvázi alkotói folyamat részleteinek kiteregetésével vezeti föl, mondván, ha már a rendező nem tudja, mit akar, akkor majd ő rendet tesz, megmutatja, hogy ő tud irányítani, ha kell, a nézőket is. Ez az alkotói/dramaturgiai fogás elég kockázatos volna még akkor is, ha egyébként egy erős, minden ízében átgondolt, jól fölépített szerkezetbe illeszkedne. A Breakout azonban nem ilyen, hanem ötletek, felvetések több-kevesebb sikerrel egymás után illesztett sora. Látszólagos bátorsága és bevállalóssága nem több mint az aktuális társadalmi problémákról folytatott dialógushoz való hozzászólás belső kényszere a félreértelmezett komfortzóna-átlépés nevében. Dicséretes a gondolat, de erős invenció hiányában nem eredményezhet érvényes, igaz előadást.
Ha a Pécsi Balett eddigi kortárs(inak szánt) megnyilatkozásaira tekintünk, alapvetően jónak tartom az elképzelést, hogy a társulat „másodtársulataként” külön munkába kezdtek azok a művészek, akik PB2 Company néven szeretnék érvényre juttatni a saját látásmódjukat, és ha nem hagy alább az alkotókedv, akkor talán a tánctalanságon túljutva a táncban is sikerül majd föllelniük a témához illő eszközöket és formát.
Breakout (PB2 Company)
Előadja: Frank Edina, Karin Iwata, Koncz Péter, Molnár Zsolt, Szabó Márton
Zene: montázs. Látvány: Vincze Balázs. Fény: Farkas Gyula. Koreográfusok: Frank Edina, Karin Iwata, Koncz Péter, Molnár Zsolt, Szabó Márton. Rendező: Tucker András.
Nemzeti Táncszínház, 2022. december 16.
