Török Ákos: Komolyan mondom, vicc
Halász Gábor – Safranka-Peti Zsófia. A siker kapujában / Nemzeti Táncszínház –
„Ezt nem hiszem el” – mondja a szünetben a mellettem ülő lány a partnerének, akik, mint kiderül, mindketten a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói.
Nehezen értelmezhető, milyen táncrend alapján kerültek egy kalap alá Safranka-Peti Zsófia és Halász Gábor koreográfiái, az pedig végképp rejtély, miért kapta az est A siker kapujában címet. A két alkotó-előadónak azért van közös metszete: mindketten erős klasszikus balett alapokkal rendelkező táncosok. Safranka-Peti Zsófia szólója és James Pettel közösen előadott produkciója viszont leginkább a showtánchoz áll közel, ezzel szemben Halász Gábor rövidebb táncmonológja és Fabienne Deeskerrel közös duettje neoklasszikus koreográfiák. Mindez persze semmit nem von le a látottak értékéből.
Halász Gábor Feel me című darabja egy katona lelkét bontja és teríti ki a táncszínpadra egy precízen kidolgozott, pontos koreográfiában. Igaz, Halász Gábor szürke kezeslábasáról egy ideig nem világos, hogy nem egy gyári munkás vívódásait látjuk-e, azonban a talajra vetítve fel-felvillanó háborús fotó helyére teszi a történéseket. A klasszikus ívű mozdulatok megtörése, a föld és önmaga felé csavarodó testgesztusok és egzaltált mozdulatsorok miközben érzékletesen jelenítik meg egy olyan ember belső világát, akinek akarata ellenére akár ölnie is kell, a darab nem tud több lenni egy ízlésesen megkomponált és előadott mozgásos közhelynél. Az egyre intenzívebben váltakozó fények, a be-bevillanó fotó, az egyik fénycsík megérintésének pátosza és maguk a mozdulatok is csupán a folyamatos ráismerés kevéssé inspiráló élményét adják: nehéz a dolga a katonának. Tényleg nehéz.
Passage / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház
Izgalmasabb és kevésbé direkt Halász Gábor Passage című koreográfiája. A négyzetes fényben egy nőt látunk bordó, bő nadrágban és ujjatlan felsőben, mozdulatai íveltek, esztétikusak, mégis valamiféle hiányra utalnak – így kezdődik a darab. Ez a pár perc Fabienne Deesker előadásában a Passage talán legerősebb momentuma. A precízen kimunkált koreográfia ismét lélekrajz, de ebben az esetben egy finomabb karcolat: egy férfi és egy nő találkozásáról vagy éppen arról, ahogy nem találják egymást. A Feel me-vel való rokonságot – nevezzük ezt stílusjegynek vagy modorosságnak akár – a hasonló fénydramaturgia és a fénycsíkkal való játék is jelzi, amin ezúttal végigsétál a női alak. Különösebb koreográfusi kreativitás ugyanis ebben a darabban sincs, ezért aztán hosszabbra is nyúlik, mint ameddig még képes érdeklődést kelteni, azonban a maga keretén belül a Passage jobban működik, mint a Feel me. Fabienne Deesker előadói minőségén túl azért is, mert Halász Gábor energikus, és partnere lágyság mellett is dinamikus mozdulatai képesek megidézni egy férfi és egy női oldalt. Így a mozgásos poézis kettejük előadásában valóban testet ölt.
Funreal / Fotó: Varga Zorán
Fent jeleztük, hogy a táncnak egy egészen más formáját láthattuk Safranka-Peti Zsófia két bemutatott munkájában. Ezt a Funreal című duó kezdő jelenetsora azonnal világossá is teszi: egy férfi áll a rivaldán elegáns fekete fellépőruhában, a művészetről és önmagáról beszél, és az élet értelmének felvillantását ígéri az elkövetkezőkben. Egy nő közben három állóreflektorokkal pakolja körbe a teret, és megnyugtat minket, hogy „nem lesz semmi baj”, majd egy idő múlva a nyakáról lógó hosszú kötél segítségével kihúzza az önjelölt konferansziét. Ami következik, és ez Safranka-Peti Zsófia szólójára is igaz, nem végez mélyszántást a lélek mélyén, és az élet értelmének előbányászására sem tesz kísérletet. Ha valaki ilyesmire gondolt előzetesen a táncos-koreográfus balett képzettséggel és díjakkal tűzdelt táncpedigréje alapján, annak csalódnia kellett. Helyette azonban táncszínpadon, főként a Nemzeti Táncszínház színpadán ritkán látható módon, ejha- és hűha-élményekkel szórakoztat.
A Funreal ugyanis egy tánckomédia, egy önironikus mozgásos geg az előadóművészek színpadi önérvényesítéséről. A két alak (a férfitáncos: James Pett) három stáción keresztül jut el a rebbenő mozdulatokkal megjelenő pályakezdőktől az egymást félretoló, taposó és meg-megrugdaló színpadi nagyvadakig. Maga az alapötlet egyáltalán nem unikum, több hasonlót láthattunk már különféle kortárstánc előadásokban, hol a dolog komikumát, hol inkább a benne rejlő drámát bontva ki. Amitől a Funrealra mégis rá tudunk csodálkozni, az előadók remek (kiváltképp James Pett esetén) tánckészségén és képzettségén múlik: a hol feszesen ívelt, máskor hasonlóan „arisztokratikus” tartással meg-megnyekkenő mozdulatok szellemes és élvezetes mozgásos groteszkké állnak össze. „Ezt nem hiszem el” – mondja a szünetben a mellettem ülő lány a partnerének, akik, mint kiderül, mindketten a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói.
Icon / Fotó: Varga Zorán
Amit aztán végképp nem hisz el a hazai táncelőadásokon szocializálódott kritikus, az Safranka-Peti Zsófia szólója. Ha már a „groteszk” kifejezést korábban ellőttük, ide talán a táncos clown szófordulat illik. A téma most is az előadóművészet, ám ebbe a kategóriába itt már a politika előadóművészei is beleférnek: jelen esetben Donald Trump. Táncelőadásnál ritkán érzi az ember, hogy nem szabad lelőni a poént (érzi, csak ritkán), a nélkül azonban nem nagyon van mit mondani az Iconról, mert az nem más, mint egy tréfa-triptichon. Szintén olcsó fogás lenne annyit mondani, hogy ezt nem olvasni, hanem nézni kell. Annyival talán gazdagíthatjuk a dolgot, hogy Safranka-Peti Zsófia mozgásos komikuma mellett itt megemlíthetjük az arcjátékát is, ami bármelyik cirkuszban, de még néhány színházban is megállná a helyét. A táncdarab itt is húz egy gondolati ívet, a színpadra kerülő alkalmatlanságtól a hamisságon át a kényszerességig. Más számára, lehet, hogy egy másikat, de egy biztos: Donald Trump benne lesz abban is.
A siker kapujában
Feel me (szóló)
Koreográfia és koncepció: Halász Gábor. Előadó: Halász Gábor
Zene és videó: Halász Gábor – Gaborhalasz Art.
Funreal (duett)
Koreográfia: Safranka-Peti Zsófia. Jelmez: Braunitzer Borbála. Zene: Varga Zorán, Francis Bebey (montázs). Táncosok: Safranka-Peti Zsófia, James Pett.
Passage (duett)
Koreográfia: Halász Gábor. Előadók: Fabienne Deesker, Halász Gábor. Jelmez: Greta Wilhelm. Zene: Gaborhalasz Art. Fényterv: Geohwan Ju.
Icon (szóló)
Koreográfia: Safranka-Peti Zsófia. Előadó: Safranka-Peti Zsófia. Zene: Donald Trump’s speech, Sherley Babey. Fényterv: Safranka-Peti Zsófia, Varga Zorán.
Nemzeti Táncszínház, 2023. április 30.
