(Báb)színház az egész világ…
Kutszegi Csaba kritikája a Shakespeare-mesékről
Tárnok egyszerre Shakespeare és a „csillagokban csüngő Sors”, mely a veronai szerelmesek „unt életét” majdan „gonosz csellel korahalálba kergeti”. Mindemellett rögtön fel is merül bennem a kérdés: vajon egész este ilyen „bábszínházi” Shakespeare-t fogunk látni?
Kutszegi Csaba kritikája a Shakespeare-mesékről
Tárnok egyszerre Shakespeare és a „csillagokban csüngő Sors”, mely a veronai szerelmesek „unt életét” majdan „gonosz csellel korahalálba kergeti”. Mindemellett rögtön fel is merül bennem a kérdés: vajon egész este ilyen „bábszínházi” Shakespeare-t fogunk látni?
Évszázados rejtély oldódott meg a Közép-Európa Táncszínház Shakespeare-mesék című bemutatóján. Lehullt a lepel a nagy angol drámaköltő valódi kilétéről, mostantól ország-világ tudhatja: Shakespeare maga Tárnok Marica. Gyorsan hozzáteszem: én is ugyanúgy Shakespeare vagyok. Azért merem ezt így kijelenteni, mert nagyon remélem, hogy állításomért sem Marica, sem pedig Willy nem fog beperelni, mint ahogy a magát világhírűnek tartó koreográfus beperelte a magát nem világhírűnek tartó zsurnalisztát.
fotók: Dusa Gábor
De a jog asztaláról térjünk vissza a csepűrágók boldog világába, utóbbiak jövőbeni tartós boldogságának szilárd alapjait jelenünkben folyamatosan rakják le a törvényhozók és -módosítók (mint ahogy az említett per is a közeli napokban kezdődik), a tartós boldogság biztos alapja ugyanis az, hogy ne legyen semmid, és akkor nincs is mit elvesztened. A független társulatokra idén rászakadt mámoros boldogság állítólag jövőre még fokozódni fog.
Azért politizálok ennyit, mert nemcsak Shakespeare, hanem a kortárstánc-előadást alkotókként jegyző Gergye Krisztián - Vlad’ka Malá - Tárnok Marica trió is a darab felütésében politikai felhangokat kóstolgat. Tárnok színháztudományi intézetes szakértő főnéniként invitálja a nézőket a fóliával letakart színpadra, és már az elején megjegyzi: a jobb és a baloldalon helyet foglalókra egyaránt számít. A színpadon a függöny felnyílása után a nagyérdemű szembe találja magát a nézőtéren rezzenéstelen faarccal ülő előadókkal, akiket Tárnok kezükre kötött zsinór segítségével mozgat. Például megmutattatja velük, hogyan kell tapsolni a színházban. Az ember – a bőség zavarában – hirtelen nem is tudja, hogy a zsinórral előrángatott tetszésnyilvánításról mely korszakunkra is asszociáljon.
A bábmozgató zsinór az előadásbéli előadás elején még egy darabig fontos eszközszereplő marad, Tárnok ugyanis (szellemesen utalva eredeti szakmájára) a volt Bethlen mozi nézőtéri erkélyéről e kötelékkel „irányítja” a szereplőket. Ötletes, izgalmas megoldásnak vélem a bábozás átcsúsztatását, hiszen lent éppen a Rómeó és Júliát adják, és erőltetett szájbarágás nélkül is hamar összeáll a kép: Tárnok egyszerre Shakespeare és a „csillagokban csüngő Sors”, mely a veronai szerelmesek „unt életét” majdan „gonosz csellel korahalálba kergeti”. Mindemellett rögtön fel is merül bennem a kérdés: vajon egész este ilyen „bábszínházi” Shakespeare-t fogunk látni? És ha nem, akkor hogy fogunk megszabadulni a spárgáktól?
A spárgáktól „sitty-sutty-nyissz-nyissz” megszabadulunk (később egy időre átalakulnak ugyan hosszú, hózentrágerszerű rugalmas szalagokká), de az eltűnő zsinórokkal együtt egy jól előkészített vonalvezetés is menthetetlenül elpárolog az előadásból. Utalásos üzenet híján (értsd: zsinórok nélkül) ugyanis a szereplők elárvultan, motiválatlanul akcióznak a színpadon: cselekményes Shakespeare-részleteket adnak elő – egyebek mellett – az Othellóból, a Lear királyból, a Hamletból, talán a Macbethből és más királydrámákból is, majd vissza-visszatérően a Szentivánéji álomból. E jelenetek többsége egyszerűen nem él meg a KET táncosainak előadásában. Tárnok Marica végig hősiesen küzd, hogy a nagy irányító machinátor különböző megnyilvánulási formáiban értelmet adjon fenti jelenlétének, alant pedig mintha a táncosok maguk is döbbenten fedeznék fel, hogy a sok-sok prímán eltáncolt „cselekmény nélküli” koreográfia után milyen nehéz cselekményt ábrázoló jelenetben néhány mozdulattal hitelesen karaktert formálni. És milyen nehéz tánc közben az arccal „színészileg” kezdeni valamit.
Az előadás akkor vesz kedvező fordulatot, amikor (már a vége felé) föntiek, lentiek és a hátsó függöny mögötti alkalmi árnyjátékosok (merthogy ilyenek is vannak) közösen adják elő bábszínházi eszközökkel Pyramus és Thisbe történetét a Szentivánéji álomból. Ez a jelenet harsány táncos vásári komédiázás és bolondozós diákszínjátszás ügyes keveréke. Az utóbbi őszinte humora könnyedén megteremtődik, a táncosok lazák, bátran adják önmagukat, testükkel, játékukkal uralják a szituációt.
A Shakespeare-mesék szerethető előadás és elismerendő próbálkozás: igen nagyra értékelhető, hogy alkotói és előadói nem jól ismert eszközökkel operálnak, nem rutinmegoldásokkal bíbelődnek, hanem újszerű módszerekkel kísérleteznek. A kísérletnek számos tanulsága adódik. Például számomra (újra) bebizonyosodott, hogy többféle játék- és ábrázolási módot, stílust, hangulatot, utalásrendszert és műfajt nem lehet határozottan összetartó, átgondolt koncepció nélkül színpadra ereszteni, mert bántóan eklektikus és minőségileg erősen hullámzó lesz a végeredmény. Még egy, amit megfontolásra ajánlok: Shakespeare-topicokat szerintem nem lehet drámai mélység, megfelelő szituáció és hangulat megteremtése nélkül színpadra vinni; persze dehogynem lehet – akkor viszont humorral, iróniával kell szétszerelni, kicsavarni.
Apropó hangulat (és öröm). Örök optimistaként most is hiszem, hogy előbb-utóbb eljő az idő, amikor majd Közép-Európa „napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatja át”. Persze csak akkor lesz így, ha már nem régi mesékkel akarnak etetni minket, és nem zsinóron rángatják kezünket, lábunkat, agytekervényeinket.
Shakespeare-mesék (Közép-Európa Táncszínház)
Jelmez: Béres Móni. Alkotók: Vlad'ka Malá, Gergye Krisztián, Tárnok Marica.
Előadók: Eller Gusztáv, Frigy Ádám, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Katonka Zoltán, Mádi László, Molnár Zita, Palcsó Nóra és Tárnok Marica.
Bethlen Kortárs Táncműhely, 2011. november 4.
A Tánckritika.hu támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve annak sérültjei számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar segélyszervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat! A 1752 a 20-as és 70-es mobilokról együttműködés hiányában sajnos nem érhető el.