Antal Klaudia: Ifjú szívek tánca
PR-Evolution: Csongor és Tünde; Nomád Nemzedék Társulat: Varázsfurulya / Nemzeti Táncszínház /
Mindkét klasszikus remek ugródeszkaként szolgálhat, ha az alkotóknak van bátorságuk fejest ugrani, és egy kortárs olvasatot a felszínre hozni.
Mit várhat az élettől ma egy fiatal? Mi után kutathat szüntelenül és milyen akadályokba ütközhet közben? Mit jelent manapság a szerelem és a házasság intézménye? Mi vagy ki állhat egy szerelmes pár boldogságának útjába? Egy sor olyan kérdés, mely tökéletesen jelen idejűvé tudja varázsolni Vörösmarty színművét, a Csongor és Tündét vagy éppen Mozart Varázsfuvola-operáját. Mindkét klasszikus remek ugródeszkaként szolgálhat, ha az alkotóknak van bátorságuk fejest ugrani, és egy kortárs olvasatot a felszínre hozni.
A PR-Evolution Dance Company Csongor és Tünde-előadása a Nemzeti Táncszínház kistermében kapott helyet: nincsen nagy, épített díszlet, de nem is hiányzik, mivel a zene – Nagy Teodóra és Szirtes Edina/Mókus munkája – tökéletesen betölti a teret. A hangzó világ egyfajta meditációs zeneként hol körül ölel és elringat, mint a lágy tavaszi szellő; hol tűzként megégetve, futásra és menekülésre késztet; hol reményt, szerelmet és boldogságot ébreszt, hol pedig fájdalommal és félelemmel tölt el.
Csongor és Tünde / Fotó: Mészáros Csaba
De az alkotók nem elégednek meg a képi világ akusztikai kibontásával, vetítésekkel igyekeznek egy-egy jelenet helyszínét, hangulatát még szemléletesebbé tenni. A táncosok mögé például felfestettek egy impresszionista kertet, egy tűzvésszel sújtott erdőt és egy háborús robbantást. A vetítéseken nagy hangsúlyt kapnak a feliratok, melyek véletlenszerűen hol a karakterek belépése előtt, hol a távozásuk után tűnnek fel elő/utómagyarázatként a látottakra. Ám a vetítések „túlbeszélik” a zenei világot és a koreográfiát is. Számomra éppen elegendő vizuális élmény lenne a fényjáték: a színpad hátsó falán – azaz a vetítőfelületen – a drapériáknak és a megvilágításnak köszönhetően kirajzolódik egy homokóra, mely érzékletesen felhívja a figyelmet Vörösmarty művének alapjegyére, az idő kérdésére, a körkörösségre. A körkörösség a koreográfia dramaturgiájában is hangsúlyos szerepet kap: külön karakterként, de egyazon táncos által megtestesítve jelenik meg a Hajnal, a Nappal és az Éj. A történet ugyanúgy egy kertben kezdődik, majd végződik, a záró képben pedig a szereplők hátrafele haladva sétálnak előre. Az élet körkörös volta a haladást, az előrejutás fontosságát és egyben lehetségességét kérdőjelezi meg.
Nemes Zsófia koreográfiájában Csongor láthatóan nem is keres semmit, csak úgy van, sodródik. Olyan, mintha számára teljesen mindegy lenne, hogy épp mi is történik vele. Csongor ünneplő öltözete egy tinédzser srácot rajzol elénk, az ördögfik játéka, csatározása a könyvvel – a kötelező olvasmánnyal – abszolút egy iskolai szituációt fest fel, melybe tökéletesen illeszkedik a légiesen suhanó görkorcsolyázó Tünde és a vagány gót lány, Mirígy. Merész felütése ez a darabnak, s azt a benyomást kelti, hogy a mai tizenévesek útkereséséről lesz szó a tánc kifejező nyelvén keresztül… Ez azonban sajnos nem valósul meg.
Úgy tűnik, az alkotókat elsősorban Vörösmarty művének a szimbolikája érdekelte. Etűdöket látunk sorban egymás után, melyek egy-egy karakterhez kapcsolódnak: a fejedelem a háború, a kalmár a divatbemutató, a tudós a járvány kontextusát kapja. Ezek a jelenetek profi és szórakoztató módon vannak kidolgozva, a táncosok pedig egytől egyig meg tudják benne mutatni a technikai tudásukat, azonban hiányoznak belőlük az előadáson átívelő kérdések.
Csongor és Tünde / Fotó: Mészáros Csaba
Hiányérzettel távozom, hiszen – mint korábban említettem – az előadás felütése azzal kecsegtet, hogy a mai fiatalok nehézségeivel fogunk nézőként szembesülni, erre azonban csak másnap, a Nomád Nemzedék Társulat Varázsfurulya című előadásán kerül sor.
Novák Péter bátran fejest ugrik és Mozart operájából, a Varázsfuvolából szemtelenül kiválogatja azt, amire a mondanivalójának színpadi megjelenítéséhez feltétlenül szüksége van. Az opera történetétől bátran elrugaszkodik és csupán az egyes karakterek fő jellemvonásait, illetve az egymáshoz és a szeretethez fűződő viszonyukat őrzi meg. Egy vidéki lakodalomba cseppenünk, ahol a vőlegény már a szertartás előtt a pálinkás üveg mélyére néz, és hangot ad kételyeinek, hogy vajon elég erős-e a kapcsolatuk a mennyasszonyával, hogy az kitartson egy életen át, hogy kibírja a mérgező családi légkört, hogy ellenálljon a különféle kísértéseknek, hogy átvészelje a tragédiákat. Olyan mély, nagyon is emberi alapszituációt vázol fel a rendező, amivel szinte mindenki találkozik a házasságkötés előtt és/vagy után.
A koreográfián – Appelshoffer János és Rémi Tünde tűpontos munkáján – keresztül érzékletesen bontakoznak ki a szereplők közti viszonyok, a felmerülő konfliktusok és a mindenkori kapcsolatok próbatételei: a leválás a szülőkről, a fiatalok egymásra találása, a szerelem beteljesülése, a párok közti elhidegülés, a szexuális kísértés, a tesi erőszak és a kapcsolat felbomlása. Mindezt virtuóz módon kíséri az Anima Musicae Kamarazenekar és a Folk zenekar kettőse.
A Varázsfurulya imázsképe / Fotó: Bodnár Dániel / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház
A díszlet három görgőkön álló asztalból és hozzátartozó székekből áll, melyeket a táncosok az adott jelenethez igazítva játékosan mozgatnak. A legemlékezetesebb, mikor a násznép felfekteti az ifjú párt az egyik fehér terítős asztallapra, melyet félig fel is emelnek: ebben a képben egyszerre látni a fiatalok nászi ágyát és ravatalát, mely körül ott sürög-forog a kíváncsi tömeg.
Az egész előadás hangulatvilága és cselekménye számomra erősen felidézi Pintér Béla és Társulata első előadását, a Népi Rablétet, mely ugyancsak egy vidéki lakodalom három napjának brutális eseményeit sűríti egy órába (néptánccal fűszerezve). Novák Péter is egyszerre humoros és fájdalmasan fojtogató világot teremt, ahol a nőket ugyancsak nem hordozza tenyerén a világ. Beszédes, hogy eleve csupán a férfiak jutnak prózai szerephez (leszámítva a menyasszony esküszövegét), a szülők mérgező kapcsolatáról is csak az apa vall, az anya – hiába faggatja őt a vőlegény – nem szól semmit. A szexuális erőszakot követően is csak az erőszaktevő férfi jut szóhoz, és kaphat esélyt a mentegetőzésre, az áldozat, vagyis a menyasszony, akit a násznép és a vőlegény azonnal elítél, néma marad. Bevallom, egész előadás alatt azt vártam, hogy végre szólaljon meg már az anya és a menyasszony, hogy halljuk az ő érzéseiket, gondolataikat is, hogy meséljék el a saját szempontjukból is a történteket, erre azonban hiába vártam… Talán a valóságban másképp történt volna. Másképp történt volna?
PR-Evolution: Csongor és Tünde
Táncművészek: Elisa Insalata, Novák Laura, Rudisch Boglárka, Saioa Poblador, Gyugos Dominik, Horváth Bence, Szabó Áron.
Jelmez: Nemes Nóra. Zene: Nagy Teodóra, Szirtes Edina/Mókus. Dramaturg: Fabacsovics Lili. Koreográfus: Nemes Zsófia.
Nemzeti Táncszínház, 2023. május 3.
Nomád Nemzedék Társulat: Varázsfurulya
Mozart Varázsfuvola című operája nyomán készült.
Előadják: Béhr Márton, Kovács-Gál Nóra, Appelshoffer János, Rémi Tünde, Balogh Melinda, Molnár Gábor, Görög Zoltán, Bodnár Dániel, Santana Cadena Diána, Józsa Tamás, Kovács Gábor, Sosovicza Fanni, Tóth Melánia. Folk zenekar: Cseszák Zsombor, Csoóri Sándor, Csurkulya József, Pandák Viktor, Bősze Tamás Jean-Pierre, Légrádi Gábor. Anima Musicae Kamarazenekar: G. Horváth László, Szabó Tamás, Bartók Tamás, Kónya Attila.
Dramaturg: Sediánszky Nóra. Zeneszerző: Lázár Zsigmond. Fővilágosító: Váradi András. Rendezőasszisztens: Sárosi Emőke. Koreográfus: Appelshoffer János és Rémi Tünde. Produkciós vezető: Tóth Ferenc. Színpadra alkalmazta és rendezte: Novák Péter.
Nemzeti Táncszínház, 2023. május 4.
