Szoboszlai Annamária: Shakespeare kétszer
Kulcsár Noémi Tellabor: Téli rege; Barta Dóra: Szentivánéji álom / Nemzeti Táncszínház -
A táncszínház műfajából adódik a kérdés, hogy mi módon sűrítsük úgy a cselekményt, hogy az egyértelmű legyen a néző számára.
A Nemzeti Táncszínház pár nap eltéréssel két Shakespeare-darabot is műsorára tűzött: Kulcsár Noémi Tellabor nem először dolgozik Shakespeare-drámán, ezúttal a Téli regét formálta táncművé; Barta Dóra 2021-ben készített a Szentivánéji álomból táncszínházi előadást a Kecskemét City Balettel. A koreográfusok eltérő utakat találtak a drámák táncos adaptálására: míg előbbi szinte kizárólag a szereplők közti viszonyrendszerrel foglalkozik, és nem fejti ki a történetet, addig utóbbi egy biztos cselekményvázra építi rá a nők és férfiak közti vonzalom és szerelem illékonyságának, egyben a boldogság keresésének tragikomikus meséjét.
Négy táncos – két nő és két férfi. Kulcsár Noémi darabja a Téli rege címet viseli, és valóban fel-felsejlik Shakespeare kései műve, de – bár a mindenki által ismert szerző neve biztosan többeket csalogat be a színházba, mintha csupán a „Négyes” elnevezést kapta volna az est – tisztább lenne a helyzet, ha elmaradt volna a hivatkozás az apákra, feleségre meg gyerekekre, és nem kellene beazonosítanom Hermione szoborrá-változását, hanem elég lenne rácsodálkoznom új, robotszerű mozgására. Illetve, ha csak azt látnám és érteném, ami tényleg megjelenik a színen: négy nagyon különböző, a darab során egymással többször konfliktusba keveredő karaktert, akik olykor ruhát cserélnek s érzelmileg hol így, hol úgy viszonyulnak egymáshoz.
Kulcsár Noémi Tellabor: Téli rege / Fotó: KNI / A fotó forrása a Kulcsár Noémi Tellabor fb-oldala
Ahogy minden Tellabor-darabban, itt is szépen kidolgozott mozgássorokba feledkezhetünk. A látvány letisztult, a karakterek jellemét visszafogottan kiemelő öltözékek mellett néhány hófehér, dobókockára és téglára is emlékeztető puff, valamint a háttérben egy átlátszó faldarab alkotja a díszletet. A látványelemek épp csak annyira kérik a figyelmünket, amennyire azoknak keretezniük kell a táncot. A puffok minduntalan szerepeltetésének is ellenállnak az alkotók, nem válik a minimálisan beemelt tárgyi világ az előadás jelentéshordozó tényezőjévé. Mivel egy voltaképpeni cselekményszál helyett szituációkat kapunk, a szituációk viszont nem elég erősek és megformáltak ahhoz, hogy pótolják a történetet, és a tánc nyelvén, a mozgó testek, a térben egymáshoz képest elfoglalt helyzetük révén nyerjen megfogalmazást a koreográfusi szándék, az előadás hiányérzetet hagy maga után. A zene pedig úgy kerül a vállára, mint egy elszabott köpönyeg: hol takar, hol szabadon hagy. Ennél a darabnál erősen érződik a konzervzene elégtelensége, idegensége, különösen, hogy a Táncszínház kistermében a közelünkben mozognak az előadók. Bizonyos előadásokban a darabokra vágott zenei bejátszások egyszerűen megölik a színpadi történéseket – a Téli regét ilyen darabnak látom.
Kecskemét City Balett: Szentivánéji álom / Fotó: Ujvári Sándor / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház fb-oldala
A Kecskemét City Balett Szentivánéji álom című előadásában fénylő zsinórfüggönyszerű, magasra függesztett térhatároló elemek keltik a varázserdő képzetét, melyek mesterkélt csillogása-villogása egyben a nézők elkápráztatására születő varieték világát is megidézi. Színes látványosságnak vagyunk tanúi, ennek megfelelően a ruhák szintén egyensúlyoznak a show-műsorok szemmágnes öltözékei és a görögös ihletésű jelmezek között. A Téli regéhez hasonlóan a Szentivánéji álomban is megjelennek a könnyen mozgatható, habkönnyű térelemek (csapolásszerűen egymásba illeszthető téridomok formájában), de ezúttal valódi szerepkörrel rendelkeznek: hol egyszerű fal, hol egész város, máskor emberalak épül belőlük. Piros és kék színeikkel igazodnak a szereplők piros és kék jelmezeihez. Ez a színdramaturgia már-már szájbarágósan hirdeti, melyik szerelmes nőnek melyik férfi a párja (természetesen a vele megegyező színű), emiatt számomra értelmezhetetlen, miért öltöztették Oberont és Titániát hasonlóan piros-kékbe. Theseus, Athén ura és Hyppolita, az amazonkirálynő először aranyszegésű éjfekete ruhában, majd a darab végén esküvői fehérben lép a színre. Míg duettjeiket nézve a fekete az ismeretlen színe lehet, a csatározásoké, a szerelmi ütközeteké, addig a fehér talán a béke és a nyugalom beálltát hirdeti kapcsolatukban.
Kecskemét City Balett: Szentivánéji álom / Fotó: Ujvári Sándor / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház fb-oldala
A táncszínház műfajából adódik a kérdés, hogy mi módon sűrítsük úgy a cselekményt, hogy az egyértelmű legyen a néző számára. Az alkotók ötletesen oldják meg az alaphelyzet felvázolását: a tündérek „táncjelelik” a felhangzó prológot. A komikum, a humor egyébként is jól működik az előadásban, talán csak a Mesteremberek darabkezdő akciója vét mértéket. Puck alakja az, mely önmagában, pusztán a test, a gesztusok, a mozgás minősége révén is képes humort csempészni az előadásba. A kifordított kezek és lábak, az izoláció, a rogyasztott térddel járás groteszk mozgásminőséget eredményez. A kanadai koreográfusnő, Marie Chouniard egyik emblematikus szólójában, az Egy faun délutánjában láthattunk (kicsit) hasonlót a lényszerűség kifejezőeszközeként. A szarvszerűen égbe meredő kontyból időnként kiszóródó varázspor mesebelivé formálja alakját.
Téli rege (Kulcsár Noémi Tellabor)
Alkotó előadók: Cvikli Fanni, Engelmann Andras, Hován Marcell, Pintér Karina
Látvány: Kulcsár Noémi. Dramaturg: Cseh Dávid. Koreográfus: Kulcsár Noémi.
Nemzeti Táncszínház, Kisterem, 2023. december 6.
Szentivánéji álom (Kecskemét City Balett)
Szereplő: Nagy Nikolett, Földesi Milán, Gömöri Lara, Pavleszek László, Bakonyi Jusztina m. v., Raj Martin, Varga Lotti, Szigethy Norbert, Hoffmann Luca, Rancz Illés, Csató Málna, Weisz Tícia Szonja, Csató Málna, Takács István.
Zene: Henry Purcell. Hang: Kocsis Pál m. v. Díszlet – jelmez: Tihanyi Ildikó. Fénytervező, koreográfus asszisztens: Katonka Zoltán. Konzultáns: Galambos Attila, Szabó Tamás. Ügyelő: Domján Sándor. Rendezőasszisztens: Murár Szabina.
Rendező-koreográfus: Barta Dóra.
Nemzeti Táncszínház, Kisterem, 2023. december 10.