Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház, Balett

Kutszegi Csaba: Révülő boszik már az első napon

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál – 1. rész -

Egy lány és egy fiú ki akar lépni a maga uniformizált, bigott vallási fundamentalista közegéből, az emberi jogaikért, a szabadságukért, a szerelmükért lépnek fel, de hiába…

A hetedik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon szokásos a kezdet (fotókiállítás-megnyitó után a hazaiak premierje…), az első nap mégis tele van izgalmas, sőt felkavaró tartalommal.

Kozma Attila együttesvezető a Miskolci Balett számára Abélard és Héloise történetének ürügyén készített A szerelem hatalma címmel koreográfiát. Szerintem figyelemre méltó alkotás az új miskolci kortársbalett-darab, csak Abélard és Héloise felesleges benne. Nem új keletű a kérdés, hogy egy korszerű táncjáték legyen-e cselekményes, mennyire kövessen például közismert történetet vagy egy, a drámairodalom klasszikusának számító színdarab cselekményét, hogy például ezzel is kulcsot adjon a befogadónak, aki azért általában – a világon mindenhol – szereti tudni, kivel mi és miért történik a színpadon. De az is igaz, hogy ha csak elvont érzéseket, hangulatokat fogalmaz meg a koreográfia beazonosíthatatlan történet nélkül, akkor (nagyon leegyszerűsítve a kérdést) hihetetlenül jónak kell lennie ahhoz, hogy történet nélkül is megfeleljen az igényesek igényeinek. Viszont ha jó a sztori, feszes a dramaturgia, a cselekményes táncjáték tele van izgalmas fordulatokkal, a közönség könnyen és világosan ért mindent, akkor biztos a siker, még ha a koreográfia finoman szólva is közepes.

438145420 952216863577640 2668765910709026376 nA szerelem hatalma / Fotó: Éder Vera

A szerelem hatalmának tánc- és mozgásanyaga szerintem jobb a megszokott hazai átlagnál. Itt már eleve nemcsak a mozgásra gondolok, hanem annak tartalmára is, a koreográfia megjelenített érzelmi, hangulati és kognitív üzenetére is. Alig több mint egy órában a néző – követhetően – annak lehet tanúja, hogy két többre és szebbre vágyó fiatal, egy lány és egy fiú ki akar lépni a maga uniformizált, bigott vallási fundamentalista közegéből, az emberi jogaikért, a szabadságukért, a szerelmükért lépnek fel, de hiába, mert olyan világban élnek, amelyben ezekért a célokért vívott harcuk bukásra van ítélve. Lényegében a mitológiák és a világirodalom valamennyi nagy szerelmi története erről (is) szól, itt most megemlíthetnénk a híres szerelmespárok egy kisebbfajta tömegét. De mindeközben észre kell venni, hogy egy táncjáték témájául azt a love storyt érdemes kiválasztani, amelyik annyira közismert, hogy mindegyik elemére, motívumára egy könnyed utalás segítségével ráismer a néző. Abélard és Héloise története manapság egyáltalán nem közismert (persze a jól ismertek fogyóban vannak, mert már mindenhol mindent megkoreografáltak). Fogadni mernék rá, hogy a nézők/emberek döntő többsége (bárhol az országban) maximum keresztrejtvényből ismeri e neveket, és ez nem tiszteletlen lekicsinylés, hanem tényemlítés: a jelenben a magyarok köztudatában nincs benne ez a történet, és főleg nem a pikáns-bizarr részletei.

Az előadáson a fagyi nálam ott kezd kifejezetten visszanyalni, amikor a földi szerelembe esett tudós pap megbüntetését artisztikusságra törekvő, ám naturalisztikus, frivol látványközegben kell végignéznünk (ha valaki nem tudná: szegény Abélard-t, hogy ne vágyjon többé nőre, kiherélték).

438165874 952215666911093 5752745887919904110 nA szerelem hatalma / Fotó: Éder Vera

Én (és szerintem az összes többi néző is) a főhősök konkrét megnevezése nélkül is érteném az alaptörténetet, és jobb lenne, ha nem kéne véres férfi szuszpenzor látványában gyönyörködnünk, annál is inkább, mert nagy valószínűséggel sokan nem is értik, hogy ott akkor mi és miért történik. És a koreográfia önmagában is beszédes. Szürreális álomvilágba vezet minket, ahol a tudatalattiban megtörténhet és meg is történik minden, ami a reális világban elképzelhetetlen volna. Azok a bizonyos uniformizáló, bigott közegek furcsa, állatszerű, erőszakos lények képében jelennek meg. Az álarcos-jelvényes nők időnként mintha állatszerű mozdulatokkal innának, kvázi rituális tisztálkodást végez a két iráni kinézetűnek tetsző fundamentalista férfi is. Hogy vallási eredetű a bigottság, azt az elvont helyszín is jelzi, a játéktér mindhárom oldalán óriási kereszt alakú bejárat hatalmasodik, az egyik sarokban irreálisan nagy szenteltvíztartó díszeleg, feljebb mindkét oldalon ijesztő vízköpők (Bozóki Mara díszlet- és jelmeztervező kitűnő munkát végzett). De én azt gondolom, nemcsak a keresztény fundamentalizmus áll a fókuszban. Többször dervisszerű, révületes forgásokat láthatunk férfiaktól és nőktől is, és a boszorkányság is egyfajta fundamentalizmus (márpedig rémes, kegyetlen boszorkányokkal is többször találkozhatunk az előadáson). A koreográfus a szabadságra, az egyszerű, őszinte emberi érzelmek kifejeződésére is talált (egy kis dalolással megszépített) adekvát mozgásnyelvet: stilizált folklórelemekkel jelzi a fiatalok bimbózó szerelmét, tisztaságukat.

Kozma Attila jól, érdekesen, de mértéktartóan használja a már több mint százéves szürrealista ábrázolásmódot, amiben bármi megtörténhet, minden szabad, így a mozdulatalkotói fantázia is nyugodtan szabadjára engedhető. Ez általában, de ez esetben is, igencsak az előadás hasznára válik. A táncosok is láthatóan örömmel fogadták a szabad fantázia inspiráló erejét, beleadtak mindent, leginkább önmagukat a jó táncokba (főleg a boszik önazonossága volt igencsak hiteles).

437541492 945435943753628 7646677060454775886 nHorváth Renátó a Testbe zárt imában / Fotó: Éder Vera

Este egy másik „miskolci” társulat táncolta a Horváth Renátó Production Testbe zárt ima című példamutató kiállását, amelyben a művészet lehetőségeit túlszárnyalta az emberség. Ilyen őszinte álló tapsolásban (standing ovation), mint ennek az előadásnak a végén, még nem volt részem. Divat az autobiografikus színház, de a Testbe zárt ima nem egy darab a divatcikkek közül.

Nem kevéssé az előadás tavalyi bemutatóját övező sajtófigyelem révén Horváth Renátó története országosan ismertté vált. A fiatal, tehetséges táncművész élete négy évvel ezelőtt egy pillanat alatt megváltozott, súlyos állapotba, életveszélybe, majd kerekes székbe került, amiben most is élni kényszerül. A remény hal meg utoljára, és Horváth Renátó nem adja fel, biztató jel, hogy állapota, ha apránként is, de javul: fejét, vállát, ujjait már tudja mozgatni. Ő maga koreografálta és rendezte a róla, a történetéről szóló előadást, sőt, fel is lép benne: részletezi az eseményeket, elmondja a gondolatait.

A darab előadása minden alkalommal egy színházi és emberi esemény, és az ilyet nem esztétikai mércével kell mérni. Itt csak a kitartást, a nem-feladást, a példamutatást lehet csodálni, nem hagyva figyelmen kívül persze azt sem, hogy az előadáson fellépő táncosok, köztük Renátó egykori kollégái, lelküket és testüket is odaadják az üggyé vált tettért: munkájukkal a kolléga, a barát gyógyulását segítik, miközben összpontosítást követelő, (tánc)technikailag is magas színvonalú előadóművészi feladatot teljesítenek.

438127876 945436083753614 519533296617746499 nTestbe zárt ima / Fotó: Éder Vera

Arról, hogy milyen esztétikai nyelvezete lehet a szenvedéstörténetnek, leginkább csak irodalmi diskurzusok zajlanak. Ezek témája elsősorban a holokauszt-irodalom, annak is az a része, amelyben túlélők saját emlékeiket dolgozzák fel különböző irodalmi műfajokban. Aki ezek szakirodalmába beleolvas, érzékelheti, hogy a legnehezebb, sok esetben megoldhatatlannak tetsző feladat eleve a megszólalás nyelvezetének, módjának, formájának, mikéntjének megtalálása. Mert nem lehet túl konkrét, nem lehet túl elvont, nem lehet önsajnálón személyes, nem lehet elegáns távolságtartással esztétizáló – csakis mindezek furcsa, egyedi keveréke lehet egyszerre hiteles és művészileg releváns. Ezt holokausztról, gulágról, kitelepítésről, népirtásról szólva is, csak kevesek érték el a világon. Táncban erre kísérletet még nem láttam. A Testbe zárt imának abban a tételében éreztem valami ehhez hasonlót, amelyben kis tollkalapos, rövid tüllszoknyás, „félig villi, félig revügörl” lányok táncoltatják az időtlenségben, a múltban és a jelenben egyszerre létező főhőst. Az egész előadáson Andrea (Renátó társa, barátnője) megformálásáért Bakonyi Jusztinát külön hódolat illeti.

A másnap késő délutáni előadáson már a címválasztás is könnyed vígjátékot ígért: Ahogy tetszik újratöltve. Kulcsár Noémi a GG Tánc Eger társulatával Shakespeare egyik legismertebb vígjátékát töltötte újra – az angol drámaíró szelleméhez méltó módon. Mert a koreográfia főszereplője a tánc, az életöröm, a mélyharapás, a tele szívott tüdő. A néző jól teszi, ha csöndben nyugtázza, hogy a szerepeknek nevük is van, de teljesen felesleges volna a táncban megjelenített figurákat a vígjátéki alakokkal összevetni, hasonlóságukat vagy különbözőségeiket mérlegelni. A koreográfia e nélkül is megteremti a shakespeare-i világot, észre sem vesszük, hogy az angol drámaírót jellemző bölcs derűvel (ha éppen olyan periódusa volt) szemléljük mi is a világot, amelyről persze tudjuk, hogy egyáltalán nem csak szépséggel és jósággal van kihímezve.

438129289 946049673692255 3898826582070705150 nAhogy tetszik újratöltve / Fotó: Gálos Mihály Samu

A szerelem nem csak boldogsággal jár, ráadásul nem hogy több egyforma, de még két hasonló sem szövődött még sohasem a világon, nyilván már ezért sem lehet megunni, ugyanúgy, ahogy a velejáróit sem (legalábbis az alábbiakra is mindig akadnak boldog vállalkozók: cselvetés, intrika, csalás, féltékenység, rosszindulat, bosszú és még sokáig folytathatnánk). Shakespeare jól sikerült vígjátékai – egyebek mellett – azért halhatatlanok, mert „Avon édes hattyúja” sohasem csak nevettetni (vagy csak drámázni) akart, hanem az élet átélhető teljességét is mindig belecsempészte a műveibe, egyfajta rejtett szövet vagy valamilyen észlelhetetlen háttérsugárzás gyanánt. Kulcsár Noémi is jól teszi, hogy nem hanyagolja el a könnyed, érzékiséggel átszőtt intellektuális tartalmat sem, amit azzal ér el, hogy következetesen felépíti a szereplők karakterét, a kusza történetből kiemeli a talán leglényegesebbet, Rosalinda céltételezett kvázi nemcseréjét. A más bőrébe bújás, az ideiglenes identitásváltás, az álarc mögé rejtőzés mindig továbbgondolásra, plusz tartalmak megtalálására készteti az embert.

De mindezek ellenére (és mellett) az egri produkció fő tényezője: a tánc. Ez láthatóan örömet okoz a koreográfusnak és a társulatnak egyaránt, kölcsönös lehetett közöttük az inspiráció. Az Ahogy tetszik újratöltve azt mutatja, hogy a GG Tánc Eger mára valóban „Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő táncműhelye” (idézet az együttes honlapjáról). A darab szereplőinek nevét olvasva, az is komoly igazságnak látszik, hogy „külföldi táncművészekkel is rendszeresen dolgoznak”, sőt… (A „sőt”-öt már én teszem hozzá. De a „sőt” ma az ország legnagyobb és összes többi kisebb balettegyüttesére egyaránt igaz. Mármint hogy lassan több bennük a külföldi tag, mint a magyar. Vajon miért? Persze a válasz nem a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon keresendő.)

(folyt. köv.)

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc, 2024. április 23-24.