Kortárs tánc, Mozgásszínház, Balett
Darabos Eszter: Újabb négy miskolci villanás
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál – 3. rész -
… igen, érzéseket így kell tánccal megjeleníteni, fájdalmat művészkedés nélkül eltáncolni.
„Mindent tudok, amit Fred, csak tűsarkúban és hátrafelé.” (Ginger Rogers)
(Keresd a nőt! – Lábujjhegyen – zenéről és táncról, párban)
Bősze Ádám és Megyeri Léna ismeretterjesztő előadássorozata pont az volt, aminek mondja magát. Nem mélyültek el túlságosan egy témában sem, szórakoztató, jó felépítésű (egy zenei példát egy táncos történet követett, ez háromszor futott körbe), érdekesen informatív prezentáció volt. Őszintén sajnálom, hogy Bősze Ádám nem tánckritikus, jól jönne a szakmának ez a férfias, szórakoztató humor, amely mögött érezhető a tudás. Igazán élvezetes volt a jó előadásmód és a fölösleges nézői hozzászólások finom, intelligens lecsapása. Megyeri Lénából jó lett volna kicsit többet kapni, főleg egy kortárstánc-fesztiválon nagyobb fókuszba helyeztem volna a tánc tematikáját. De így is sokat megtudtunk Nizsinszka, Martha Graham, Ida Rubinstein és Ginger Rogers táncosnők pályafutásáról. Kár, hogy a táncos filmbejátszásokat egy televízión láthattuk, és nem a színpadi mozgóképtechnikát felhasználva a színpadra vetítették ki. Egyrészt láttam volna a táncosokat szemüveg nélkül is, másrészt igazán hatásos élményt nyújtott volna, viszonylag kevés rákészüléssel. Szívesen meghallgatnék egyszer tőlük egy ismeretterjesztő Lábujjhegyen-előadás helyett egy tudományos Telitalpon-előadást is.
Lábujjhegyen / Fotók: Gálos Mihály Samu
A koreográfus rájátszik, hogy ne látszódjanak a táncosok, mindezt díszlet nélkül, egymás takarásában.
(Nouvo Balletto Di Toscana: Bajadér, az Árnyak birodalma)
Az eredeti történet (Marius Petipa – A bajadér) ismerete nem szükséges, hogy megértsük a darabot, mert az valóban „túlmutat (a) jelentésén, formai egyszerűségében elvont és krisztálytiszta” – ahogyan olvasható az ajánlóban is. A színpadkép nagyrészt alulvilágított, a díszlet nélküli sötét térben elvesznek a fekete ruhában megjelenő balett-táncosok. Michele Di Stefano koreográfust A bajadérból az Árnyak birodalmának jelenete ihlette, és a két világ köztiségének bemutatása vezérelte. A túlvilág és evilág határait a kortárs és modern táncos elemek és a megfoghatatlan, már-már zajokra emlékeztető elektronikus zene kaotikussága, majd a hirtelen sorokba és ritmusokba rendeződő, klasszikus balettot megelevenítő jelenetek váltakozása érzékeltetik. Az egymást eltakaró, árnyékként megjelenő táncosok mozgása egymásba fonódik, megvillanó csupasz lábak és egy-egy kitartott, szoborszerű kép segíti a két világ közti kontraszt átérzését. A hosszan előkészített, tablószerű képek mindig pillanatok alatt szétesnek, ezáltal végig izgalmas marad az előadás, amelynek a vége az egyik legszebb táncos kivonulás, koreográfiai lezárás, amit valaha is láttam. Az előadást eljátsszák a Budapest Táncfesztiválon is, lapunkon még foglalkozunk vele.
Bajadér, az Árnyak birodalma
A boldogság illúziókon alapszik
(Kozma Johanna – Bali Boglárka: Menty B)
Erre az előadásra szándékosan úgy ültem be, hogy nem olvastam el a leírást. Próbáltam felfejteni a tartalmat. Két fiatal lány, egyik fekete ruhában, másik pirosban – nyitásként energikusan berobbannak. Jó felütés a hangos zene alatt a tánc közbeni beszélgetésük, amikor is inkább átkiabálnak egymásnak. Nem értjük, mit mondanak, de nem is kell. Feltett kezükkel elbeszélnek egymás mellett. A párhuzamos együtt mozgást egymás kerülgetése, majd párbajra hívása követi. Hamar, az előadás elején megsegítik a gondolataimat az elhangzó szövegek: „Nekem úgyszólván az is mindegy, ha maga nem szeret is, csak látszassék úgy, hogy szeret.” (Mikszáth Kálmán levelezéséből) Ezek után újra és újra, visszhangozva felcsendül ez a mondat: „A boldogság illúziókon alapszik”. Mindezekért óriási pacsi részemről. Innentől ugyanis nem kellett keresni a témát, se megérteni a mozdulatokat, minden természetesen egyben volt. Két kéz összekulcsolása a háton, a törekvés, hogy összefonódjanak, a helyzet kicsavartsága, a fölösleges erőlködés (mindezt háttal a nézőknek), közben nem figyelve Bali Boglárka szólójára – mindezek korunk párkapcsolatait gyönyörűen leképezik. A 30 perces előadás tökéletesen elég. Jó arányérzékkel dolgozott a két lány, mind a szólók és duók hosszával, a zenei váltásokkal és a szünetekkel. Kozma Johanna szólója a Fesztiválon töltött napjaim legmeghatározóbb önkifejezési pillanata volt. Azt gondoltam közben: igen, érzéseket így kell tánccal megjeleníteni, fájdalmat művészkedés nélkül eltáncolni. Fiatalosan, zseniális zenével, szöveggel („I’m good alone”), izgalmas mozdulatokkal. Szeretném újra és újra megnézni.
A boldogság illúziókon alapszik
Tókos Attila a nézőktől karnyújtásnyira változott át, esett szét teljesen, és vele együtt mi is.
(TranzDanz: Hermész)
A Hermész szólóelőadás, tulajdonképpen monodráma, amelyben Kovács Gerzson Péter gondolatait tolmácsolja Tókos Attila. Ebben a darabban különösen nehéz leválasztani, meglátni a határt a koreográfus, a rendező, az előadó között. Fontos, hogy kit választ a koreográfus. Nem egy kicsi Gerzson-szobrot láttunk, nem egy interpretátort, hanem Tókosra volt szabva a darab. Vagy ő szabta magára? Megismerte, megtanulta KGP nyelvhasználatát, és tökélyre vitte a saját improvizációiban is? Amikor Tókos Attila keresve önmagát, különböző irányokba mutat, én is azonosulok a helyzettel, s megkérdezem magamtól: ki is vagyok én? Melyik karakterrel, melyik vonásával tudok azonosulni, melyikben érzem leginkább önazonosnak magam? Valamelyik karaktert elítélem, míg egy másik szimpatikus.
Különös ez az egész hermészi istenkép: „Maga a megtestesült ambivalencia” – olvasható az előadás ajánlójában. Harmadjára láttam az előadást, és mindig leköti a figyelmem. Érdekelne, hogy egy néptáncos, hogyan látja a Hermészt? Vagy a miskolci előadáson körülöttem ülő Miskolci Balett tagjaira hogyan hatott Tókos technikai zsenialitása? Ahogyan megalkotjuk saját valóságunkat, istenképeinket, úgy az egyes táncstílusok interpretálását is saját képmásra lehet alkotni. Kovács Gerzson Péter védjegyeként is említhető, néptáncra utaló mozzanatok ebben a darabban is felsejlenek, viszont nem gúnyosan, mint más tranzdanzos előadásban. KGP koreográfiáiban sokszor cinikusan, gúnyosan, manírosan mutatja be a néptáncos allűröket. Lehet, hogy Tókos Attila jelenléte, megfogalmazása, teljesítménye változtatott ezen, de a Hermészben a néptánc nem mint hivatkozási alap jut eszembe, hanem mint karakter.
Hermész
Az előadás legvégén a meztelen háton lévő izmok mozgatásáról egy szörny jutott eszembe, amelyik az ember bőre alá bújik, és beférkőzve a testébe, belülről szedi szét azt. De nem emészti fel a táncost, aki büszkén vállalva az árnyoldalait is, feláll, és szembenéz velünk.
Az eddigi legerősebb Hermészt láttam Miskolcon, a Horizont Fesztiválon. Tókos Attila a nézőktől karnyújtásnyira változott át, esett szét teljesen, és vele együtt mi is.
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc, 2024. április 25-26.