Habkönnyű
Legáth Zsolt kritikája a La vie en Rose – Rózsaszínház előadásáról
A második felvonásban az előadás valamelyest magára talál, ritmusa feszesebb lesz, s azt teljesítí, amit valójában mindig is ígért: önfeledt sanzonfolyamot, olykor némi édesbús melankóliával.
Legáth Zsolt kritikája a La vie en Rose – Rózsaszínház előadásáról
A második felvonásban az előadás valamelyest magára talál, ritmusa feszesebb lesz, s azt teljesítí, amit valójában mindig is ígért: önfeledt sanzonfolyamot, olykor némi édesbús melankóliával.
Ben van Cauwenbergh nagy kedvelője a kollázs műfajának. Francia sanzonok mellett készített már előadást Queen-dalok egyvelegéből (Tanzhommage an Queen – a collage of Queen music, amelyet Queen-balett címmel mutatott be tavaly a Győri Balett), valamint ír népzenei válogatásból (Irish Soul – a collage of Irish Folk music) is. Győrbe ezúttal a gall dallamok világát hozta el. Most bemutatott produkciója sem friss munka, betanulás csupán; a darab 2003-ban La vie en rose – a collage of Chansons címen a Hessisches Staatstheater Wiesbadenben került színpadra, majd 2008-ban műsorra tűzte az Aalto Ballett Theater Essen.
fotók: Jekli Zoltán/Győri Balett
A kollázs elsősorban képzőművészeti műfaj, különböző minőségű anyagok együttes használata. Ben van Cauwenbergh-i változatban ez nem jelent többet egy Maurice Chevalier, Edith Piaf, Gilbert Bècaud és Jaques Brel dalaiból random módon szerkesztett, olykor prózai részekkel megszakított, klasszikus mozgásanyagú balettel kísért sanzonestnél, amelyhez jó néhány habkönnyű, franciás klisé társul: ha Párizs, akkor persze ősz és sárguló falevelek, macskaköves utcák, színes esernyők, bohókás öreg harmonikás, biciklijükön tovasuhanó fiatal lányok, kávéházi idill. Az élet, feltételezem, Párizsban (is) karcosabb ennél, de erről ezen az estén nem tudunk meg semmit.
Főhősünk is akad, Jef, a Párizs utcáin éldegélő, öreg harmonikás, letűnt, nagy idők tanúja. Alakja a dramaturgiai mozgatórugó, a sanzonok mindegyike egy-egy múltjából felidézett emlék. Mivel a színlap nem tüntet fel dramaturgot, élek a feltételezéssel, hogy a koreográfus egyben a dramaturgi teendőket is magára vállalta, és ez nem bizonyult helyes döntésnek. Bede-Fazekas Csaba játéka kedves és szórakoztató ugyan, de a gyenge lábakon álló dramaturgia és az egysíkúan megírt figura miatt nem születik meg a hajdan volt idők után sóvárgó, az elmúlással szembenézni kénytelen, lecsúszott ember tragédiája. Edith Piaf Jef ifjúkori ismerőseként való megidézése pofonegyszerű dramaturgiai ötlet, amire minden bizonnyal azért van szükség, mert egy (La vie en rose című) francia sanzonestből Piafot kihagyni túl nagy öngól lenne, mindazonáltal az énekesnő tragikus sorsának inkább a dalokkal, semmint a mozdulatok nyelvén való elbeszélése kivezet Jef történetéből, így epizódnak hat.
A hevenyészett dramaturgia Jef alakjával a központban a második felvonásra lényegében érvényét veszti, ami azonban nem hátrányára, hanem előnyére válik az előadásnak. Az est második felében már csak jelzésszerűen tűnik fel a színen az öreg, két, a férfikarral közös, az előadás legjobbjai közé tartozó jelenet kivételével szép lassan megfeledkezik róla az alkotó. Jef távollétében ritkábbak a prózai részek, miáltal az előadás is valamelyest magára talál, ritmusa feszesebb lesz, s azt teljesítí, amit valójában mindig is ígért: önfeledt sanzonfolyamot, olykor némi édesbús melankóliával.
És ki ne hallgatná szívesen a francia sanzon e jeleseit? Best of Edith Piaf hangzik fel: Padam, padam…, Milord, Non, je ne regrette rien. Piaf ugyanakkor mégsem jó tánczene, felvételről is olyan intenzív, hogy koreográfus legyen a talpán, aki érzelmi sodrásához akárcsak megközelítően érdekes mozdulatfüzéreket képes alkotni. A Ben van Cauwenbergh készítette koreográfia nem kelt különösebb feltűnést, az, hogy az előadás ezen jeleneteinek átélhető mélységei vannak, egyedül Edith Piaf érdeme. A további három, kevésbé intenzív énekes több teret enged a táncnak, azonban sem a koreográfiai elemek, sem azok megvalósítása sajnálatos módon a későbbiekben sem hoz említésre méltó teljesítményt.
Rózsaszínház – La vie en Rose (Győri Balett – Nemzeti Táncszínház)
Zene: francia sanzonok. Színpad, látvány: Dmitrij Szimkin. Jelmez: Ben van Cauwenbergh, Győri Gabriella. Fény: Ben van Cauwenbergh, Hécz Péter. Asszisztensek: Marek Tuma, Velekei László, Fuchs Renáta. Koreográfus: Ben van Cauwenbergh.
Előadja: a Győri Balett. Vendégművész: Bede-Fazekas Csaba magánénekes.
Művészetek Palotája, 2011. november 22.
