Lénárt Gábor: Elszabadult látomások
SUB.LAB.PRO – Cuhorka Emese: My high is dance / Trafó /
Olykor szaggatottan, máskor klasszikus elemeket vegyítve belelendülnek a karok, a törzsek, a lábak egyfajta szépségbe, hogy aztán a következő pillanatban tudomást se vegyenek a délceg egyensúlyokról, maszkulinná energetizálják a feminint, és megszabadítják a nőiest a szerénykedő sztereotípiáitól.
Cuhorka Emese szimbolikus látomással – „Vágyom azokat a tüzesen izzó szemeket (…)” – ajánlja új koreográfiáját. Utalva ezzel a víziók erejére, melyek egyfajta elragadtatott állapotot eredményezve leválasztják az alkotót a mindennapokról: „Kábítsatok el, rántsatok magatokkal a vajaskenyerek kenéséből!” A My high is dance egy látomásokat megidéző ars poetica, de Cuhorka munkája nem áll itt meg, hanem kölcsönadja hitvallását a SUB.LAB.PRO Ensemble Program táncosainak, hogy az ő energiáik révén váljon láthatóvá „a dolgok sajátosan személyes ritmusa”.
A nemzetközi alkotócsapat az évad harmadik premierjét tartja a Trafóban. Tamara Gvozdenovic tavaly októberi és Jenna Jalonen decemberi bemutatója után, a március 21-i premierrel Cuhorka Emese és kilenc alkotótársának kollektív elhivatottság-élménye valósul meg a színpadon. A táncosok azonban nemcsak átveszik a koreográfusi rezgéseket: minden ízében újrateremtik azokat, átmossák szerveken, izmokon, ösztönön és tudaton.
Fotók: Ofner Gergely
A játékteret két oldalról határoló nézőtér szembenéz egymással, amikor ránk borul a generál sötét. Kisvártatva megjön az első, aki egyetlen mozdulattal tudatja, hogy otthon van. A cipő tipikus hanyag lerúgásával megtelik az addig személytelen tér. Létrejön egy pátosz nélküli, de saját közeg, amelyre hirtelen munkafény szórja a kellemetlenül éles világosságot. A prózaian „felszentelt” területre becammognak a többiek. Jógáznak matraccal vagy anélkül. Ott az egyik elcsendesedve befelé fordul, vagy épp zuhan? A távoli sarokba családnyi piknikkellékkel érkezik a másik, körbebástyázott biztonságba kerül. A balon egy férfi mindenkinek háttal szégyenlős. Fordulat: akcentus nélkül elhangzik egy magyar szó, melyre érkezik a nézőtéri jutalom: a nyelvi kapcsolatot pozitívan fogadó mosoly. Míg a másik, a hivatalosan idegen, még mindig a várakoztató zenét hallgatja, hogy arcnyi identitást kaphasson. Személyiség és helyzetfüggő bemelegítés ez, amely expozícióként szolgál, és nemcsak a testet készíti fel. Mindenki a saját történetével létezik, amelyet a feszülő-lazuló, nyújtó izmok most kilélegeznek. A szereplők elkezdik magukat mozdulatokkal leírni, rugalmasságuk végét erőltetik, megölelik a fizikai-lelki kiszolgáltatottságukat, hogy újra bízni tudjanak a testük jelenlétében.
A kontraszt visszafoghatatlan tempójú, pulzáló zenével érkezik, és ettől kezdve Cuhorka koreográfiája egymásba dolgozott látomás-tételek dinamikarohamait zúdítja a nézőkre. Az érkező sorfal felfelé tekintő, széttárt ölelésre nyitott mozdulatainak közös rezgéseiben azonban már rögtön ott működnek az egyéni kisülések, amelyek a csoportmozgást differenciálva egyéni amplitúdókat építenek. Duettek, tercettek, kvartettek épülnek és bomlanak, egyéni magányok tűnnek fel, hogy aztán újra összeolvadjon az egész. Kitörő vonzások és távolodások metamorfózisában éled újra és újra a csoportmozgás. Később kétoldalra osztódnak a szereplők: kezdődik a „párbaj”, mintha egy tánckurzus végén a bemutatók sorjáznának egymásra: aktivitás, versengés, kihívás, erőfitogtatás, kreatív disszonancia és harmónia feszül egymásnak.
A koreográfia zenei világának transz-lüktetése könnyen eluralkodhatna a térben és „kényelmes” össztáncba rendezhetné a karaktereket. A jelenüket megélő extatikus intro- és extrovertáltságba születő mozdulatok azonban megtalálják a hívogató ütemek belső világát és saját mozzanat-univerzumot kreálnak belőle. Egyszerre látni az alakokra formált személyfüggő nagy íveket és a töredezettségüket is: ebből építkezik a dinamikák összképe. Az alakzatok nem zenei inspirációk csupán, hanem az ütemek alkotótársainak tűnnek, ahogy a térbe beleütő taktusok erejét használják, miközben kielégülés nélkül tartják magukban a lendületek energiáit.
Olykor szaggatottan, máskor klasszikus elemeket vegyítve belelendülnek a karok, a törzsek, a lábak egyfajta szépségbe, hogy aztán a következő pillanatban tudomást se vegyenek a délceg egyensúlyokról, maszkulinná energetizálják a feminint, és megszabadítják a nőiest a szerénykedő sztereotípiáitól. Ez a felszabadulás-élmény végig ott tombol a koreográfiában: levegőt ad, amelybe belerepülnek a mozdulatok, és erőt, amely a padlóra tapos, hogy a test újabb lendületet vegyen az identitásformáló ütközetekhez.
Máris fejlődik egy új univerzumszerű látomás: intenzív lendületű színpadszéles kör formálódik a suhanó alakokból. Az újonnan gravitáló testek keltette légmozgás a nézőtéren is érezhető. A kiszámítható keringést azonban pár renitens differenciálja: létrejön egy belső, ellentétes irányú haladás, hogy az így keletkezett dinamikák megduplázzák a látvány ritmusát. Az erős eufória élménybe így kiszolgáltatottság is vegyül, hiszen megnő az egymásnak pillanatnyilag megfelelni látszó testek összeütközésének veszélye. Ugyanakkor ebbe a világok előttit idéző látványba belekódolódik a romlatlanság is, ahogy az egymásnak ellenmozgó energiák látszólag minden tudatosság nélkül engedelmeskednek egy láthatatlan szervező erőnek. Később néptánc-elemek sorláncában fogalmazódik meg az összetartozás öröme, felvillan az önmagát reklámozó női tetszés, hogy aztán az egymás felé pulzáló mozdulatokban, a testek hatalmi kontaktjában újfent ismétlődjön a párharc rítusa.
Cuhorka érzékletesen építi újra az egyéni és a közösségi kapcsolódásokat, miközben egyik pólust sem tekinti nyugvópontnak. Az egyes jelenléteknek a közösségi összetartozás ad kommunikációs teret, míg az össztánc sokszínűségét a saját személyiségre szabott kreativitás élteti. A mindig átalakulni kész koreográfia kiemelkedő fizikai teljesítményt vár el a táncosoktól, míg a néző időnként a sorjázó látomások játékszerévé válik, és nem ok nélkül. Cuhorka színpadi játéka a lemaradás érzetével sokkol, hogy a „követhetetlen” tempó és a képi sűrítettség eltérítse a befogadót a mindennapok agyhullámaitól. Ősi körtánc szinkronkapcsolódásaival szembesít, hogy később ismét az egyént állítsa elénk, aki újratanulja a létét. Karok, lábak érzik először az ízületeiket, miközben az új testek megtanulják a mesterek hibáit is. S az így keletkező korlátozó szabadságban válik a szólók mozgástartománya újfent az összetartozás közegévé.
A progressive psytrance (a pszichedelikus trance zene egyik műfaja – a szerk. megj.) utolsó zenei tételeiben újraalakul a színpadi „ring”, a nézők egymással szembenéző sorai és az épp nem játszók a másik két irányból foglalják keretbe a játékteret. Mintha latin táncok temperamentumos gesztusfoszlányai hívnák életre az egymást megkövetelő testeket. Az egymásnak feszülő energiák egybemossák a szereplők nemiségét. Nincsenek többé férfias és nőies jegyek, felülíródnak a vonzással, amelyek mindenki irányába szabad mozgást teremtenek. S mikor a tekintetekbe, gravitációs mezőkbe kódolt karakterek már úgy tűnik, nem is akarják a számukra éltető látomásos teret elhagyni, inkább az extázis felé törnek, melynek felvillanása akár el is emésztheti őket.
Cuhorka Emese és a SUB.LAB.PRO Ensemble magával ragadó munkája tele van emberivel, miközben az önazonos szereplők elvitathatatlan jelenléte mégis egyfajta emberin túli energiától szikrázik. Az alkotók belemosolyognak a fékevesztett tempóba, melynek személyre szabott forrpontjai intenzíven vibráló lebegést eredményeznek. S bár a háttérben feldereng a kiszolgáltatottság, amely a látomásos létforma velejárója, a tempó lüktetése előbb-utóbb újra a kivételezett világukba ragadja a szereplőket, és eltávolodva a mindennapitól, hátrahagyják a villanásszerű izomrándulások kisüléseiben megfogalmazódó nézői vágyat az együtt mozdulásra.
SUB.LAB.PRO – Cuhorka Emese: My high is dance
Alkotótársak és előadók: Lou Cisnal (FR), Anouk Mouttou (FR), Jil Sira (NO), Kim Sonnet (B), Pani Georgiou (CY), Romane Postel (FR), Sofija Milic (SRB), Stav Moritz (IL), Telis Tellakis (GR).
Zene: Dányi Krisztina feat., Cuhorka Emese. Fény: Dézsi Katalin. Fotó, trailer: Ofner Gergely. Koncepció, koreográfia: Cuhorka Emese.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2025. március 21.
