Turbuly Lilla: Megmérettetések
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál 2025, Miskolc – Harmadik rész //
A színház előtti téren bemutatott, a város közönségének szánt ingyenes bemutatóhoz két, testre erősített, bordákkal tagolt hatalmas „szárnyat” használnak…
A fesztivál utolsó két napján sem panaszkodhattunk műfaji sokszínűség hiányára. Táncos csecsemőszínház és ismeretterjesztő stand up, népszerű kőszínházi balett és kísérletező kortárstánc váltotta egymást. De lássuk sorjában!
Bősze Ádám és Megyeri Léna (lapunk munkatársa – a szerk.) Lábujjhegyen című beszélgetéssorozata a zene és a tánc történetének néhány érdekesebb epizódját villantja fel szórakoztató formában, zenei bejátszásokkal, vetítéssel. A téma, amely köré a válogatás szerveződött, ezúttal a divat volt. Hallottunk fehér és fekete balettről, Liszt Ferenc és Bartók Béla öltözködési szokásairól, a mi volt előbb: „a Gott erhalte vagy a horvát népdal” vitáról. Ez a fajta, az érdeklődő közönségnek szóló, meglévő tudására alapozó, és azt nem megterhelő mértékben tovább építő ismeretterjesztés méltán népszerű, különösen ma, a klasszikus műveltség visszaszorulásának korszakában. A múlt értő és „olvasmányos” bemutatása mellett azonban Bősze Ádám kiindulópontját ezúttal nem éreztem teljesen helytállónak. Azzal indított ugyanis, hogy ma egy művész egyáltalán nem törődik azzal, hogy megjelenésével is reprezentálja önmagát, ha csak annyiban nem, hogy szakadt külsejével jelezze művész voltát. A könyvbemutatók maga elé motyogó, toprongyos írója azonban (nem kizárva, hogy nyomokban ma is fellelhető), több évtizedes sztereotípia. Nem függetlenül a nőnemű alkotók számának növekedésétől egy mai író vagy költő nagyon is megtervezi, hogy milyen képet sugároz magáról a fellépésein vagy a Facebookon, gondoljunk csak Karafiáth Orsolya vagy Tóth Krisztina szerepléseire.
Bősze Ádám a Lábujjhegyenben / Fotó: Éder Vera
És ha már költészet: a következő előadás Szabó Lőrinc Te meg a világ című verseskötetéből inspirálódott. Az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat előszeretettel nyúl a legkülönbözőbb műfajú irodalmi alapanyagokhoz. Készítettek már előadást a Szerelem a kolera idején-ből, Az emlékek őréből, legutóbb pedig Agatha Christie krimijéből (Tíz kicsi bűnjel). A Te meg a világ esetében, ellentétben a regényekkel, nincs szükség történetmesélésre. Igaz, az előadás vége felé elhangzik a kötet emblematikus verse, Az Egy álmai (amin erősen érezni a rajongva megtagadott mester, Babits, A lírikus epilógja hatását), az előadás egy viszonyulást, az egyes ember és környezete, az én és az ők ellentmondásos kapcsolatát járja körbe. Fodor Zoltán koreográfiája egyetlen férfi táncosra és hat táncosnőre épül, így a kettősségbe a férfi és női erők/energiák küzdelme is beépül – hűen a Szabó Lőrinc életét és költészetét is meghatározó egyik alapdilemmához. A férfi táncos, Clark David Bonus Ortega mozgását egészen különleges, folyékony harmónia jellemzi. A mozdulatok egymásba úsztatása, hajlékonysága nem zárja ki az erőteljes, adott esetben a külvilággal harcoló attitűd pontos ábrázolását sem. A táncosnők ebben a koncepcióban szintén kettős szerepben vannak jelen. A jelmezük (szürke, nyakban zárt egyrészes ruhák) sugározta szigorúság mellett ott van a (ruhából és a mozdulatokból is) kivillanó testiség, a szenvedély is. A szépen világított, minden részletében ízléses előadás a megérdemeltnél kevesebb figyelmet kapott a miskolci közönségtől, akik azonban eljöttek, értékelték mívességét.
Inversedance: Te meg a világ / Fotó: Éder Vera
Ezzel szemben teltház és állótaps volt a jutalma a Pécsi Balett Carmina Buranájának. A szélesebb közönség valószínűleg éppen azt várja a balettől, amit Vincze Balázs koreográfiája ad: népszerű, ismert zenére előadott, követhető történetet, látványos díszletet, kitett, ezért szintén könnyen értelmezhető gesztusokat, a jó és a rossz fekete-fehér küzdelmét. A futurista színezetű történetben egy békésen éldegélő közösséget egy idegen, agresszív hódító (Koncz Péter táncolja) gyűr le, aki erőszakkal teherbe ejti az egyik, Ujvári Katalin által megszemélyesített asszonyt. A megszülető gyermek (Matola Dávid) lesz hivatva legyőzni az agresszort. Hogy a végső csata hogyan vált át hirtelen a közös, békés jövő idilljébe, az számomra nem volt teljesen világos. A táncosok teljesítményét, lendületes előadásmódját méltán ünnepelte a közönség.
Pécsi Balett: Carmina burana / A fotó forrása a Pécsi Balett honlapja
Érdekes egybeesés, hogy a Carmina Burana félkör alakú díszletelemei rímeltek a Fitos Dezső Társulat Tündérhinta című előadásának építőelemeivel, a hintának is használható hajlított pallókkal. És a csecsemőszínház közönsége is igen lelkes volt, igaz, esetükben ez a szinte zavartalan, feszült figyelemben és az előadást követő oldott, közös játékban nyilvánult meg. A Kocsis Rozi rendező és Kocsis Enikő koreográfus által jegyzett előadásban négy táncos énekel gyerek- és népdalokat, mondókázik, játszik, incselkedik, hintázik és labdázik, teszik mindezt néptáncos elemekkel, oldottan, közvetlenül. A színes jelmezek és kellékek (Winkler Anna munkái) is sokat hozzátesznek ehhez a hangulathoz, és külön erénye az előadásnak, hogy a gyerekek játékát egy közös, a bekapcsolódásra mindenkinek alkalmat adó körjátékkal és búcsúztató mondókával zárják le.
Fitos Dezső Társulat: Tündérhinta / A fotó forrása a Horizont Táncfesztivál fb-oldala
A fesztivál záró előadása, a Thomas Bianca Project Measurements című munkája igazi kísérletező, kockázatvállaló munka. A két táncos, Bagyinszky Bánk és Keresztes Patrik fekete maszkban, egy-egy kihúzható centit használva mutatta be a mérés, méricskélés, megmérettetés, kimértség és mértéktelenség számtalan variációját. (Mellesleg kíváncsi lennék, milyen márkát használtak, hogy nem ment tönkre a rengeteg huzigálástól – nem egyet kellett már lecserélnem sokkal kisebb igénybevétel mellett.) A metronómhangzású zenét David Lipp szerezte. Nem mondom, hogy a kezdeti kimért, igen lassú és monoton mozgások nem tették próbára a türelmet, de az előadás kifutott valahová, és a vége valódi meglepetéssel és némi humorral is szolgált.
Genoa: Winds and Waves / Fotó: Turbuly Lilla
Ahogy meglepetés volt Váth Máté (Genoa alkotói név alatt futó) performansza, az Oberfrank Rékával előadott Winds and Waves is. A színház előtti téren bemutatott, a város közönségének szánt ingyenes bemutatóhoz két, testre erősített, bordákkal tagolt hatalmas „szárnyat” használnak, amely, ha a szél belekap (márpedig igen szeles idő volt aznap), egészen különleges alakzatokat lebegtet, egyaránt próbára téve a művészek fizikai erejét és koncentrációs képességét. Értetlenül néztem, hogy voltak járókelők, akik egy pillantás után képesek voltak elmenni az igen látványos, költői installáció mellett, vagy a szemük előtt megszülető szépség helyett a telefonjukat bámulni. Nekem (és remélem, még sokaknak) a fesztivál egyik legjobb élménye volt.
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc, 2025. április 25-26.
