Török Ákos: Bolondóra
SUB.LAB.PRO – Börcsök Boglárka: Bolondok aranya / Trafó //
…az össztársadalmi bolondozás közben elszórakozzuk a jövőnket. Ez a bölcselet ténylegesen elhangzik az előadásban…
Aznap ismertem meg egy hatnapra összeverődött társaságban a Magas-Tátránál. Körülbelül tízen ültünk be egy sörözőbe, mindenki lágert kért, egyedül Feri ivott búzasört. Már javában iszogattunk, amikor ő felém fordult, hogy valami lehet a sörében, a szeme fátyolos lett, és a következő pillanatban kihányt egy pakli kártyát az asztalra. Ekkor derült ki számomra, amit a többiek már tudtak, hogy Feri bűvész. De nem az a mindenkit folyamatosan zsibbasztó, önjelölt fajta, hanem igazi. Olyan, aki egy nap legfeljebb két trükköt mutat be baráti körben, általában azt sem kérésre, hanem akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá. Két nappal később valamelyik csúcs felé kaptattunk, amikor egy amerikai turistacsapattal találkoztunk. Feri odalépett hozzájuk, rájuk köszönt, majd kisvártatva megevett egy öklömnyi szikladarabot. Pillanatnyi csend lett, majd elkezdtek nevetve tapsolni és hangosan kiabálni egymásnak és bárkinek, aki a közelben volt: „Magic Man! Magic Man!”. Egy perc alatt egy oxigénhiányos, derűs csődület gyűlt össze Feri körül.
Mi köze mindennek a SUB.LAB.PRO Bolondok aranya című bemutatójához? Ha elképzelünk egy skálát, amelyen a különféle nációk szerepelnének aszerint elrendezve, hogy általában mennyire képesek felszabadultan reagálni nem várt helyzetekben, az amerikaiak a lazább, mi magyarok viszont inkább a lista befeszülős végén lennénk. Márpedig Börcsök Boglárka alkotói koncepciója: ellazítani és felszabadítani minket a nézőtéren. Bátor és aktuális vállalkozás.
Fotó: Ofner Gergely
A SUB.LAB.Pro Ensemble Program 2024-25-ös évfolyamának negyedik bemutatója a bolondság és az őrület mozgó- és állóképeivel kínál meg minket. A téma két ponton érintkezik a nyugati kultúrkörrel, az udvari bolondok régmúlt és az elmegyógyintézetek zárt osztályainak újabbkori alakjain keresztül. Az utóbbihoz kapcsolódik az előadás 3 az 1-ben ötlete, a fordítva felvett, bő férfiing: miközben a színpadi történések éppen csak kezdenek előadássá válni, több szereplő is egy-egy nézővel gomboltatja be a felsőrészt, ami ebben az esetben a bevonás/aktiválás nulladik lépése. A megcsavart ruhanemű egyben utalás a kényszerzubbonyra, ezen keresztül az őrültségre, a játszókra összevissza aggatott ruhaféleségekkel pedig egy felszabadító fricska a makulátlan kinézetre való törekvésnek, amivel szinte folyamatosan nyomasztjuk egymást és önmagunkat. Hasonló gesztus a különféle grimaszok és kiáltozások, miként a kevéssé előnyös pózokból át-átrendeződő, zártosztályos szoborkompozíció is, amely egyben a produkció egyik legemlékezetesebb jelenete.
Az udvari bolondokra talán kevesebb konkrét utalás történik, de többre nincs is szükség, merthogy mi magunk vagyunk az udvar ezen a bolondórán, amely élcelődve hívja fel a figyelmet, hogy az össztársadalmi bolondozás közben elszórakozzuk a jövőnket. Ez a bölcselet ténylegesen elhangzik az előadásban, miként az a mondat is, hogy „nem tudsz mindig mindenkit átverni”. Mindez együtt, a fináléban a „bolondok házára” ömlő aranyesővel akár össze is állhatna valamiféle üzenetté a világot lerontó őrületünkről, mivel azonban az előadás alapgesztusa mindent felülír, így ez a gondolat nem sokkal megjelenése után el is porlad. Ez nem feltétlenül probléma, ha lenne valamilyen belső értelme ennek a kérészlétnek, de ha van is ilyen, a produkció „zárózsivaja” elnyomja.
Fotó: Ofner Gergely
A Bolondok aranya az előadóknak nem annyira a táncos, mint inkább a „színjátszó” és az összjátékra, a pillanatszülte helyzetek megoldására való készségüket igényli – és ebben mindannyian minimum jóra, leginkább jelesre „vizsgáznak”. A nézőkkel való összenézéseknél, főként alig egyméternyi közelségből a távolról jelentéktelenebbnek tűnő alakok is képesek jelentőssé és közeli ismerőssé válni. Márpedig az előadók nem fukarkodnak a szemkontaktussal, odaszólással, néhányszor az érintésig is elmerészkednek. Még mielőtt azonban egy-egy gesztus tolakodóvá vagy erősebb történéssé válna, a játszók tovább állnak. Néha talán túlzott is ez az óvatosság. Jó példa erre az előadás egyik legerősebb momentuma, amikor a csapat nyílheggyé rendeződve, harcias rigmust kiáltozva megindul – majd egy-két lépés után, tőlünk biztonságos távolságban feloszlik a fenyegető téboly.
Persze nem véletlen, hogy a bolondozó társaság megszelídíti számunkra az őrületet, mert nem az elmebetegség félelmes oldaláról van mondandójuk. A fő attrakcióhoz előbb személyes kapcsolatba lépnek velünk, ami sikerül is nekik, közben egy biztonságos teret hoznak létre, ahová végül meginvitálnak minket is. Annak ellenére, hogy ehhez a szelíd bolondok házához majd kéttucatnyian csatlakoznak a nézőtérről, akik bizonyára megélik az önfeledt hülyéskedés felszabadító érzését, úgy érzem, hogy akik a helyükön maradnak, azok számára ez csupán egy érdekes/szokatlan gesztus. Nem azért nem ér el hozzánk az előadás felszabadító hatása, mert nem megyünk ki, hiszen ezt jó esetben a nézőtéren is át lehet élni (és ilyen esettel már többször találkoztam kortárs táncelőadásokon) – hanem azért, mert ez a hatás itt nem elég erős. Talán az alkotói óvatosság is hozzájárul, és a lazára szőtt, helyenként ad hocnak érződő szerkezet sem segít az energiák koncentrálódásában. Így számomra és azok számára, akiket megkérdeztem, a Bolondok aranya egy jelentéses, de nem különösebben jelentékeny bolondozás rövid lejáratú élményét adja.
SUB.LAB.PRO – Börcsök Boglárka: Bolondok aranya
Alkotótársak és előadók: Lou Cisnal (FR), Anouk Mouttou (FR), Jil Sira (NO), Kim Sonnet (B), Pani Georgiou (CY), Romane Postel (FR), Sofija Milic (SRB), Stav Moritz (IL), Telis Tellakis (GR).
Fény: Dézsi Katalin. Hangtervezés és külső szem: Andreas Bolm. Koncepció, koreográfia: Börcsök Boglárka.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2025. május 14.
