Lénárt Gábor: A test élménye
Gradient Kortárs Balett Debrecen: Mind the Body / Nemzeti Táncszínház /
Az előadás jól ismert belső konfliktusokkal szembesíti a nézőt: hogyan lehet eligazodni a külső ingerek tengerében, úgy, hogy megőrizzük a személyiségünk jellemzőit?
Neuron-tánc
A debreceni bemutató után pár nappal a Nemzeti Táncszínház közönsége is láthatta a Gradient Kortárs Balett Debrecen nemzetközi társulatának legújabb előadását. A Mind the Body két koreográfiájára a Máthé András fotója alapján készült Kónya Ábel-plakátterv hívja fel a figyelmet. A gondolatébresztő kép grafikus vonalak sűrű szerkezetének dinamikájából felépülő alakot ábrázol. Mintha a testérzet nem kizárólag fizikai tapasztalás lenne, hanem egyfajta környezeti atmoszférából összesűrűsödő forma, amely ugyan plasztikus térbeliséggel, de felbomlani kész körvonalakkal rendelkezik.
Domoszlai Edit Zaj című koreográfiája egy folyamatosan pulzáló neuronhálózat játékterébe helyezi a testeket (díszlettervező: Horváth Jenny), amelyek a külvilág ingerületeinek kitetten reagálnak az idegpályák működésére. Mintha egy nap duettje kezdődne: egymást segítő páros energikus harmóniája fogalmazódik meg a kezdő képben. Majd érkezik az első környezeti hatás, melynek révén megváltozik a tér hangulata: feszes figyelem kezdi irányítani az izmokat, miközben megszólal a „felettes én” hangja: „fókuszálj”!
Az előadás jól ismert belső konfliktusokkal szembesíti a nézőt: hogyan lehet eligazodni a külső ingerek tengerében, úgy, hogy megőrizzük a személyiségünk jellemzőit? Mi alapján különböztetjük meg a lényeges behatásokat és az atmoszféra zaját, amely csak eltereli a figyelmet? A koreográfia a társulat kiváló táncosaival teszi láthatóvá azt a „sejtközi” teret, amelyben a döntési ingerületek folyamatosan változó dinamikát diktálnak. Időről-időre kimerülési állapotok fékezik a „cselekményt”: egy-egy test megáll és pihenőre kényszerül, mert nem tud több energiát befogadni és elégetni. Vannak, akik a partvonalról nézik a többiek működését, egyfajta értelmező-szemlélő keretet adva a játéknak.
Fotók: Gálos Mihály Samu
Bár a tudatot terelgető narráció időnként didaktikus dramaturgiai megoldásnak tűnik, de szükséges, hogy a befogadói figyelem ne vesszen el az egymásba szövődő jelenetekben. Egyik alkalommal a „pozitív thinking” parancsára két férfi duettje bontakozik ki. Energikus kontaktsorozatukkal a testükből képeznek utat egymásnak, s ezzel megoldást kínálnak a térbe érkező többletenergia feldolgozására. Egészen addig, amíg az egyik védekező pozícióba nem kényszerül. A kimerülési állapot azonban nem tart sokáig, mivel a szereplőket egy skype call hívja vissza a működési szférába, s ezzel újrakezdőik az érzékelési-feldolgozási munka.
Az előadás jelenetei mintha azt a kérdést tennék fel: miként élik meg a testek azokat az energiatereket, amelyekbe akarva-akaratlanul belépnek? Mennyire lehet megtalálni a középutat töltekezés és túladagolás között? A táncnyelvi válasz a zajártalom megélési lehetőségeiről szóló vibráló jeleneteket eredményez, miközben egy pontosan felépített táncnyelv reflektál a személyesen mindennapi mikroharcainkra.
Ritmus a sötétben
A Mind the Body előadás második felvonásában Javier Ara Sauco és Enrique López Flores a Fal című munkája látható. A két koreográfus az alkotási folyamatot a szereplőkkel való párbeszédnek tekinti, ahogy erről a bemutatót követő közönségtalálkozón is szó esett. Így nem meglepő, hogy a fő szimbólumként megjelenő három részből álló, nagy fekete fal sem egyféle jelentést hordoz, hanem értelmezése aszerint változik, hogy épp ki veszi birtokba az asszociációi számára.
A nézőtéren felálló nő bebocsáttatást kér. Különösen erős a nyitókép: a kopogás erőtlenebb akusztikai hatására a fal felől hatalmas dörrenés érkezik válaszul. Ezzel a szimbólum megkapja első szerepét: megszűnik az akadályjellege, és beengedi a szereplőt egy addig nem ismert közegbe. Miután a mozdulatok viszonyulni kezdenek a fekete felülethez, a díszlet nem tárgyként funkcionál tovább a játéktérben, hanem személyes története keletkezik. Az egységes felszín később három részre bomlik, párbeszédet kezdeményezve együtt kezd mozdulni a testekkel, s így kialakul egy közös gondolati tér. Ezzel valójában a kész koreográfia a táncelőadás keletkezésére is reflektál, melynek szintén az alkotói párbeszéd az alapja. Mintha nemcsak a kész művet, hanem annak születését is nyomon követhetnénk.
Javier Ara Sauco és Enrique López Flores testük kutatására ösztönözte a táncosokat, hogy új mozgásnyelvet keressenek a falakkal szabdalt térben. Ennek eredményeként a színpadi történés nem egy előzetesen átgondolt mondanivalóra épül, hanem a próbafolyamat során a játéktérre adott izgalmas táncnyelvi válaszreakciókból áll össze. Az asszociációs térben a fal időnként a belső tér megélésére, máskor pedig páros vagy csoportkommunikációra ad alkalmat, de sosem választ el egymástól, inkább megmutatja a tér különböző szemszögeibe rejtett olvasatokat.
Az előadás zenéje (zeneszerző: Alex Aller, Javier Ara Sauco) sem hagyományos kísérőfunkcióban jelenik meg. A ritmus és a dallam ebben az esetben egy olyan szerzői együttműködés eredménye, amely a testi narratívák akusztikus kiterjesztését adja. Nem irányítja a mozgást, hanem épp fordítva, a színpadon történő eseményeket emeli ki: a testekhez alkalmazkodik.
Az előadás világításában nem annyira a fény, hanem a sötétség és annak fokozatai érvényesülnek, beszédes sziluetteket generálva a láthatóság és a láthatatlanság határán. A derengő sötét azonban nem valaminek a hiányaként van jelen, hanem a játéktér és a nézőtér határának elmosását szolgálja, melyben a szereplők időnként testközelnyire suhannak el az első sor mozdulatlansága előtt.
Az előadás hatásosan ösztönzi a nézőt, hogy az alakváltó Fal árnyékában megélje saját belső állapotait, időnként azonban a hosszúra nyúlt szólók színtelenebb refrénjei visszafogják az előadás dinamikáját. Mindemellett Javier Ara Sauco és Enrique López Flores munkája kíváncsiságot is ébreszt egy következő belső utazáshoz.
Mind the Body (Gradient Kortárs Balett Debrecen)
Zaj
Rendezés és koreográfia: Domoszlai Edit. Koreográfus-asszisztens: Fernando Gabriel Luis. Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsanna. Zene: Abonyi Előd/előd/, Darányi Arnold/ásvány/. Jelmez: Hegedűs Dóra. Díszlet: Horváth Jenny. Közreműködik: Hajdu Imelda sz.m.
Fal
Rendezés és koreográfia: Recuerdo número 7 (Enrique López, Javier Ara). Koreográfus-asszisztens: Fernando Gabriel Luis. Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsanna. Zene: Alex Aller, Javier Ara. Fényterv: Javier Ara. Jelmez: Hegedűs Dóra. Díszlet: Horváth Jenny.
Táncművészek: Varga Bendegúz, Chiara Cascino, Elise Paris Turco, Lina Lolita Verveckken, Marta Crocamo, Matthew Joseph Retcho, Rut Nache López, Valerio Zaffalon.
Nemzeti Táncszínház, 2026. május 9.
