Kritika

Néptánc

Darabos Eszter: Néptánccal kikövezett vándorút

Fitos Dezső Társulat: János vitéz

Lehet, ez a siker titka, de nekem annyira passzol egy néptánc-előadáshoz a légtorna, mint az – ahogyan a műben olvasható –, hogy Franciaország és India határos: semennyire.

A Fitos Dezső Társulat legújabb bemutatója a magyar irodalmi kánon egyik klasszikus alkotását, Petőfi Sándor János vitézét adaptálja… De nemcsak a történetét, hanem műfaji keveredését is. Ahogyan az elbeszélő költemény az irodalomban, úgy a Fitos Dezső Társulat is egy átmeneti műfajt képez a táncművész szakmában. A rendező-koreográfusok, Kocsis Enikő és Fitos Dezső különböző művészeti ágak – báb-, cirkusz-, színház-, tánc- és zeneművészet – stílusjegyeit keverik össze, és azokat mozgalmas vizuális atmoszférában használják fel. Mindehhez képzeljük el a már megszokott lendületességet és az ezer fokon égő táncosokat!

A Társulat stílusa annyira meghatározó, hogy az előadás bármely részébe röviden bepillantva is érződik: a János vitéz ízig-vérig Kocsis – Fitos darab. Egyes jelenetek emlékeztetnek más előadásaikra, mint például a boszorkányoké az Irgalomra, a zsiványoké a Tántorgókra, a Jancsi – Iluska duettek a Bernarda Balladára. A fény meséjére pedig Iluska darab végi égből leszálló megjelenése. Mindezeket figyelembe véve megállapítható: az alkotók konzekvensen képviselnek egy stílust, ami már a védjegyükké vált.

3. FDT erdőMolnár Bálint / Fotó: Gorácz József

Szerencsés választásnak tartom Kukorica Jancsi kalandjait beemelni egy hivatásos néptáncegyüttes repertoárjába, hiszen az elbeszélő költemény is népi ihletésű. Az elbeszélő költemény igyekezett megfelelni a kor szellemének: megjelenik benne a romantikában hangsúlyos tündéri és nemzeti karakter, valamint az orientalizmus és az egzotikum. Ezeket a témákat a táncelőadásban is úgy interpretálják az alkotók és az előadók, hogy fenntartsák velük a gyerekek érdeklődését, sőt, le is nyűgözzék őket, ami ma már egyre nehezebb feladat. Kevés az olyan alkotó, mint a Kocsis – Fitos házaspár, akik a hivatásos szakmán túl az amatőr mozgalomban is aktívan működnek. Biztos vagyok benne, hogy a rengeteg gyerekegyüttes felnevelésével járó tapasztalataik, a rendszeres gyerektáncházaik alkalmain pontosan látják, hogyan lehet lekötni 2026-ban a gyerekek figyelmét. Így rájuk fókuszálva, őket ismerve hozzák létre előadásaikat. Ezzel próbálom magamnak megmagyarázni azt is, miért érzem az előadást túl soknak, túl intenzívnek. Az előadás sikere köszönhető részben a sikeres témaválasztásnak, hiszen mindenki szereti és ismeri Jancsi és Iluska történetét, ha meg esetleg nem ismeri, a történet akkor is érthető, a nézőnek nem kell a az értelmezéséért megdolgoznia. De az őszinte vastaps köszönhető az elképesztő látványvilágnak, a zeneiségnek és a táncos teljesítménynek is. Az elismerés annak is szól, hogy az alkotókat az egész szakma és az ország ismeri, többek közt azért is, mert sokoldalú előadásaikkal minden korosztályhoz eljutnak.

2. FDT zsiványokFotó: Gorácz József

A János vitéz cselekményábrázoló táncjáték, vagyis tánc-, báb- és vetítésjáték. Az elhangzott prózai szövegek száma elenyésző a darab egészét tekintve, viszont a vetítés állandó kísérője az előadásnak. Van, amikor abszolút a háttérben maradva, a hangulat és az érzelmek megteremtését szolgálja, van, amikor díszletként funkcionál és bemutatja a történet környezetét, és van, amikor pedig az előadás aktív résztvevője, maga a cselekmény egyik szereplője. Ilyen a gazda animált, prózai megjelenítése, amikor elüldözi Jancsit, de nemcsak szövegben, hanem mozdulatban is mesél, így ismerjük meg például Jancsi kalandjait az óriásokkal. Ebben a jelenetben nekem különösen tetszik, hogy az irodalmi műtől eltérően kőóriásokat látunk, finoman utalva az eredeti történetben szereplő óriások kőszikla ebédére. A vetítéssel interakcióba lépő Jancsi, és így maga a történet bemutatása bennem Akram Khan Chotto Desh című előadását idézi, amelyben szintén felsejlik az Odüsszeia-motívum. A vándorlás megjelenítésére jó ötlet, hogy a díszlet fái és a vetítés mozog, a főszereplő pedig a színpadi helyét el nem hagyva járja be az erdő mélyét.

7. FDT harcos jelenetFotó: Éder Vera

A János vitéz-táncelőadás célközönsége általános iskolás gyerekek, de az előttem hosszasan kuncogó óvodás kislányt felidézve, azt gondolom, valószínűleg a még fiatalabbak számára is élvezhető. De ha már gyermekelőadás, nem tudok a zenei hangosság mellett könnyen elmenni. Már a Bernarda Balladánál is azt éreztem, túl van hangosítva az előadás, de ott elkönyveltem dramaturgiai elemnek. Ebben az előadásban viszont indokolatlannak gondolom, főleg a playbackeknél. Kivételt képeznek a harcos jelenetek, ahol érthető ez a fajta szándék. Mind látványvilágban (jelmezek, bábok, fények, színpadi tér megnagyobbítása), mind zeneileg az előadás leghatásosabb mozzanata a törökök megjelenése és harca a magyar vitézekkel. Zseniális ötlet a törökök megháromszorozása bábokkal, amelyek együttmozgása a táncosokkal valóban egy hadsereget idéz meg. De számomra az előadás legjobb részei a magyar vitézek útját megjelenítő vonulások. Itt éreztem igazán, hogy a mozdulat, pontosabban a néptánc, hogyan tud mesélni sallangmentesen, hogyan válik egy csapás, egy legényes lépés kontextusba helyezve tartalommá, mindezt önmagából, giccs nélkül létrehozva.

4. FDT török jelenet Éder VeraFotó: Éder Vera

A vitézek egyetlen eszköze, a zászló olykor átalakult és lóként funkcionált. A virtuóz botolással és az egymás közötti zászlódobálással nemcsak a táncosok bravúros technikai tudását mutatták meg, hanem az eszközök használatában rejlő sokrétű lehetőségeket is érzékeltették (például az általuk keltett hanghatások révén). A zászlók/lovak vállra emelésénél még az elbeszélő költemény szövege, vagy Jankovics Marcell jeges jelenete is felsejlhet a nézőben: „Aztán meg, ha fáztak, hát kapták magokat, Leszálltak, s hátokra vették a lovakat”.

Nem tudom eldönteni, hogy vajon azért használtak ennyiféle eszközt: vetítés, népi-musical éneklés, bábok, artista mozdulatok, légtornászó lányok… Mert nem bíznak eléggé a hatásban, a táncosokban vagy magában a néptáncban? Vagy, mert abszolút így látják az utat gyerekek világa felé? Lehet, ez a siker titka, de nekem annyira passzol egy néptánc-előadáshoz a légtorna, mint az – ahogyan a műben olvasható –, hogy Franciaország és India határos: semennyire. Viszont amikor a lányok indiai táncokat táncolnak, az odaillőn belesimul az előadás szövetébe. Az előadás feketebáránya számomra nem az első jelenetben jelzett bárány, hanem a francia király. Sári Ábel színészi-mozgásos játéka ugyan kiemelkedik az előadásban, és még úgy is nagyon tetszett, hogy nem értem, miért kell bolondos allűrökkel bemutatni az eredeti műben amúgy félénk, bujdosó királyként megjelenő karaktert. A francia jelenetnél szépen elkülönül a vitézek magyaros néptánca a barokk zenére táncoló udvarhölgyek mozgásától. Ennek az előadásnak Jean-Georges Noverre francia koreográfus és táncelméleti szakember cselekményes balett (ballet d'action) elnevezése után szabadon, ezt az alcímet adnám: Amikor a néptánc elmesél, avagy a danse folklorique d'action.

6. FDT Sári Ábel Éder VeraSári Ábel / Fotó: Éder Vera

A János vitézt nézve elvágyódhatunk a mesék világába, a tündérek és óriások, vagy éppen a tissue-technikát bemutató artistalányok közé, de a vitézek, valamint az indiai és francia hölgyek társaságába is, ám az biztos, hogy ez a vándorút – jelentsen is ez bármit – néptánccal van kikövezve.

János vitéz (Fitos Dezső Társulat)

Szereplők: Molnár Bálint, Fafka Júlia, Östör Eszter, Östör Ákos, Sári Ábel, Sári Miklós, Alzetta Alexa, Horváth Zalán, Asperján György, Gellén-Hanekám Luca, Gulya Liliána Luca, Gyulai Evelin, Kristóf Áron, Poór Mária, Sándor Benjámin Solt, Sárándi Olga, Varga Patrik.

Zene: ifj. Csoóri Sándor, Lakatos Róbert, Paár Julianna, Szabó Dániel, ifj. Szerényi Béla. Fény: Papp Kornél. Látvány: Makhult Gabriella. Vizuál: Biljarszki Maxim. Jelmez: Kiss Borbála. Díszlet: Bujdosó Nóra. Bábtervező: Sári Miklós. Indiai táncok: Somi Panni. Tissue: Kiss Rebeka. Dramaturg: Pallai Mara. Rendező-koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő.

Nemzeti Táncszínház, 2026. november 10.