Nem-erotikus ajánló
Szoboszlai Annamária kritikája a Faunról
Bár az erotikus kontaktokban szárazon „fürdőző” koreográfus észlelhetően beleírta a történetbe a különb, a jobb (vagy egyszerűen csak a „más”) tragédiáját, attól még a Faun nem más, mint egy színpadon, táncban, táncosokkal felturbósított szimpla orgia. E mellett, felett: egy látványos, jól fotózható vizes show.
Szoboszlai Annamária kritikája a Faunról
Bár az erotikus kontaktokban szárazon „fürdőző” koreográfus észlelhetően beleírta a történetbe a különb, a jobb (vagy egyszerűen csak a „más”) tragédiáját, attól még a Faun nem más, mint egy színpadon, táncban, táncosokkal felturbósított szimpla orgia. E mellett, felett: egy látványos, jól fotózható vizes show.
Fehér Ferenc Tao Téjét – chipendale showként – szofisztikált lánybúcsúztatókra, Duda Éva Faunját közel-keleti művészetbarát politikusok budapesti szórakoztatására! Masszázsszalon előtt, night club helyett…
De: a faun nem szatír. A mitológia eme részének hazai tisztázója és tolmácsolója, Gergye Krisztián mellé fél lábbal Duda Éva is behatolt a klubba. A másikkal valahova egészen máshová... Nem magányos farkasok ők, sokan bújtak már a félig kecske- félig emberbőrbe. Például Nyizsinszkij vagy Marie Chouinard. Az utóbbi láthatóan sokat tanult az előbbitől. A kanadai koreográfusnő előadásában egy protézisekkel deformított természeti lény mozgott végig, egyetlen vonal mentén, kontraposztban, zajzenére a Trafó színpadán. A táncosa egy nő volt, akárcsak Duda Évánál. De míg az a faun legszívesebben zsigerből meghágott volna minden kósza nimfát, addig Jónás Zsuzsa buja férfiassága – a szarvra és merev hímtagra egyszerre emlékeztető egyetlen homlokkontya – hamar lánnyá ázik a vízzel töltött színpadon. Úgy, hogy már csak hegyes nyelve meredhet elő.
Cseng-bong a zene, mélyen, de nem afféle affektált misztikus módra, nem úgy, mint ahogy a faunhoz dukáló hangzást kapásból képzelném, de épp ettől a meglepően emészthető aláfestéstől válik különössé az önfeledt létezés állapotában tekeredő, görbülő, grimaszoló, nyelvet öltő Jónás. A témára hangoló, projektorból vetített, egymásba folyó, egymásból alakuló faunábrázolások után. Mert, ha a rajzok alapján azt hittük volna, hogy most valami veszett nagy show következik, hát…
Igazunk lett volna.
Sorjában: Jónás meggyőzően adja a természeti lényt, de az őbenne rejlő emberit mégsem gyűri le. Vízzel körülvett zöld szigetén percekig magányosan agonizál, mozdulataiban próbálja játszani a faunt, de a görbehátak, apró csápok módjára jelelő kezek ellenére is „csak” egy vonzó táncosNŐ marad, akit az újabb belépők - Grecsó Zoltán és Mikó Dávid – egy pillanatra sem tekinthetnek patás ember-állatnak. Még akkor sem, ha erre esetleg kifejezett utasítást kaptak a koreográfustól. S bár a két fiú vad(nak gondolt) mimikával, szemmeresztgetéssel, rettentően animális fejtekergetéssel dolgozik, ténykedésük, pocsolyában csúszkálásuk inkább komikusra hangolja a Jónás Zsuzsa feszes kezdésére következő jelenetet. Kivált, hogy a puszta testi esztétikumból építkező, líraiasan eljátszott faunitásra az ő rongyolt ruhás, épp „olyan hangulatban vagyok” harci kedvük felel. De miért gyűri/gyűrheti akárki maga alá ezt a bacchusival rokon lényt? Már ekkor felmerül a gondolat, de véglegesen mégis csak a trióhoz csatlakozó Lázár Eszterrel és Simkó Beatrixszal kiegészülve vizionálom a Faunt újító sztripbárok színpadára.
Pedig a hármas is épp eléggé zavaros volt. Hogy Mikó és Grecsó pontosan mit hivatott művelni Jónással, azt – mitológiai síkon – lehetetlen kibogarászni. Hogy Lázár és Simkó miért csókolják-nyalják-szívják Jónás testét ilyen félreérthetetlenül, egyértelműen – azt még kevésbé. Annyi bizonyos csak, hogy mindenki több mint odavan ezért a vízben oldott szarvú/farkú, szép, vérvörösben izzó nyakú faunért, ezért az egyre nőszerűbb lényért a görcsös és elasztikus, görbe és finoman spirálszerű mozdulataival. Húzzák, vonják, ölelik, gyűrik. Aztán, kilökik maguk közül.
fotók: Takács Zsolt | foto.szinhaz.hu
Bár az erotikus kontaktokban szárazon „fürdőző” koreográfus észlelhetően beleírta a történetbe a különb, a jobb (vagy egyszerűen csak a „más”) tragédiáját, attól még a Faun nem más, mint egy színpadon, táncban, táncosokkal felturbósított szimpla orgia. E mellett, felett: egy látványos, jól fotózható vizes show. Nem kíván túl sok magyarázatot meg boncolgatást. De, felvet néhány kérdést, jóllehet, nem túl lényegbevágóakat. De mégiscsak olyanokat, amelyeken még sokáig lehet morfondírozni. Mint például hogy a különleges képi hatáson kívül mi a szerepe a vizes színpadnak, hogy hideg vagy meleg-e a töltött medence, amelyben mintegy órán keresztül tocsogtak a táncosok, hogy milyen az íze a közös dagonyának, és a vízét milyen lehet a szájból szökőkútszerűen szökkenteni a magasba, mint a bálnák vagy a fókák, s hogy egy jó érzékkel kezdő, szép kettőssel záró (Jónás Zsuzsa–Bora Gábor) előadás középen – egy Lunatika után – miért sül ilyen könnyűn el…
Faun (Duda Éva Társulat)
Zene: Claude Debussy, Igor Sztravinszkij, Kunert Péter. Jelmez: Masa Richárd. Fény: Kovács Gerzson Péter. Vetítés, videó: Gothár Márton. Képgrafika: Lévai Ádám. Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara. Díszlet, koreográfia: Duda Éva.
Táncolja: Jónás Zsuzsa, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Mikó Dávid, Lázár Eszter, Simkó Beatrix.
Nemzeti Táncszínház, 2010. április 24.
