Kritika

Balett

Halál közeli élmények

Spicc Manci kritikája az Operaház Örvényben-balettestjéről

lead_orvenyLukács néhány éve a magyar balettművészet Csaba királyfija: ha az operaházi balett-megújulást várók feltekintenek az égre, Lukács András képében várják a reménységet. A koreográfus kevés szereplős egyfelvonásosokkal már többször bizonyította is kiemelkedő tehetségét, ezúttal egykori, hasonló című kettősét bővítette ki tizennyolc szereplős koreográfiává.

Spicc Manci kritikája az Operaház Örvényben-balettestjéről

Lukács néhány éve a magyar balettművészet Csaba királyfija: ha az operaházi balett-megújulást várók feltekintenek az égre, Lukács András képében várják a reménységet. A koreográfus kevés szereplős egyfelvonásosokkal már többször bizonyította is kiemelkedő tehetségét, ezúttal egykori, hasonló című kettősét bővítette ki tizennyolc szereplős koreográfiává.

 

A halált eddig úgy utáltam, hogy elhatároztam: én a végére hagyom. Erre az Operaházban szerkesztenek egy balettestet, amely halállal kezdődik és – hogy nagyon ne forgassuk fel az élet természetes menetét – halállal is végződik. A téma ellen kifogásom nincs, de hetvennyolc éven felülieknek nem ajánlanám az Örvényben című estet, mert kortársaim, ha magukra veszik a látottakat, könnyen úgy érezhetik: az alkotók akasztott ember házában – udvariatlanul – kötélről beszélnek. De hál’ istennek, az ominózus estén a sugárúti Ybl-operaházban jórészt fiatalok tartózkodtak (számomra mindenki az, aki hetvennyolc alatti), és akasztott emberrel sem találkoztam (csak Kozmér Alexandra ruhája lógott kötélen néhány másodpercig a második felvonásban, de erről majd később).

 

IMG_9244
Jelenet A halál és a lánykából

 

Az első halálos felvonásban Robert North Franz Schubert zenéjére komponált, A halál és a lányka című koreográfiáját játsszák, a címszerepekben (első szereposztásban) Solti Csabával és Volf Katalinnal. Nekem nem újdonság a Halál, külföldön és idehaza több North gerjesztette halál közeli élményem volt már (élesen emlékszem például a magyar Halál Szilágyi Gyula és a magyar haló Lánykák, Balaton Regina és Végh Krisztina egykori felejthetetlen alakításaira), de ez a mostani Solti-Halál minden előző halálok leghalálabb halála. Észrevétlenül közelít, hétköznapi jelenségnek álcázza magát. Többeket megérint, megfogdos, megemel, néhány mit sem sejtőnek a szemébe néz, csöndben ólálkodik. Nem késik, nem siet, kíméletlenül pontos. De nem óraműre, hanem zeneműre dolgozik. Nem kiszámítható, üres metronóm, hanem visszafogottsága ellenére is kéjesen-sötéten érzéki, mint a Schubert-muzsika. Szép a feje, és finom a keze. Amikor taglóz, vágykeltően érint. Amikor tombol, dühöng, és a jussát követeli, természetes, mint az évszakok váltakozása. Amikor már minden hetvennyolc feletti frászt kap tőle, úgy jelenik meg áldozata mögött a hátsó sarokban, mintha véletlenül járna arra. Nem játszik ripacskodó illuzionistát, apró gesztussal állítja meg a menekülő lányt. Amikor lefogja a szemét, elringat, és békévé oldja az emlékezést.

Volf-Lányka sebzett szárnnyal menekülni próbáló, rebbenő madár. Mesterien ellenpontoz: líraian úsztatja a mozdulatait, mintha már a teste éteri lélektartományban oldódna, de az újra fellobbanó tiltakozás fázisában hevesen küzd, kitör. Eleinte csak tiszteli a Fekete Herceget, majd különös vonzalmat érez iránta, végül titkon (halálosan) beleszeret. Drámai a válaszponton: az élők elvonulnak, egy hajdani legkedvesebb fájdalmasan búcsúzik tőle, de ő már a halál mellett marad. Nekem meg hátra levő éveimben örök talány marad, hogy North honnan akasztott le ennyi bölcsességet, érzékenységet és tudást. A halál és a lánykája felülmúlhatatlan remekmű.

Nem is múlja felül egyik koreográfus sem az esten. Pedig Myriam Naisy még incselkedik is vele: A szerelem és a lány című, erre az estre komponált kettősében, miután Kozmér Alexandra felső ruhája akasztófára jut és zsinórpadlás-mennybe száll, a Szerelmet megtestesítő Medvecz József a Kozmér-Lánynak bevisz egy north-i halál-előkészítő ütést. Aki előzetesen nem olvasta el a címet, vagy nem kapcsol belőle, annak eme kis momentum árulkodik arról, hogyan képes az egyik koreográfia műelőzményként a másikra hatni. Egyéb érdekesség nem látható a duettben, Kozmér persze gyönyörűen és érzékien táncol, méltó partnere a fiatal tehetség Medvecz, de ha a North-darabra és a két férfi főszereplőjére gondolok, hát, inkább a Halál… Nem is lenne szép az én koromban, ha a Szerelmen járna az eszem.

Krzysztof Pastor Még meddig? című kettőséről a változatosság kedvéért azt tudom elmondani, hogy Tsygankova Anna gyönyörűen és érzékien táncol benne, és méltó partnere az érett (!) tehetség Cserta József. Elgondolkodva e két kis koreográfián, arra a következtetésre jutottam, hogy a jól ismert neoklasszikus balettelemek még oly gyönyörű és érzéki csillogtatása (bocs, de) halál unalmas, ha nincs mögötte igényes tartalom, vagy ha zene és mozdulat megkomponált elegye nem alkot egyszeri, megismételhetetlen lírai matériát, vagy ha legalább nem eredetien szellemes és variábilis mozgásnyelv kerekedik ki belőle. Ez utóbbi jellemzővel is csak a harmadik kettős, A napfény természete című David Dawson-koreográfia bír. Nagy durranás ebben a pas de deux-ben sincs, de a koreográfia könnyed, lendületes, helyenként üdítően tehetséges. Ugyanez (a durranás hiányolása nélkül) elmondható a páros hölgytagjáról, Pap Adriennről is – méltó partnere a már nem kezdő, tehetséges Liebich Roland.

 

IMG_9578
Jelenet az Örvényből

fotók: Takács Zsolt | foto.szinhaz.hu

 

Az est szerkesztési elvei jól láthatók. Az első felvonás haláltézisét egy napfényes-szerelmes antitézis követi, majd szintézisként jön a címadó Örvény, Lukács András koreográfiája Philip Glass zenéjére. Lukács néhány éve a magyar balettművészet Csaba királyfija: ha az operaházi balett-megújulást várók feltekintenek az égre, Lukács András képében várják a reménységet. A koreográfus kevés szereplős egyfelvonásosokkal már többször bizonyította is kiemelkedő tehetségét, ezúttal egykori, hasonló című kettősét bővítette ki tizennyolc szereplős koreográfiává. Az Örvény kilenc párral is kitűnően örvénylik, kavarog benne a zene, kavarognak a felsőtestek és a végtagok, forognak szólóban és párban a táncosok, körkörös irányokat járnak be csoportok, és az egész kompozíció szerkezete is örvénylést sugall. Korrekt, jelentéses és tovább gondolkodásra késztető az ihlető forrás is: Virginia Woolf öngyilkossága, ahogy az Órák című filmben volt látható (és Glass kísérő zenéje révén „hallható”). Lukács Örvénye bámulatos: magába szippant, mélyre ránt, de közben felemel. Valóban benne örvénylik a szebb jövő reménye. De az egész estés (kortárs) nagybalettek elkészítéséhez meg kell tanulni balettkarnak is koreografálni. A teljes produkció érdekében a kart helyenként kvázi alárendelt szerepre kell kárhoztatni. Lukács most az Örvényt egy szólópárról kilenc szólópárra bővítette. A látottak alapján gyanítható: érett, egész estés nagybalettje még egy ideig várat magára.

 

Márpedig én elhatároztam: addig nem tolom el a bringát, amíg Lukács Andrást nem látom nagy operaházi balett-koreográfusként tündökölni. (Még akkor sem, ha a Halál képében az igéző Solti nyújtogatja felém hideglelősen csábító, hívogató kezét.)

 

-----

Örvényben – balettest

A halál és a lányka
Zene: Franz Schubert. Betanító balettmester: Rosella Capriolo. Próbavezető balettmester: Végh Krisztina, Castillo Dolores. Jelmez, világítás, koreográfia: Roberth North.
Táncolja: Solti Csaba, Volf Katalin, Bacskai Ildikó, Szekeres Adrienn, Gáspár Orsolya, Gikovszki Sznezsana, Szigeti Gábor, Fodor Dániel, Szentes Máté. Vonósnégyes: Éder Pál, Rajkai Imola, Inhoff Anita, Kántor Balázs.

A szerelem és a lány
Zene: Gustav Mahler. A koreográfus asszisztense: Nicholas Maye. Próbavezető balettmester: Fajth Blanka. Jelmez, világítás, koreográfia: Myriam Naisy.
Táncolja: Kozmér Alexandra, Medvecz József.

Meddig még?
Zene: Kurt Weill. Betanító balettmester: Natalia Hoffmann. Próbavezető balettmester: Rujsz Edit. Jelmez, világítás, koreográfia: Krzysztof Pastor.
Táncolja: Tsygankova Anna, Cserta József. Ének: Balatoni Éva. Zongora: Lázár György.

A napfény természete
Zene: Max Richter. Jelmez: Yumiko Takeshima. Betanította és színpadra állította: Tim Couchman. Próbavezető balettmester: Pongor Ildikó. Díszlet, világítás, koreográfia: David Dawson.
Táncolja: Pap Adrienn, Liebich Roland.

Örvény
Zene: Philip Glass. Jelmez: Herwerth Mónika. Próbavezető balettmester: Venekei Marianna. Világítás, koreográfia: Lukács András.
Táncolja: Bacskai Ildikó, Bajári Levente és a Magyar Nemzeti Balett táncművészei.

Magyar Állami Operaház, 2010. június 5.