Petrova Miroljuba: Minden színháznak van illata
PR-Evolution: Egy nap dátum nélkül; Magdaléna – KRITIKA
A meghajlásnál az előadók kifejező arcát fürkészve (melyeken az elmúlt ötven perc élményei láthatók), sokkal többet kapok az érzelmi töltetből, mint azt megelőzően. Szemükben a kitartó közös munka végeredményét követő jóleső kimerültség, a csapatszellem, az adni akarás ereje csillog.
PR-Evolution: Egy nap dátum nélkül; Magdaléna – KRITIKA
A meghajlásnál az előadók kifejező arcát fürkészve (melyeken az elmúlt ötven perc élményei láthatók), sokkal többet kapok az érzelmi töltetből, mint azt megelőzően. Szemükben a kitartó közös munka végeredményét követő jóleső kimerültség, a csapatszellem, az adni akarás ereje csillog.
Minden színháznak van illata. Ez annak az alkotói közegnek és eszmerendszernek az illata, amely a bevonzott közönségen át közvetve jut vissza a színház terébe, tovább erősítve a felépített koncepciót. A Szkéné színháznak ma este „fashion" illata volt. Ezzel már el is árultam, hogy az Egy nap dátum nélkül című PR-Evolution darabban nemigen találtam meg azt a zárt, (régimódian: művészi megfogalmazást), amely válaszfüggönyt formál a színház bejárata elé. Igaz, már maga a táncbemutatóra járás is régimódinak titulálható, hiszen egy valamire való televízióval otthonról is élőben nézhetjük a Metropolitan Opera aktuális balettelőadását, ráadásul nem kell hosszasan válogatnunk, melyik parfümöt fújjuk magunkra az adott színház illatához igazodva. Mégis sokan szeretnének továbbra is a függöny mögé elbújni (vagy elé leülni), legalább egy órácskára.
Egy nap dátum nélkül / fotók: Deák Barbara
Az élőzenei kíséret jelentékeny mértékben élteti az első produkciót (a már említett Egy nap dátum nélkül-t): a színpadon zajló, folyamatos figyelmet fenntartó cselekmény ellenére még a tekintetet is bevonzza egy-egy pillanatra a hang forrása utáni áhítat következtében. A produkció Karinthy Frigyes Egy reggel dátum nélkül című verse vezérfonalának megtartása mellett igen szabadon ugrál a gondolatok között, ugyanúgy, mint az általa megihletett tánc a látványosságra törekvés és kifejezni vágyás között. Persze például érthető az a gondolat, mely szerint minek is az a rengeteg munka, ha szépen karbantartott munkaeszközünk „reklámozására" nem kerül sor, de a „kevesebb néha több" hatásos PR-eszközt is érdemes észben tartani, még akkor is, ha forradalmasításra törekszünk. Kétségtelen, hogy a PR-Evolution Dance Company táncosai élvezetes látványt nyújtó fizikai adottságokkal rendelkeznek, az ezeket folyamatosan mozgósító, kapkodás érzetét keltő koreográfia viszont a befogadó számára nem teszi lehetővé az alaposabb megfigyelést: az előadást egy jól megírt, a fantázia könnyed és felemelő kalandozását elindító kiállítás-megnyitó elhadarásához tudnám leginkább hasonlítani.
„Bezárjuk magunkat az általunk vállalt és oly szükségszerűnek megélt, rohanó, »semmire sincs idő« világában. S miközben a halál felé száguldunk, lepereg előttünk az élet." – ígéri az ajánló, s ezt a bemutatón valóban be is váltják: „lepereg" az előadás. A több ízben megjelenő férfi-nő viszony kontakt duettjei tehetségkutató műsorok repertoárját idézik, és legtöbbször heves ölelkezésbe, fogdosásba csapnak át, mely a fiatal generáció csupán szórakozás céljából történő sietős ismerkedését juttatja eszembe. A kívülálló szerepét játszó, megfontoltabb tempót követő, az előadás nyitó és záró akkordját is adó női táncos belső küzdelmeit tárja a közönség elé, folyamatos jelenlétével kontrasztot teremt a többi előadó egy pályán sikló száguldásával szemben. A dinamikus láblendítések és vetődések között az alábbi megjelenő tartalmakat azonosíthatjuk be: féltékenység, agresszió, követelőzés és irányítás. Ezen maratonokat oldja időnként a fent említett szóló jelentőségteljes „szenvedése", melyet értek, sőt meglehetősen értékelek, mégsem tudok igazán elhinni, talán a többi rész ettől eltérő „modernsége" miatt.
A különböző anyagú és funkciójú kelmék a bezártság, a korlátok közé szorító „divatvilág" megtestesítői. A színpadon a túlnyúló ujjú pólók fogságába rekedt, vagy máskor egy háló csapdájába esett táncosok vergődő menekülésvágya azonnali, több irányú asszociációra, értékes ön- és környezetelemzésre késztet. A sorsukat ekképpen összekötni vágyó, avagy arra kényszerült pár hullámzó érzelmei és egymásrautaltsága is hasonló hatást kelt. További, a kezdeti gyors flörtnél már valamivel mélyebb vonzalmat, kapcsolatépítést sejtető férfi-nő jelenet a szerelmi háromszög ötletes megformálása (a középső tag afféle áramvezetőként szolgál a két pólus között, de közvetítő szerepét hamar megelégeli).
A meghajlásnál az előadók kifejező arcát fürkészve (melyeken az elmúlt ötven perc élményei láthatók), sokkal többet kapok az érzelmi töltetből, mint azt megelőzően. Szemükben a kitartó közös munka végeredményét követő jóleső kimerültség, a csapatszellem, az adni akarás ereje csillog.
A bemutató második fele egészen más vizekre kalauzolja az ez időre már sokat magába szívott, Szkéné-illatú közönséget: Szép Ernő versei lépnek a múzsa szerepébe, melyek egy érzékenyebb, érettebb, Leo Mujic koreografálta duett formájában testesülnek meg. Szép Ernő Csillagok, A gyertyának repült a lepke, és Köszönöm című felettébb rövid, mégis egy egész világot magukban rejtő versei Karinthy Frigyes nagyobb terjedelmű, „túlterhelt" művével szemben a legtökéletesebben fémjelzik a két darab eltéréseit. A Magdaléna című koreográfia maga a kimondatlan, tisztázatlan küzdelmek közt elfojtott érzelmi gyötrődés. Spala Korina a szólni nem tudó, csupán tátogó, „gyertyának repült lepke" életben maradásért vívott harcának megtestesítője. Az esetenként ismétlődő mozgáskombinációk, a mindig újra és újra megkezdett, reményteljes összefonódások – az előre ismert, megelégelt, sorsválasztónak érzett végkimenetel ellenére – az elmélyült szerelmi kapcsolat hű tükörképei. Végül Magdaléna mégis megszólal, és vele együtt mi is – hosszas feszegetés után – beteljesítő robbanásként sóhajthatunk fel.
Egy nap dátum nélkül
Jelmez: Nemes Nóra. Dramaturg: Nemes Orsolya. Zene: Szirtes Edina/Mókus, Kézdy Luca.
Koreográfia: Nemes Zsófia.
Tánc: Rózsa Barbara, Ivanics Lilla, Lendvay Zsóka, Spala Korinna, Kökény Róbert mv., Baán György.
Magdalena
Zene: J. S. Bach. Koreográfia: Leo Mujic.
Tánc: Spala Korinna, Baranyai Balázs.
Szkéné Színház, 2013. április 27.
