Kritika

Kortárs tánc

Határút, mártírok útja, avagy asszociálni hasznos, de nem kötelező

Szoboszlai Annamária kritikája a Stix66-ról

lead_stixA Stix66 „alakulástörténet”. Ha nem társulna a szóhoz valamiféle felfelé mutató előjel, azt is mondhatnám, témája nem más, mint az evolúció. Vagyis a Tao te talán nem is annyira távoli rokona. De szóló lévén, sokkal konkrétabban, lecsupaszítottabban „testbe írt”.

Szoboszlai Annamária kritikája a Stix66-ról

A Stix66 „alakulástörténet”. Ha nem társulna a szóhoz valamiféle felfelé mutató előjel, azt is mondhatnám, témája nem más, mint az evolúció. Vagyis a Tao te talán nem is annyira távoli rokona. De szóló lévén, sokkal konkrétabban, lecsupaszítottabban „testbe írt”.

 

Nem olyan rég, Fehér Ferenc Tao te című bemutatója kapcsán már írtam a címválasztás hókuszpókuszairól. Nem mindegy, mi néven nevezzük az újszülöttet. Ahogy akkor a „tao” (út) a „king” (erény) nélkül magára maradt a „te”-vel (megengedve, hogy a hangalak a magyar személyes névmás értelmét vegye fel), úgy a mostani cím is imádnivaló. Anélkül, hogy Fehér Ferenc tett volna akár csak egyetlenegy, jellegzetesen fehérferences gesztust, a Stix66 köré látatlanban máris testes tanulmány rittyenthető. Vagy legalábbis minimum egy bekezdés.

 

 

stix_02
fotó: Jókúti György

 

A Stix, megfosztatva a nemesi y-tól (ami kromoszómáknál messzemenő következményekkel jár), az Alvilág folyója. A görögöknél. A „hatvanhat” - vagy más néven snapszer – magyar kártyajáték. Továbbá a netes pédiában az áll, hogy: a hatvanhat szfenikus szám; hogy a számmisztikában mesterszám, az egyetemes öröm kifejezője; hogy a 66-os út, a világ leghíresebb-hírhedtebb autópályája az Amerikai Egyesült Államokban található, összeköt Keletet Nyugattal 4000 kilométer hosszan, és manapság turisták és megszállottak furikáznak rajta (és egyébként Will Rogers humorista után nevezték el). Ezen felül, egészen a mikrokozmoszig tágítva az értelmezési horizontot: a periódusos rendszer 66. eleme a diszprózium, egy nagy mágneses szuszceptibilitással bíró anyag. És, a 66 csonkolt-csonkolatlan hatszázhatvanhat is, mert, ha az előtte álló „stix”-ből – vagyis a nemességét vesztett folyóból – elvonjuk a „t”-t, a „t” „keresztjét”, máris előttünk az angol hatos, a „six”.

A bemutató nem ennyire rébuszos beszéd. De azért még így sem mindegy, melyik megállónál száll fel a néző… a villamosra.

 

stix_03
fotó: Kövágó Nagy Imre

 

A Stix66 „alakulástörténet”. Ha nem társulna a szóhoz valamiféle felfelé mutató előjel, azt is mondhatnám, témája nem más, mint az evolúció. Vagyis a Tao te talán nem is annyira távoli rokona. De szóló lévén, sokkal konkrétabban, lecsupaszítottabban „testbe írt”. Fehér négy stációt jár be, az egyes stációkon belül is tovább tagolva a kifejlődés és elfajulás rajzát. Az első kép egy, a földre hasaló, azzal párhuzamosan mozgó, attól kicsit-kicsit elemelkedő, a létezők sorába emelkedő lényt mutatja. A test energikus, horizontális „tekergése”, de a keleti torokének mögött dübörgő elektro „zene” is a két évvel ezelőtti villanyszék trónusán kezdését juttatja észbe. Feltételezem, szándékolt önidézésről van szó, valamiféle újraértelmezés, vagy magánmitológia jegyében. Ebből a helyzetből vált majd a vertikális síkba a táncos, de továbbra is egy szilárd síkfelület, a fal mentén mozog, az húzza-tapasztja magához. Majd az önállósodás szakasza következik, Stix66 (nevezzük így az alakot a színpadon, ha már Fehér ekként ajánlja a színlapon) ismétlődő mozdulatszekvenciái egy (talán) öltözködő embert, majd küzdelemre készülő harcost, vagy bokszolót idéznek. Ezek a mozgások végigtallózzák az emberi test mechanikáját, a puszta „technikai” szemléltetés azonban olyasformán töltődik fel, mint egy indiai vagy indonéz templomi tánc: a táncos magára veszi a táncolt hős vagy istenség személyiségét, eggyé válik vele, annak képeként, kivetüléseként van jelen a színpadon. Stix66 egy futurisztikus alak. Végső „táncát” – kitartó, több perces egyhelyben „kocogását” – parókában-napszemüvegben prezentálja. Több ez, mint futás, mert az egyszerűsített, monoton mozgásforma képes vallani a ma meg a jövő emberéről, akinek vezeték- vagy keresztneve immár egy szám, egy „kartotékadat”.

 

stix01
fotó: Jókúti György

 

Nem egy durcás entellektüel panaszkodik a hova továbbra, hanem egy karakteres beszédű táncos játssza végig ezt a nem túl dicső emelkedést. A téma lineárisan építődik, néha talán kicsit nehézkesen. A nehézkesség nem Fehér előadói kvalitásából ered, jelenléte most is intenzív, a pillanatok megdolgozottak. De a torokénekkel vegyített elektronika harsányan előtérbe nyomakszik, s direkt – és pontatlan – jelzésértéket kap. Az előbbiből eredő transzcendenst átszínezi és legyilkolja a géphang. Fehér túl hamar kirakja a cégért, nem hagyja, hogy a test, a teremtménye dolgozzon. Ily módon nem tud megszületni a figura. Stix66 kirakatbábú marad az emlékezetes Kasparhoz, vagy az Emberkönyv folyton átalakuló figurájához képest. A különleges mozgás, mint mindig, most is magával ragad, de nem tud „kultikussá” érni, anélkül meg mit ér egy hindu isten, egy mitologikus hős, vagy korunk számozott gyalogosa?

 

Stix66

Jelmez: Simon Judit. Fény: Pelle Zoltán. Hang: Kovácsovics Dávid.
Koreográfia, zene, előadó: Fehér Ferenc.
Thália Színház – Új Stúdió, 2010. október 16.
Budapesti Őszi Fesztivál

*

A Tánckritika.hu támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik a vörösiszap-katasztrófa károsultjai és az áldozatok családja számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar karitatív szervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat!