Kritika

Balett

Charlie után Freddie

Kutszegi Csaba kritikája a Queen-balettről

lead_pecsBen van Cauwenbergh, a Queen-balett koreográfusa mintha abban a reményben (és azzal a maximális igénnyel) nyúlt volna a témához, hogy a Freddie Mercury-legenda farvizén hajózva sikerül összeeszkábálnia egy sikeres balettet.

Kutszegi Csaba kritikája a Queen-balettről

Ben van Cauwenbergh, a Queen-balett koreográfusa mintha abban a reményben (és azzal a maximális igénnyel) nyúlt volna a témához, hogy a Freddie Mercury-legenda farvizén hajózva sikerül összeeszkábálnia egy sikeres balettet.

 

Talán nem vagyok indiszkrét, ha nyilvánosságra hozom, hogy Kiss János, a Győri Balett igazgatója még nyáron egy magánbeszélgetésben elárulta: tudja előre, hogy a Queen-balettért a kritika le fogja szedni róla a keresztvizet, de vállalja, mert neki a közönség összes rétegét szolgálnia kell. Miután megnéztem az említett balett budapesti bemutatóját, el kell ismernem: az igazgató úr jövőbe látó képességgel bír. Ez irányú tehetségét azért különlegesnek nem nevezném, ugyanis elég régóta uralja a szakmai közgondolkodást az a vélt vagy valós kettősség, hogy ti. amire tódul a nép, azon a kritikus fanyalog, ami pedig kritikai sikert ér el, azzal csak kiüldözni lehet a színházból az embereket.

 

queen_1
fotók: Dusa Gábor

 

Nem akarom a kritikusmundér becsületét védelmezni, de szerintem ezt az álellentmondást a színházi világban nem a kritikusok gerjesztik, hanem azok a tehetségtelen koreográfusok és rendezők, akik képtelenek olyan előadást létrehozni, amely sokaknak tetszik, és  noch dazu jó minőségű is. Pedig létezik ilyesmi, hazai és külföldi példák említésével akár hosszú felsorolásba is kezdhetnék, de most maradjunk a Győri Balettnél.

 

Christopher Bruce Kakasa például igencsak populáris mű, szórakozni, kikapcsolódni vágyó tömegeket vonz, de mindemellett műfajában jó minőséget is képvisel. Pedig ugyanúgy a rock-történet egy legendás bandája (illetve annak muzsikája) ihlette, mint a Queen-balettet, csak míg Bruce a Kakassal úgy akar és tud szórakoztatni, hogy közben van mondandója is rólunk meg a világról, amelyben élünk, addig Ben van Cauwenbergh, a Queen-balett koreográfusa mintha abban a reményben (és azzal a maximális igénnyel) nyúlt volna a témához, hogy a Freddie Mercury-legenda farvizén hajózva sikerül összeeszkábálnia egy sikeres balettet. Amikor Bruce-nál mondandót emlegetek, nem olyan filozófiai mélyen szántásról beszélek, amely alapjaiban változtatná meg egy korszak közgondolkodását, hanem érzékletesen közvetített életérzésre, a hatvanas évek és a „Rolling Stones-fíling” könnyed játékossággal megragadott eszenciájára célzok. Na, ilyen „megragadás” nincs a Queen-balettban. Pedig a Mercury-jelenség tucatnyi fogást kínál önmagán, mert az énekesnek nemcsak a hangja, a tehetsége és a karizmája volt különleges, hanem az életműve, a megjelenése, az egész imázsa tele volt bizarrsággal, frivolitással, helyenként polgárpukkasztással, extravaganciával. Nem véletlenül vált „a nagy évtized” után, a hetvenes években ikonná. Ráadásul korai halála az énekéből áradó élni akarást folyamatosan drámaivá, már-már misztikussá színezi. De Cauwenbergh-et mintha mindez hidegen hagyná, a dalok többségére szimpla revüt komponál, és ezek többsége is tele van lapos és ügyetlen megoldásokkal. Pedig a látványos táncok és a Queen (mondhatjuk nyugodtan) halhatatlan muzsikája akkor szórakoztatnák igazán a nagyérdeműt, ha a szokásos-mechanikus emlékműállítás kliséinek sorakoztatása helyett az előadás felmutatna valamit, valami könnyen fogyaszthatót a jelenség lényegéből.

 

queen_dusa

 

Az emlékműgyártás egyébként mintha Cauwenbergh szenvedélye volna: a 2007-ben Győrnek ajándékozott Keep smilig – Hódolat Chaplinnek után most itt a Queen-balett, mondhatnánk, a belga táncalkotó Charlie-ra Freddie-t húzott. De nem akarom tovább Kiss János jóslatát beváltani, hanem – gondolom, a jövendőmondók megdöbbenésére – kiemelem az előadás pozitívumait. Merthogy ilyenek is vannak.

 

Néhány duettben például kétségtelenül felfedezhetők koreográfusi erények, az esten – korlátozott számban – láthatók ügyes, könnyed emelések, elegáns átkötések. A siker közhelyes receptje (gyerek, kutya stb.) a Queen-balettban is némileg beválik, jó ötlet ugyanis a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékeinek szerepeltetése. Őszintén megható, amikor új generációk tagjai „birtokba vesznek” egy régholt művészt, a vegyes korú és testalkatú iskolás kamaszcsapatból ráadásul tánc- és életöröm, lendület és derű árad. Ha már a szereplőknél tartunk, öröm sokadszorra leírni: a győri együttes egységesen jó benyomást kelt, az előadáson a kiemelkedő, technikás szólistateljesítményekhez többször markáns karakterábrázolás is társul. Nem tudom, hogy egyértelműen pozitívumként emlegessem-e, de a produkció egyik „résztvevője” minden pillanatban káprázatos, lenyűgöző, magával ragadó: az illető a film-bejátszásokon koncerten éneklő Mercury. Néhány száma közben el is felejtem, hogy alatta, a színpadon balettoznak és arcképeket tologatnak.

 

queen_2

 

Valószínűnek tartom, hogy a Queen-balett alaposan „ki lesz játszva”, azaz sok sikeres előadást fog megélni. Ettől kétségtelenül népszerűsödik majd a tánc, de én makacsul mégis azt gondolom: szebb jövő elé néznénk e hazában, ha az alkotóművészek a szórakoztató műfajokban is az igényesség-tartalmasság kétágú grádicsán néhány fokkal feljebb kapaszkodnának. Ha ott meg szédülni kezdenének, a legjobb lenne gyorsan lemászniuk és otthagyniuk a létrát. Bár jóslásban balettigazgatókkal nem vetekedhetek, de ha mégis megpróbálok előre tekinteni, sajnos szebb jövő helyett létrán szédelgő-lökdösődő embereket látok.

 

Queen-balett (Győri Balett – Nemzeti Táncszínház)

Zene: Queen. Színpad, látvány: Dmitrij Simkin. Asszisztensek: Marek Tuma, Michael Kropf, Velekei László, Fuchs Renáta. Fény: Ben van Cauwenbergh, Hécz Péter. Koreográfus, jelmeztervező: Ben van Cauwenbergh.

Előadja a Győri Balett, közreműködnek a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei.

Művészetek Palotája, 2010. november 30.