Varga Kinga: Kandúr, az igazi drámai hős
Bozsik Yvette: Csizmás kandúr – KRITIKA
Bozsik Yvette jókedvében alkotta meg a koreográfiát, határozott, tévedhetetlen ötletek sorjáznak benne egymás után, könnyedség érződik rajta, és az, hogy egy lendületből, egy ihletettségből született. Átgondoltság és spontaneitás is jellemzi.
A Csizmás kandúr története, a fondorlatos mesehősé, aki hűséges gazdájához, az örökségként őt megkapó legkisebb molnárfiúhoz, jól ismert. Ő az a mesehős, aki igazi állat társként minden lehetséges dolgot kijár gazdája számára, gazdagságot és a királykisasszony kezét is. Bozsik Yvette munkája abszolút mértékben eleget tesz a gyerekdarab kritériumainak abban az értelemben, hogy színes, eseménydús, figyelmet lekötő kavalkádot fest a színpadra, sokszor használ túlzó, elnagyolt kellékeket, jól felismerhető alakokat ábrázol. Szerencsésen ötvözi az ember- és állatfigurákat: szőrös, fekete a macska, szép a királylány, szakállas és öregszik a király, szegény öltözetűek a molnárfiúk, felismerhetően kecsesek a női táncosok által megjelenített nyulak és madarak. Ugyanakkor a történetet is könnyen követhetővé teszi, az előadás a dramaturgiai csomópontokra van kihegyezve, biztos szerkezeti bázisra épül. Ezek a csomópontok, a szerkezet alappillérei meghatározott számú képben valósulnak meg, egymásutániságukból áll össze az előadás: az örökség felosztásával kezdődik (a molnár három fiának összesen három dolog jut, egy malom, egy szamár és egy kandúr), amin aztán a fiúk összevesznek, a legkisebb fiú összebarátkozik a neki jutott kandúrral, majd együtt mennek el teljesíteni a macska kívánságát: egy csizmát kér ajándékba. A kandúr később egyéni kalandokba bocsátkozik, foglyokat, nyulakat, csibéket szerez és visz a királynak, hogy a gazdája számára elnyerje a tetszését. Ezen túl a vízben úszó molnárfiúnak előkelő ruhát szerez, ugyanis elhiteti az arra kocsikázó királyi udvarral, hogy a fiú ruhaneműit ellopták, majd a varázsló palotáját is megszerzi: ráveszi, hogy oroszlán és elefánt után egérré változzon át, aztán macskaként megeszi, és birtokba veszi a házát. Mindezekkel eléri (a fondorlattal megszerzett vagyona ad rá igazolást), hogy a molnárfiú méltónak tűnjön a királylány kezére.
Fotók: Horváth Judit
Az egyes jelenetek közötti váltást a bejátszott instrumentális zene elhallgatása-megszólalása és tempója jelzi, illetve a guruló ruhafogasszerű állványzatra erősített, az adott képhez illeszkedő kellékek és díszletelemek is változnak, mint például a varga műhelye a kétdimenziós csizmapárokkal, vagy a király trónja, vagy az örökség jelzésére használt malomkerék.
Bozsik Yvette jókedvében alkotta meg a koreográfiát, határozott, tévedhetetlen ötletek sorjáznak benne egymás után, könnyedség érződik rajta, és az, hogy egy lendületből, egy ihletettségből született. Átgondoltság és spontaneitás is jellemzi. A stabil szerkezeti elv, tehát hogy a mese történetének beazonosíthatónak kell lennie, hogy bizonyos jelenetek nem hiányozhatnak, természetes módon ágyazódik be a koreográfiába. Így fegyelmezettségre vall, hogy a varázslójelenetben afféle „színház a színházban" effektussal a varázsló egy paraván mögött árnyként mutatja be a macskának a hókuszpókuszait, és a kandúr maga is árnyként fogyasztja el az egérré vált varázslót. Ugyanígy a kezdőjelenet is (melyben a vagyon felosztását, a fiúk összeveszését láthatjuk) kellékek nélkül, csak a test és a jelmez segítségével, koncentráltan a történet elmesélésére szolgál – tegyük hozzá: ötletgazdagon és érzékenyen.
A többi jelenetben a stabil történetmesélési szándékon túl a koreográfus asszociációs ötletei is helyet kapnak. Az előadás jellegzetessége, hogy különböző táncstílusokat utánoz, a varga műhelyében a kandúr ír szteppelni kezd, így „próbálja ki" új lábbelijét, aztán a vizes-felöltöztetős jelenetben a király és egész kísérete a többi szereplővel együtt latin-amerikai ütemes táncba kezd, mozgalmasan és élvezetesen (ez előhírnöke a finálénak is). A koreográfia egyes elemei ráadásul még pikánsnak és szélsőségesnek is nevezhetők, még a felnőtt korosztályban is borzongató érzést keltenek. A mesék kliséinek összeolvasztásából adódik a betegséggel küzdő király ábrázolása: körülötte állandóan vajákosok ődöngnek, hogy hatalmas injekciós tűvel, foghúzóval, reflexkalapáccsal vegyék kezelésbe. Talán az egyetlen túlzás, amikor orvosi köpenyüket levetve, rock-együttessé változnak át és improvizációs gitárjátékot imitálnak. És ilyen, ihletettség állapotára utaló kavalkád játék a szőrös plüssjelmezbe bújtatott fekete macska minden egyes vadászjelenete, ahogy befogja a királynak szánt zsákmányait, a három nyulat, a madarakat és a tojáshéjjal a fenekükön mutatkozó csibéket. Az áldozatokat ugyanazok a táncosnők alakítják, jellemzően klasszikusbalett-mozdulatokkal. A férfi vadászösztöne és a női prédaság az ellenálló-beleegyező viselkedéssel egyértelműen megfigyelhető ezekben a jelenetekben. Az állatot ábrázoló táncosok szexuális túlfűtöttségüket csak akkor vesztik el, mikor az utolsó jelenetben (a molnárfiú és a királykisasszony eljegyzésén) a varázsló volt alkalmazottaiból (hosszú, hegyes fejfedőjük utal erre) az új főnök alattvalóivá válnak. Ruházatuk visszafogott, pikkelyszerű, térd alá érő lesz, különböző színű szoknyáik szoliddá, kihívás nélkülivé alakulnak át. A hepienddel végződő mesében a nők körében is sikeres kandúr, amikor eljön az ideje, megszelídül, a családi portrévá merevedett utolsó eljegyzési képben jó háziállathoz híven a szamárral együtt a sarokban húzza meg magát. Az ifjonti kalandok, a szerteágazó figyelem tehát a családi idill fénykörében csak a múlt részének tűnik. Van tehát tanulsága is a mesének. Ráadásul a családi találkozóra a kellemetlen fiútestvérek is kapnak meghívót, ezek szerint főhősünk gazdája olyan jószívű, hogy ölébe hullott szerencséjét megosztja velük.
A koreográfia tehát karikíroz, túloz, stíluselemeket ötvöz, mindemellett az emberi kapcsolatokat árnyaló vetületei is kibontakoznak – leginkább a kandúr szeretetteljes, odaadó ragaszkodása révén. A szerencsés molnárfiú maga elég passzív, ám a különös kalandor macska, aki közszeretetnek örvend, és a nők körében is sikere van, fel tudja pezsdíteni maga körül az eseményeket, még gazdáját is jellemfejlődésre bírja. Az előadás rámutat a csizmás kandúr alakjának összetett, intrikus, a cselekmény szempontjából elengedhetetlen szerepére... Egy igazi drámai hős.
A színlapon nem olvasható a táncosok neve, de az elismerés nekik is kijár: nagyon jól teljesítenek ebben az összetett, korántsem kizárólag kis gyerekeknek szóló, hanem idősebb korosztályokat is megszólító előadásban.
Csizmás kandúr (Bozsik Yvette Társulat - Nemzeti Táncszínház)
Díszlet: Vati Tamás. Jelmez: Juristovszky Sosa. Fény: Pető József. Zene: Philippe Heritier. Kreatív producer: Iványi Marcell. Koreográfus-asszisztens: Gulyás Anna. Koreográfus-rendező: Bozsik Yvette.
Táncolják: a Bozsik Yvette Társulat és vendégtáncosai.
Hagyományok Háza, 2015. április 12.
