Kritika

Mozgásszínház

Varga Kinga: Atomok a térben

Fénygolyók leadÉlőkép Színház: Fénygolyók – KRITIKA

A fokozódó fenyegetettség elől zárkózott el Mallász Gitta úszó és festő, Dallos Hanna festő és férje, Kreutzer József bútortervező, illetve Strausz Lili mozgásterapeuta. A felfokozott állapotban az amúgy is érzékeny művészek közül az intuitív képességgel bíró Hanna médiumként kezdett működni, felsőbbrendű tanítást közvetített a többiek számára, akik érzékenységüknél fogva be tudták fogadni azt.

Nincs könnyű dolga annak a nézőnek, aki nem ismeri az Élőkép Színház Fénygolyók című előadásának dokumentumokon alapuló hátterét. Az alkotók a műfaji kritériumok meghatározásával, úgymint absztrakt metafizikus vizuális színház, orientálnak ugyan, és a befogadást megelőzően érzékeltetik, hogy nem hagyományos táncszínházi előadásról lesz szó, de a körülbelül egy óra hosszat tartó szeánsz a kívülállónak mégis megterhelő lehet. A produkció alapját Az angyal válaszol című, később könyvalakban is megjelent jegyzet-gyűjtemény adja, mely négy érzékeny fiatal második világháború alatt keletkezett spirituális élményeinek lenyomata. A fokozódó fenyegetettség elől zárkózott el Mallász Gitta úszó és festő, Dallos Hanna festő és férje, Kreutzer József bútortervező, illetve Strausz Lili mozgásterapeuta. A felfokozott állapotban az amúgy is érzékeny művészek közül az intuitív képességgel bíró Hanna médiumként kezdett működni, felsőbbrendű tanítást közvetített a többiek számára, akik érzékenységüknél fogva be tudták fogadni azt. A kegyetlen kor egyetlen túlélője, Mallász Gitta rendezte sajtó alá a Hanna által hetente ismételt beszélgetések során keletkezett élmények írott változatát. A könyv létrehozása egyben emlékezés is barátaira. Mallász nem tartja magát gurunak, hiszen csak megtapasztalta ezt a különleges időszakot, nem ő idézte elő, de egy életet szentelt annak, hogy ezt az ismeretet másokhoz is eljuttassa.

fenygolyok

Fotók: Merkl Kinga

A színházi produkció is valami ilyesmit szándékozik tenni. Nem adja elő az egész tanítást, csak részleteket emel be, azokat, melyeket a legfontosabbnak tart, de ezeket úgy szerkeszti össze, hogy egységes egészet alkossanak. Az előadás tehát megközelíthető az adaptáció kérdésköre felől, érezhetően az írott szöveg szellemiségét kívánja visszaadni. A menet lassú, vontatott, a beszéd monoton, a képek egyszerűek, letisztultak, hangeffektusok kísérik az előadást. Két emberi alakkal találkozunk, ők a nyomtatott beszélgetések alapján beazonosíthatóan Gitta és Hanna. A színen sokáig csak az egyik női alakot látjuk, aki ember, és az angyalnak nevezett magasabb rendű spiritualitással, belső hanggal, a mesterrel folytat párbeszédet az élet nagy kérdéseiről úgy, hogy közben – szaggatott mozdulatok elvégzésével – az instrukcióinak is eleget tesz. A másik entitásnak, aki testi mivoltában csak az előadás vége felé jelenik meg, csak a hangját lehet hallani. Az előadáson így két fehérbe öltözött női alakot látunk, akiknek csak az arcuk marad fedetlen, egyébkén fehér leplük-ruhájuk teljesen takarja a testüket. Sokszor csak egyikőjük van jelen: különböző méretű fénylő gömbökkel játszik, markában, vagy két kezében tartja, hálósipkaszerű fejfedője végén pom-pom helyett viseli és lóbálja őket, miközben fejével körzéseket végez. Később ez a gömbtest óriásivá nő, belebújik az alak, akit aztán megtör az élet, elesik és újra feláll, hogy a végén újra megszülethessen, újjászülethessen, feltámadhasson és elhagyhassa a testét (értsd: kibújhasson a leereszkedő gömb nyakán). Ekkor ott van vele az angyal, és segíti. Az utolsó képben a földi lény fölemelkedik a mennybe, miközben egy dalt énekel, és belecsimpaszkodik a díszletet adó két felfüggesztett lámpatest egyikébe, a furcsa, fehér fénnyel világító, sok elágazásból álló, pici gömbökben végződő csillárba: annak lelógó madzagait gyűrűként húzza az ujjára. Ez a befejező kép, mely egészen elképesztő groteszk hatást kelt.

fenygolyok3

A két lélekszerű alak mellett az est főszereplője a bezárt és körülhatárolt fény, a világító gömbtest. A lassú, szinte megállított pillanatok nagy koncentrálást igényelnek a nézőktől, a gömb alakforma változatainak látványa adja a folytonosságot, az egyedüli kapaszkodót – szép ívet ír le így az este. A felfüggesztett csillárok fehéren világítanak, a még nem említett hétágú gyertyatartó formáját felvevő szerkezet is, mely ennek a tanításnak a tulajdonképpeni szimbóluma. Ezt is, akárcsak az ágas-bogas fénytartót, az előadás adott pontján hozzák mozgásba, addig csak lógnak a magasból. A szereplők érezhetően a tanítás szentenciáit mondják ki a fénytesttel babrálva, mindegyik ága a tanítás valamely alapfogalmát szimbolizálja.

Az előadás értéket teremt: felhívja a figyelmet erre a különleges szöveggyűjteményre és a jelenségre, benyomásokat is közvetít. Sikerül a hangulatot átadnia, de a néző csak külső szemlélője marad az élménynek, nem tud a részesévé válni, csak „egy üvegfalon keresztül" lesz tanúja a történéseknek, a partvonalról szemlél. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy egy ilyen produkciónak feladata-e úgy bevonni a közönséget saját erőterébe, ahogy Hannának annak idején sikerült bevonnia a barátait. Továbbá: meg lehet-e határozni, hogy a különböző nézőkre hogyan hat egy ilyen különleges, megtisztító élmény. Az előadás illusztrálja a spirituális élményt, a nézőtéren ülők információhoz jutnak és megértik a történelem viszontagságai között született, nagyon értékes kapcsolatrendszer minőségét, és azt, hogy szorult helyzetben mi mindenre képes az ember. És hogy létezhetnek még tágabb univerzumok is... Bérczi Zsófia, a tervező-rendező szavaival élve: „életünk láthatón túli struktúrája".

Fénygolyók (Élőkép Színház)

Zene: Gerzson János. Színpadtechnikus: Galkó Janka. Elektronika, rádióvezérlés: Tankó Barnabás. Üvegmunkák: Pataki Attila. Tervező, rendező: Bérczi Zsófia.
Játsszák: Hrotkó Heléna, Bérczi Zsófia.

Bethlen Téri Színház, 2015. május 23.