Kritika

Mozgásszínház

Lassító pirula

Turbuly Lilla kritikája a Propaganda! előadásáról

lead_okpropAz előadás a lehetséges választ a politikán, a hivatalos közbeszéden kívül, a személyes, emberi kapcsolatokban, a beidegzett nemi és társadalmi sztereotípiák átlépésében, egy másféle létezésmódban keresi. Mi látszik egy meztelen testen és mi nem, kérdezi Szász Dániel. Férfiak birtokolnak, jelenti ki Szabó Réka. Van véleményem, de nem írok alá, és nem tüntetek, mondja Vass Imre.

Turbuly Lilla kritikája a Propaganda! előadásáról

Az előadás a lehetséges választ a politikán, a hivatalos közbeszéden kívül, a személyes, emberi kapcsolatokban, a beidegzett nemi és társadalmi sztereotípiák átlépésében, egy másféle létezésmódban keresi. Mi látszik egy meztelen testen és mi nem, kérdezi Szász Dániel. Férfiak birtokolnak, jelenti ki Szabó Réka. Van véleményem, de nem írok alá, és nem tüntetek, mondja Vass Imre.

 

Gyorskritikát (vagy inkább jegyzetet) írni egy olyan előadásról, amelynek egyik felvállalt súlypontja éppen a lassúság – ellentmondásos vállalkozás. Jó lenne hosszan rákészülni, igazgatni a laptopot, ahogy az előadásban megszólalók tették a mikrofonnal, meditálni (a’ la Kövesdi László), vagy csak úgy póriasan elmélázni. Esetleg kipróbálni a pulzuslassító légzést, de azért vigyázni, nehogy jobblétre szenderüljek, mint Vadas Zsófia Tamara a szabad beszéd megtestesítőjeként, és el se aludjak, ahogy a fél társulat a darab végén. Ehelyett jöjjön némi – a hivatalos propaganda szerint hamarosan megadóztatandó – gyorsító, és lássunk neki!

 

286671_1
fotók: Puskel Zsolt | port.hu

 

A Tünet Együttes ezúttal egy osztrák-holland alkotópárossal, Frans Poelstraval és Robert Steijnnel dolgozott együtt, és ez azért is érdekes, mert az előadás témája – annak minden általánossága mellett is – elsősorban a hazai politikai helyzet, és egy arra adható lehetséges válasz. Ahogy azt a kezdésként egy mobiltelefonból bejátszott vers megfogalmazza: hogy mi történt velünk 2010-ben, és mi történik azóta, ki mit játszik, kivel és milyen lehetséges kimenetellel. Ez a külső nézőpont azonban elsősorban az előadás formai jegyein, nem pedig tartalmán látszik, hiszen, ha nem is túl gyakran, de születnek a jelenre reflektáló előadások, és a személyesség mint meghatározó elem a Tünet Együttes más előadásaival, például Az élet értelmével is rokonítja a darabot. Az a fajta lassú, meditatív megközelítésmód, amit a darab ismertetője a „retorikus színház és a performanszművészet határára” helyez, valóban szokatlan és közönségpróbáló vállalkozás. Tegyük hozzá, a premieren nem is váltott ki osztatlan lelkesedést a nézőkből, többen – meglehetősen gyorsan – elhagyták a termet.

 

286668_1

 

A terembe lépve egy pokróccal letakart alakot látunk, mikrofonból halljuk a lélegzését. Néha felemelkedne, ha ereje engedné, de nem, így csak tesz pár kúszó mozdulatot. A bejárati lépcsőre telepedő színészek is őt nézik, hosszan kitartva a kezdőképet. Aztán valamikor abbamarad a lélegzés, hogy pontosan mikor, azért nem veszem észre, mert éppen arra figyelek, ahogy Gőz István és Kövesdi László úgy mozognak, úgy tesznek meg egy futómozdulatot, hogy a mozgásuk szemmel nem érzékelhető, csak egy idő után maga az állapotváltozás. Aztán kiderül, hogy a szabad beszéd hunyt el, felravatalozzák, és mindenki elmondja felette a maga gyászbeszédét, felsorakoztatva néhány helyzetre reagálási lehetőséget, az önmagába záródó félrevonulástól a passzív ellenálláson keresztül a határozottabb véleményformálásig. Az előadás a lehetséges választ a politikán, a hivatalos közbeszéden kívül, a személyes, emberi kapcsolatokban, a beidegzett nemi és társadalmi sztereotípiák átlépésében, egy másféle létezésmódban keresi. Mi látszik egy meztelen testen és mi nem, kérdezi Szász Dániel. Férfiak birtokolnak, jelenti ki Szabó Réka. Van véleményem, de nem írok alá, és nem tüntetek, mondja Vass Imre. A helyzetjelentést ennek a másfajta gondolkodásnak a propagálása követi, amelyben egyszerre lehet együtt lenni másokkal, és megszülni egyetlen önmagunkat. A szabad beszéd új életre kel, de mind témájában, mind beszédmódjában hangsúlyozott hétköznapisággal szólal meg. Vadas Zsófia Tamara egy gyerekkori emlékéről és a kétféle nemi identitást egyszerre átélő álmáról beszél. A felvállalt személyességnek pedig figyelem és odafordulás lesz a jutalma.

 

286669_1

 

Az előadáshoz több kísérőprogram is kapcsolódik. Szlogenpályázatot hirdettek például azzal a céllal, hogy a politikában megszokott direkt üzenetek helyett egy sokfélébb és játékosabb beszédmódot népszerűsítsenek. Ennek keretében a színészek is választottak maguknak szlogent („Ültess bogarat!”; „Légy az anyám!”; „Járj a kútra!” stb.), és a közönség is szavazhatott a beküldött pályamunkákra. (A nyertes ez lett: „Te értem, én érted! Én értem. Te érted?”) Nyilvános párnacsatát is rendeztek, kizárólag pihe-puha párnákkal. Hogy a párnás rezisztencia, a Propaganda! által ajánlott – egy emberre vagy kisközösségre lebontva igencsak szimpatikus – módszer hatásos alternatíva-e hazai állapotaink kezelésére, vagy placebo, az nehéz kérdés. De ha nagyon hisznek benne, a placebo is lehet hatásos.

 

Propaganda! ( united sorry – Tünet Együttes)

Rendező: united sorry (Frans Poelstra, Robert Steijn). Fény és tér: Szirtes Attila.
Grafika: Laki Eszter. A rendező munkatársa: Szabó-Székely Ármin.
Szereplők: Gőz István, Kövesdi László, Szabó Réka, Szabó-Székely Ármin, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2011. február 24.

 

Kapcsolódó cikk:
- Propagáljuk a Propagandát | Mozgóképes beszélgetés Szabó Rékával és Robert Steijnnel