Kortárs tánc, Mozgásszínház

Szoboszlai Annamária: Mert ez az ő kókuszgolyója

Kérész Művek 70. – Robotpilóták gyermekkora / Artus – Goda Gábor társulata -

Azért jár az ember az Artusba, hogy jó kérdéseket tegyenek fel neki. De kérdezni nem könnyű…

Megszokhattuk, hogy a Kérész Művek epizódjai mindenkor a kísérletezés termékei. Beülünk az Artus „kocsmájába”, bor, ropi rövid társaságában mosolygunk az ismerősökre, az ismeretleneket az ideiglenesen egy nyájhoz tartozás érzésével, kíváncsi érdeklődéssel méregetjük, majd megnézzük a legújabb, talányos, egy nap alatt összeállított tan-performanszt, amelynek ezúttal állandó szereplője – többek közt – egy pávián.

A majmot értelmezhetnénk mint szimbólumot, vagy mint az ember görbe tükörképét, de valószínűbb, hogy a bizarr, majom maszkos alak elsődleges funkciója az epizódok furfangos egymáshoz kapcsolása. Nem ő az egyetlen „kötőelem”. Goda Gábor kiérlelt egy olyan „színházi kohéziós módszert”, mellyel szinte bármilyen jelenetet képes belevegyíteni a Kérész egy darabjába anélkül, hogy nagyon kilógna az est egészéből. Nem azt állítom, hogy a résztvevő művészek ötleteiből születő képek/jelenetek esetlegesek (mert nem azok, még ha olykor nagyon is lazának tűnik a kapcsolódásuk a fő témához), de ha egy darabban – témától függetlenül – halmozottan tűnnek föl olyan jelek, szimbólumok, mint a kenyérkészítés, a hal, a lovag, a bor és a kehely motívuma (szinte már grál-vár lesz az Artusból), a terített asztal, akkor nehéz nem a kereszténységre asszociálni.

275604733 4626322694161281 7088902007805601183 n

A Robotpilóták gyermekkorának viccmondó „prédikátora”, Csuzi Márton egy darab ágyékkötőben, egész fizikai mivoltával, testének verejtékével gyúrja nekünk össze az est kenyerét, a kókuszgolyót, amit aztán fel is szolgál a színházi szertartás végén. Létrejön egy szövevényes jelentésmező, művészi szétszálazhatatlanságban. Amellett tehát, hogy Goda Gábor az egyén szintjén – ahogy a színlap állítja – górcső alá veszi a családi blokkokat, és a bennünk felsíró, az irányítást újra s újra magához ragadó „mini-me”-t, az emberiség szintjén a kereszténységgel polemizál.

Ötletből nincs hiány, kicsit sok is az apró jelenet. A kenyérdagasztás, az óriás nyúl, a homokozó kislány fölött veszekedő szülők, a macival és cumisüveggel lassúzó pár, az első randisok (stb.) képei, melyeket a vicc, a fülbefogós ordítás és az eljövendő kókuszgolyó ragaszt egybe, s az a hol harmonikusnak tetsző, hol mélabús zene, amit Ölveti Mátyás és Zombola Péter játszik.

Ahogy mindig, most is születnek emlékezetes pillanatok, kedvenc jelenetek, de a performanszkocsma estjének legfurább pillanata mégiscsak az (utolsó) vacsora. Láthattuk, hallhattuk, hogyan készült az a cseppet sem kívánatos, sárgadinnye méretű kókuszgolyó, amit Csuzi Márton kínál, s szinte mindenki csippent is magának egyet – én is. Utólag azon tűnődtem, hogy én miért is… Előre tudtam, hogy nem fogom megenni azt a falatot, melynek kekszdarabkáit puffanó mellkas, comb és könyök aprította, amiben egy izzadó test oszlatta szét a kakaóport és a kókuszreszeléket, s gyúrta egybe tejjel. Akkor miért vettem? Talán, mert bekapcsolt a robotpilóta, s mert megtanultam, hogy illik elfogadni, amit kínálnak? Mert nem akartam megbántani a készítőjét? Mert előttem már vettek? Vagy mert a liturgia része az áldozás? Leginkább az állaga érdekel. Kicsit nyúlósabb, mint az, amit egyszer én csináltam. Kókuszreszelék sincs elég a külsején. Az illatából hiányzik valami. De van benne többlet is, valami fanyar. Nézem, sokan esznek. Elképzelem, milyen gyerekkori blokkok igénylik bennük, illetve tiltják bennem az evést. Aztán arra jutok, hogy bár azért jár az ember az Artusba, hogy jó kérdéseket tegyenek fel neki (mint Parzival a halászkirálynak a grál-regényben), de kérdezni nem könnyű, noha másképp nem törhető meg az átok.

Ezúttal nem éreztem, hogy bármi oldódott volna, de a GPS-be feledkező, útra nem is tekintő pávián képe elkísért hazáig.

Kérész Művek 70. – Robotpilóták gyermekkora

Alkotók és előadók: Bakó Tamás, Bodóczky Antal, Egyed Bea, Csuzi Márton, Hegymegi Máté, Kocsis Gábor (Kágé), Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Raubinek Lili, Szalay Henriette.

Zenészek: Ölveti Mátyás, Zombola Péter. Rendező: Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2022. március 19.