Balett

Kutszegi Csaba: Szakértőkkel a balettművészetért

Győri Balett: A Kockásfülű nyúl – A születésnap / Nemzeti Táncszínház /

Ezek úgy születnek, hogy kívülről tudják, milyen epizódok vannak A Kockásfülű nyúlban?!

„Őszinte emberekkel” érdemes színházba járni, akik, ha úgy adódik, „ordítanak, toporzékolnak” is, de (még) semmilyen előzetes eltökéltség okán nem hazudják a műélvezetet, hanem spontán megélik azt. Az én négy és fél éves szakértőm is már A Kockásfülű nyúl első percében hangosan felröhögött, amikor a rongyokkal letakart jókora kofferből hirtelen előbukkant egy nagy távcső (amibe egyébként az előadás végén, a gyerekek színpadra vonulásakor végre ő is belekukkanthatott).

Jól éreztem, hogy erre az előadásra érdemes szakértőt vinnem magammal, mert amikor utána a színház épülete előtt leadtam a szüleinek, az édesanyja kérdésére („Na, milyen volt?”) lazán rávágta: „Jó. A Kriszta születésnapja volt A Kockásfülű nyúlból.” Ezek úgy születnek, hogy kívülről tudják, milyen epizódok vannak A Kockásfülű nyúlban?!

Annyi előzetes tudásom azért nekem is megvolt, hogy 1974 óta látható a tévében egy ugyanazon című rajzfilmsorozat, amit Marék Veronika írt és Richly Zsolt rendezett (elvégre a szakértőm szülője, testvére és még én is voltam valamikor gyermek). Arra meg már felnőtt fejjel lettem büszke, hogy a rajzfilmet a máig tartó töretlen pályafutásán közel 90 országban mutatták be, és szerte a világban plüssfigurák, képeskönyvek, DVD-k tömege jelzi a diadalútját. Nálunk most már – a Győri Balett jóvoltából – balett-előadás is. A Kockásfülű nyúl budapesti, Nemzeti táncszínházi bemutatóján egyébként megjelent Marék Veronika és Richly Zsolt özvegye, Richly Judit is, aki – ahogy azt Ertl Péter színházigazgató az előadás előtt el is mesélte a mindenre kíváncsi publikumnak – táncosok generációit tanította az egykori Balettintézetben, a mai Táncművészeti Egyetemen matematikára (személyesen tanúsíthatom: ha nem ő tanított volna, még ennyit sem tudnánk a megoldó-képletekről).  

kockás imázsfotóAz előadás imázsképe / Forrás: a Nemzeti Táncszínház honlapja

A szakértőmet ez persze egyelőre egyáltalán nem érdekli, az viszont annál inkább, hogy a kiborított, leejtett, darabokra tört torta helyett hogyan lehet gyorsan új ajándékot szerezni a vadóc, de igen szerethető Krisztának (ezt is persze a mindig segítőkész, tulajdonképpen ezért élő Kockásfülű nyúl igyekszik megoldani). Esetleg gyors palacsintasütéssel? Vagy a kicsit butácska, álmodozó, akár kifejezetten vásott fiúk segítségével? Nem árulom el a megoldást, akit érdekel, nézze meg az előadást. Annyit azonban elmondok, hogy megsegítendő az eltáncolt kedves történet kisebbek általi megértését is, felvételről rendszeresen felhangzanak a mese rövid, kiragadott, magyarázó részletei. Ezek között hallható az is, hogy a legszebb ajándék a barátság. És közben a három fiút becsomagolják, átkötik egy szép szalaggal…

Bennem persze az előadáson nem egyszer ádáz harcba kezd a párás szemű nagypapa a kötekedő kritikussal, de tudom előre, hogy ezúttal az előbbi fog győzni. Vegyük hát sorba, mi az, ami jól sikerült az előadásban…

kockás tablóAz alkotók az előadás után a szerzővel, Marék Veronikával és a nézőkkel / Forrás: Ertl Péter hivatalos fb-oldala

Jó, hogy végül van a gyerekeknek lehetőségük interaktivitásra. Gyerekszínház anélkül már nem is működhet. Igaz, hogy A Kockásfülű nyúl előadásán az inaktív szemlélődésre lehetőséget nyúltó „kukucska” színház mechanikusan, egyik percről a másikra válik el a befejezés utáni interaktivitástól, de az utóbbi is legalább ügyes, jó hangulatú, jól sikerült, és a gyerekek nagyon élvezik (ez leginkább a mesében a vásott Mozdonyt alakító Gémesi Máténak köszönhető). Az előadás legnagyobb értéke az általános jó ízlése, ez a látványra (díszletre, jelmezre) és a táncosok játékstílusára egyaránt vonatkozik. Ám az esztétikailag legértékesebb két látványosság a Kockásfülű nyulat táncoló Nagy Franciska és a vadóc Krisztát megformáló Joó Lea Napsugár. Mindketten tökéletes balerinaalkattal bírnak, kiművelt végtagjaikat, egész testüket nagyon szépen, technikásan mozgatják – miközben jól is játszanak. E két jelenség teszi a legtöbbet a balettművészet népszerűsítéséért, ami nem is nagyon eltitkolt, igen fontos célja a produkciónak.

E fentiek tehát a balett Kockásfülű nyúl legfőbb erényei, a többiről meg bölcs férfiúként ezúttal hallgassunk. Ne a kritikus, hanem, ha kedvük van rá, a gyerekek toporzékoljanak nyugodtan és őszintén – persze örömükben!

       

A Kockásfülű nyúl – A születésnap (Győri Balett)

Táncolja:Nagy Franciska, Joó Lea Napsugár, Nikolas Askonidis, Borna Cicak, Gémesi Máté.

Asszisztens: Szalai Judit. Zene: Balázs Árpád és mások műveiből montázs.

Jelmez, díszlet: Váray Ibolya. Jelmezfelelős: Nagyné Vass Katalin. Az eredeti művet írta: Marék Veronika. Figurák: Richly Zsolt. Dramaturg: Csepi Alexandra. Koreográfus: Velekei László.

Nemzeti Táncszínház, 2025. március 1.