Jegyzet

Néptánc

Vajon melyik a legnagyobb elismerés?

Készül a MÁNE krónikája – 4. rész

…tervezzük, hogy a 2022-2026 közötti időszakban közvetlenül vagy közvetetten a MÁNE-t és tagjait ért elismeréseket számba vesszük, az érintettek közül többeket megszólítunk, közösen elgondolkodunk a jelenség üzenetéről, következtetéseket is levonunk róla.

Készülő Krónikánk 2. ajánlójában (megtalálható: ITT) egyebek mellett ezt írtuk: „A Rábai-korszak történései arra is jó például szolgálnak, hogy az Állami Népi Együttes sohasem tudhatta mentesíteni magát a különböző politikai kurzusok befolyásolási kísérletei alól. Ez átok, de áldás is, mert azt (is) jelenti, hogy a mindenkori nagypolitika nem tudhatja megfogalmazni, vagy legalábbis hatásosan felmutatni az identitását a mindenkori Állami Népi Együttes nélkül.”

Ezzel kapcsolatban a legfőbb kérdés az, vajon miben nyilvánul meg az identitás hatásos felmutatása, illetve miről ismerhető fel, ha egy politikai kurzus a MÁNE-jelenségben (is) igyekszik megtalálni, felmutatni az identitását.

delv 1Magyar Állami Népi Együttes: Ezerarcú Délvidék / Fotó: Dusa Gábor

Természetesen első körben az adott kormányzat kultúrpolitikai koncepciójában és az ahhoz társuló állami kommunikációban szerezhetők a témáról információk. Az írott vagy elmondott beszédnél viszont sokkal hatásosabb bizonyító erejű „érv” az intézmény (értsd: pl. a MÁNE) strukturális és financiális kezelése, egyszerűbben: mekkora összegeket szán a mindenkori kormányzat az Együttes fenntartására? Ez persze igen bonyolult kérdés, mert a kulturális területen megfelelő, sőt, „kiemelkedő” finanszírozás mellett is még temérdek pénz elkölthető lenne művésziérték-teremtésre – jó esetben hasznosan és jogosan. Ezért a támogatási módokból és számokból a legkönnyebben úgy lehet helytálló következtetéseket levonni, ha megnézzük, hogy a kormányzat preferenciái között nem említett, hasonló műfajt képviselő, de másféle kulturális identitást megfogalmazó intézmények mennyiben és milyenben részesülnek.

delv 2Magyar Állami Népi Együttes: Ezerarcú Délvidék / Fotó: Dusa Gábor

A MÁNE készülő Krónikájában ezeket a kérdéseket nem fogjuk elemezni, leginkább azért nem, mert ebben a témakörben általában, a teljes művészeti-kulturális területet szemlélve, kevés örömről és közös sikerről számolhatnánk be. Sokkal inkább időt állóbbnak, krónikába illőbbnek, érdekesebbnek, fontosabbnak gondoljuk a művészi teljesítmények, eredmények szemlézését, értékelését.

De hogyan lehet a művészi produktumot, főleg annak értékét megítélni? Ez is igen bonyolult kérdés. A tágan értelmezett művészetkritika (a baráti, kollegiális beszélgetéstől a közösségi médiában megjelenő posztokon és kommenteken át a szakkritikáig) ad ugyan egyfajta képet, de még ez a sokféle, igen színes, különböző technikákkal készült tabló is gyakran nincs megfelelési viszonyban egy másik, igen fontos jelenséggel: az elismeréssel.

Kakuk Duna TajkepekKakuk Pál a Duna Táncműhely Tájképek című előadásában / Forrás: horizontfesztival.hu

Ha azt gondolnánk, hogy eme újabb fogalom behozatala egyszerűsíteni fogja a képletet, tévedünk. Sőt: kár lenne tagadni, hogy az elismerés-visszajelzés folyamatai bizonyos szempontból még nehezebben vizsgálhatók. Az egyik legfontosabb visszajelzés kétségtelenül a közönség tapsa, a siker tartóssága. A Krónikánkban ezt sem fogjuk elemezni, egyszerű oknál fogva: a mindenkori közönségnek ugyanis mindig mindenhol csorbíthatatlan joga a saját tetszését, visszajelzését megalkotni és kimutatni, legyen az egy és ugyanazon műalkotással kapcsolatosan is annyiféle, ahányan látták azt. Hallani nem ritkán szűkebb közösségek szakmai-emberi visszajelzéseiről, amelyek a jutalmazottnak talán a legjobban esnek, mert ezek általában spontán módon, valódi közmegegyezés alapján, igazán őszintén ítéltetnek oda (az ilyen díjak sokszor egyszeriek, nincs is nevük, nem jár velük pénz vagy átvehető tárgy, hanem csupán egy jól megszervezett esemény az egész). És vannak az állami, hivatalos, félhivatalos kitüntetések, ösztöndíjak. Ezek például már sokat elárulnak az aktuális kormányzat kulturális identitásáról, preferenciáiról, de még a holdudvarának szerveződési és működési mechanizmusairól is.

kakuk pál forrás fbKakuk Pál / Forrás: Facebook

A Magyar Állami Népi Együttesről megállapítható, hogy a készülő Krónikánk által tárgyalt öt évében is – e tekintetben is – igen szerencsés helyzetben volt: maga az együttes és egyénileg a jelenlegi és egykori tagjai is szép számú elismerést kaptak mindhárom fajtából-féléből (tehát: közönségsikerből, privát szakmai-barátiból és hivatalosból). Mondanunk sem kell, hogy ez áldás, de könnyen átok is lehet, a kitüntetések ugyanis az elismerések elemzését még bonyolultabbá teszik. De ettől függetlenül tervezzük, hogy a 2022-2026 közötti időszakban közvetlenül vagy közvetetten a MÁNE-t és tagjait ért elismeréseket számba vesszük, az érintettek közül többeket megszólítunk, közösen elgondolkodunk a jelenség üzenetéről, következtetéseket is levonunk róla.

HusvétDani fotó DusaHusvét Dániel / Fotó: Dusa Gábor

2024 áprilisában egy volt és egy jelenlegi MÁNE-táncos kapott – vitán felül: megérdemelt – elismerést. Kakuk Pál, a MÁNE Örökös Tagja egy kollegiális-szakmait: 75. születésnapjára egy egész előadást szerveztek-rendeztek a tiszteletére. A dolog külön pikantériája, hogy Rábai Miklós „amolyan koreográfia-előkészítő” asszisztensének, aki a későbbiekben Timár Sándor tánckarvezetője lett, éppen április 29-re, A Tánc Világnapjára esik a születésnapja. Az örömünnepen az ünnepelt tanítványai és egykori pályatársai örömtánccal köszöntötték a ma is aktív mestert. A ráckevei Ács Károly Művelődési Központ területén megtartott előadás teljes felvétele megtekinthető a Youtube-on (Kakuk Pál és a MÁNE táncosainak közös szereplése 1:36:22 – 1:46:50 között található meg):

Örömünnep – örömtánc – Kakuk Pál 75

Ács Károly Művelődési Központ, Ráckeve

 Ugyanezen a napon Husvét Dániel, a MÁNE kétszeres Aranysarkantyús, Junior Prima Díjas táncművésze a Magyar Táncművészek Szövetségétől néptánc kategóriában a 2024 Legjobb férfi táncművésze díjat vehette át. Ez a díj is jó helyre ment, ennek megállapítására elég az alábbi rövid felvételt megtekinteni (még ha a világjárvány közben, konyhában készült is):

Akkor és most – Méhkeréki minințelu / Méhkeréki aprózó tapsos

Végül egy aktuális műsorajánló. Május 23-án a Hagyományok Házában az Ezerarcú Délvidéket játsszák. A fergeteges előadásban mindkét kitüntetett táncművész benne van. Husvét Dániel közvetlenül, azaz táncol benne, Kakuk Pál pedig közvetetten: pedagógusként, együttesvezetőként nagyon sokat tett a hazai délszláv nemzetiségek tánckultúrájáért.

További információk az előadásról itt találhatók.

2023. május 19.