Péter Márta: Varázsló szárnycsapás
Góbi Rita: Reptében -
Góbi Rita és műve egy és ugyanaz. És ez a mű nem adható át. Ilyen formában, ilyen intenzitással csakis Góbi táncolja és táncolhatja el.
Góbi Rita és műve egy és ugyanaz. És ez a mű nem adható át. Ilyen formában, ilyen intenzitással csakis Góbi táncolja és táncolhatja el.
Táncjátékhoz zenei remekművet azért érdemes választani, mert komoly ihlető-inspiráló forrásként szolgálhat, és ha a koreográfia legalább helyenként, nyomokban meg tudja közelíteni a muzsika művészi értékét, az már komoly eredmény.
A Magyar Táncművészeti Egyetem végzős balettművész évfolyamának előadása nyitja a júniusi programok sorát a Nemzeti Táncszínházban. Színpadra kerül többek között a Bihari János Táncegyüttes évadzáró előadása, a 70 éves Vasas Művészegyüttes Tánckarának jubileumi műsora, valamint
...A csoport friss és szabad. Lélekemelő akarattal és hittel dolgoznak alkati és életkori kivétel nélkül. Beleadnak 110%-ot, de merre lesz jövőjük?
… az emberek általában azt a színpadi művet/táncot nevezik absztraktnak, amelyben nincs történet, követhető szál.
Gazdag tánc programmal zárja az évadot a Bethlen Téri Színház. Május végén többek között Góbi Rita legújabb, Reptében című szólóelőadása látható, június elején pedig a Nagyvárad Táncegyüttes Ütközések című vendégjátéka. A június az
...Az Artusban a művészi, alkotó munka elsősorban a megismerés folyamatának eszköze. Figyelünk, keresünk és megosztjuk, ha találunk valamit. Ezt nevezzük előadásnak, – most inkább tanulmánynak. A társulat legújabb, Raj című alkotását is hosszú, a nézőket is bevonó együtt gondolkodás, műhelymunka előzte meg. Ennek
...Mi a performansz? Színháznak nevezhetjük az eseményt? Ki a néző? Hol az alkotó? Mi az alkotás? Milyen az eseményszínház katarzisa? Gondolatok Somló Dávid Kerengő(Artus – Arccal a halnak projekt) című interaktív performansza kapcsán.
A marokkói-izraeli gyökerű francia Emanuel Gat és társulata érkezik újra a Trafóba május végén, ezúttal két darabbal. A koreográfus kétnapos workshopot is tart profi táncosoknak. A Trafó és a Műhely Alapítvány közös programsorozatában, az Antréban ezúttal a Ziggurat Project & Munkácsy Eszter kap
...A Gangaray Dance Company komplex képzési és tehetségkutató programjának eredményeit demonstráló előadások az évad folyamán két alkalommal mutatkoztak be a Bethlen Színházban. Az idén negyedszer megrendezett háromnapos Trambulin fesztivál rendhagyó módon két bemutatóval is jelentkezik.
…kiderül, hogy az emberinek mutatkozó test és agy valójában patkányokat is rejthet, hogy az emberi szokásokat, közösségi-szociális mintákat, egyszóval a végtelenül ismétlődő programokat akár a patkánylét is vezérelheti.
A Fővárosi Közgyűlés Barda Beátát választotta meg a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetői posztjára. Ő volt az egyetlen pályázó az igazgatói pozícióra.
A tánc világnapján, április 29-én, szombat este adták át Budapesten, a Müpában, a Tánc Világnapi Gála keretében a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt szakmai díjakat, valamint az Imre Zoltán-díjat és az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait. Kiosztásra kerül többek
...Művészi rúdtáncverseny, kortárs tánc szakmai díjátadó, Pirkad és dupla est, azaz a Trafó május első felében látható tánc előadásai: P-ole Theatre Hungary - Rúdtáncverseny; Hodworks: Pirkad; Lábán-díj 12 - Díjátadó; Duda Éva Társulat / Movein Mission: Dupla est // Mesh &
...Úgy tűnik, a K-Arcok friss előadásának alkotói és előadói sem kerülték meg a személyes szembesülést – ahogy vélhetően az előadás további segítői-közreműködői sem.
A koreográfia bármelyik hazai vagy külföldi kortársbalett-együttes örömére válna, az alkotó-betanító Gergye valósággal csodát művelt a Miskolci Balett fiatal táncosaival.
Játszani akaró és játszani engedett gyermeknél nincs őszintébb színpadi jelenség, a vér profi színészek is csak művi eszközökkel leutánozni tudják őket.
Brüsszelben 150 VIP vendég (diplomaták, nagykövetek, uniós tisztviselők) figyelmét sikerült felhívni a magyarországi félelmekre… Budapesten hányan fogják megnézni?
Májusban két nagy eseménynek ad helyet a Nemzeti Táncszínház. A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő TranzDanz készül új bemutatóval május 9-én. Kovács Gerzson Péter legújabb produkciójában, a Ratville-ben olyan neves fiatal táncosok lépnek színpadra, mint Gera Anita, Bora
...Miskolcon kedden beindult a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál. Azt nem állíthatom, hogy berobbant, inkább beszökött, mint Párizsba az ősz, a Széchenyi utcán suhant viszonylag nesztelen…