Szeretne meggazdagodni?
Beszélgetés Goda Gáborral -
„Próbáljatok meg legalább úgy együttműködni, ahogy egy egyszerűbb biológiai rendszer képes!”
„Próbáljatok meg legalább úgy együttműködni, ahogy egy egyszerűbb biológiai rendszer képes!”
„… abban reménykedem, hogy az idei fesztiválon meg fognak jelenni új irányok, gondolatok, alkotók, miközben nyilván szép számban lesznek olyanok is, akik az eddigi bevált utat járva igyekeznek majd fényesebb produkciókat bemutatni.”
A Közép-Európa Táncszínház K-Arcok sorozata április 28-án kettős bemutatóval folytatódik. A társulat tagjai közül négyen a tavalyi évadban már megmutatkoztak egy-egy szólóval. Most Jakab Zsanett a Lilith-tel, Mádi László pedig az InSoundOuttal lép a közönség elé a Bethlen Téri Színházban. Utóbbi alkotópárosával: Mádi Lászlóval és a koreográfussal, Mészáros Mátéval beszélgettünk.
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál lesz Miskolcon április 25-29. között. „Úgy tágítjuk a kortárstánc horizontját, hogy közben igyekszünk lefedni a miskolci közönség igényeit is.”
Április 24-én a Müpa Fesztivál Színházában – Időtlen időben címmel – jubileumi műsorral ünneplik a Duna Művészegyüttes megalakulásának 60. évfordulóját.
Kortárs tánc, Képzés, Mozgásszínház, Balett, Néptánc
Beszélgetés Pataki Andrással -
Nemrég jelent meg a sajtóban: „Új táncművészeti programot indít a Nemzeti Kulturális Alap a magyarországi hivatásos táncművészet fiatal alkotói, koreográfusai és előadóművészei számára.
Beszélgetés Kun Attilával – a V4 Young Dance Talentsről
…olyanok vagyunk, mint egy archív futballmeccs játékosai: a virtuóz atléták, a sebesség és a teljes kiszámítottság helyett a régi felvételeken látni hibákat, azaz valami átható emberibb pezsgést.
Beszélgetés Zsuráfszky Zoltánnal -
Szeptember 26-án, hétfőn az Erkel Színházban lesz a Táncmozaik – egy koreográfus életéből című előadás, amelyben válogatás látható majd Zsuráfszky Zoltán több mint negyven éves koreográfusi terméséből. Az apropó: Zsura 60…
Beszélgetés Blaskó Borbálával -
Számtalan táncformációban dolgozott már, hosszú évek óta a Forte Társulat tagja, egy ideje a székesfehérvári Vörösmarty Színházban dolgozik, ahol Hekabé címmel önálló koreográfiát is készített. Az L1danceFest showcase-programjában ebből mutat be két részletet szeptember 22-én a Nemzeti Táncszínház – Marczi Közösségi Tér színpadán.
Beszélgetés Debreczeni Mártonnal -
Az ARTUS Stúdió szeptember 3-án nyitja kapuit, október elejéig számos rendezvénnyel várja a közönséget. Debreczeni Mártont, az Artus projetvezetőjét kérdeztük a programokról.