Interjú

Néptánc

Romantikus-kortárs Erdély

tánc kritika erdély leadBeszélgetés Mihályi Gáborral

December 11-én különleges előadás lesz látható a Hagyományok Házában: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes bemutatja az Erdély – menyegző című műsorát, melynek rendező-koreográfusa Mihályi Gábor. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjét – az előadás erdélyi premiere kapcsán – egyéb kérdésekről is faggattuk.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Elég, hogy megtörtént

molnar-cs leadBeszélgetés Molnár Csabával – KORTÁRS SORSTÁRS INTERJÚK a KútszéliStílus-hu-n

Csabával a Puskin Kávéházban találkozunk, mert nagylelkűen rám hagyta a helyszínválasztást, mondván, hogy bárhova szívesen elmegy. A megbeszélt időpont előtt egy-két perccel érkezem, ő akkorra már az első kávén is túl van. A második mellett kezdünk beszélgetni.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Amikor a faun a saját farkába harap

GRECS LEADBeszélgetés Grecsó Zoltánnal az Egy faun alkonya bemutatója előtt

...az alkotás egy komoly mozaikjáték, akkor működik jól, ha a végén minden a helyére kerül, ha a dolog a saját farkába harap. Közben lehet érezni, mikor nyer létjogosultságot egy mozdulat, egy kép, egy történés – és ez nagyon jó érzés.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

És te, hogy vagy?

cseppkánon3 leadBeszélgetés Goda Gáborral - INTERJÚ

Hérakleitosz gondolatairól, a vízről, mint analógiáról, az Artus sajátos formanyelvéről, az előre mutató múltba nézésről és az új, Cseppkánon című bemutatóról beszélgettünk Goda Gáborral, az idén harminc éves Artus Stúdió művészeti vezetőjével.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Jó napot, harapok!

Zombi leadBeszélgetés Fehér Ferenccel – INTERJÚ

Gyerekkoromban sokszor játszottunk „zombisat". Persze amikor eljött az este, a lefekvés ideje, már más volt a helyzet. Amikor minden lecsendesedett, és a képzeletemben minden felerősödött, félni kezdtem. A zombik életre keltek, és ezután nemigen mertem kimenni vécére.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Dobozban vagy szabadon?

fülöp leadBeszélgetés Fülöp Lacival – „KORTÁRS SORSTÁRS" interjúsorozat indult a KútszéliStílus.hu-n

- Hol találkozzunk? Nekem a Bosnyák tér közelében lenne a legjobb. - Nekem az 1-es villamos vonalán, esetleg az Örs közelében. - És a 7-es? - A Keleti pályaudvar jó lehet. - Oké, Keleti. A férjem közbemorog. Azt talán mégse. Hm? Na hallod...! Igaz. . Akkor Blaha...? Bhahh... - Lehetne mégis inkább a Bosnyák tér közelében? Tudok ott egy kávézót, a Thökölyre nyílik, kicsit zajos...

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Néptánc

A nézők ünneplése

kapunyitas leadDebreczeni Márton és Móra Gabriella a Kapunyitási pánikról

Szeptember 12-én, délután hattól rendhagyó eseményre hív mindenkit az Artus Kortárs Művészeti Stúdió és a Fonó Budai Zeneház: a Sztregova utca gyárépületének udvarán közös bográcsozással, performanszokkal és koncertekkel kívánja megünnepelni e két művészeti központ a jubileumi születésnapját, és ami számukra ennél is fontosabb, a közönségüket.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

„Az utolsó dinoszaurusz vagyok”

donmartin leadDon Martinnal Vida Virág beszélget

A mi képzésünk egyik fő szempontja a Horton iskolában az volt, hogy a dolog sohasem (a mai értelemben) rólunk szól, hanem arról a célról, amit el akarunk érni – közösen és egyedül. Lester technikájának a lényege a fejlődés volt. Fizikális és mentális fejlődés egyaránt. Nehéz ezt elmagyarázni, mert nem az ego állt a középpontban, de mégis minden óráján önmagunk definiálása és keresése történt meg.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Mozgásszínház

30 éves az Artus – Goda Gábor Társulata

goda leadBeszélgetés Goda Gáborral

Az interjúban múltidézés is olvasható, már azért is, mert a végén megtudjuk: „fontos, sőt, egyre fontosabb, hogy a múltat állandóan ébren tartsuk, figyelembe vegyük". De a közeljövőről is beszélgetünk: március 20-án lesz az Artus Stúdióban a SUTЯA budapesti bemutatója, amely – mint kiderül – nem repríz, hanem egy újabb ősbemutató.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Aki egy mozdulatot százféleképpen el tud mondani…

individuum leadBeszélgetés Maday Tímeával és Hámor Józseffel

„Sok helyen a világban az új generáció többsége nem tud különbséget tenni stílus és technika között. Brüsszelben, Anne Teresa de Keersmaeker iskolájában, a P.A.R.T.S.-ban tanultam kortárs táncot négy éven át. Ott mind fizikálisan, mind mentálisan keményen meg voltunk dolgoztatva."

Cikk folytatása