Turbuly Lilla: Maradók és új utakat keresők
9. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc / második rész /
A míves, kiválóan prezentált táncjelenetek dinamikájának, repülésének az ellenpontja Kulka János súlyos, lassan mozduló jelenléte.
A táncfesztivál harmadik estéjén, amikor átvettem a stafétabotot Kutszegi Csaba kollégámtól (írása itt olvasható) érezhetően nagy várakozás előzte meg a Feledi Project Cseresznyéskertjét. A közismert Csehov-mű és a tánc szeretete mellett ez minden bizonnyal Kulka János vendégszereplésének volt köszönhető. Mielőtt lenémítottam volna a telefonomat, ránézve az üzenetekre, szomorú képeket kaptam a Nyugat-Magyarországon tomboló szélviharról, kedves családtagunk letarolt kertjéről, a derékba tört öreg fenyőkről. Reménykedve, hogy 60 kilométerrel odébb, nálunk nem lesz ekkora a pusztítás, gondolatban elbúcsúztam az idei barackterméstől, hiszen a barackfák épp virágoztak, és reménykedtem, hogy a még virágzás előtt álló cseresznyék megússzák. Az előzmények után persze még inkább rá tudtam hangolódni az előadásra, amelynek középpontjában a kikerülhetetlen változás áll. (Az előadásról lapunkban már született egy beszélgetés, itt olvasható.)
Cseresznyéskert / Fotó: Éder Vera
Feledi János az utóbbi években sorban vitt táncszínpadra klasszikus drámai műveket, amilyen a Liliom vagy a Sirály, utólag úgy tűnik, lépésenként araszolva a prózarendezés felé, míg mostanra el is ért addig, hiszen a közelgő MITEM-en már egy ilyennel, a Kanáripaprikással jelentkezik. A Cseresznyéskert koreográfiája azonban nem törekszik történetmesélésre, mégis, van két cölöp, amelyek közé az estét kifeszíti, ez pedig Firsz két mondata, így a dramaturgiai ív a „megjöttek?” reménykedő kérdésétől az „elmentek” belenyugvó rezignációjáig terjed. A kettő között hangulatokat és emberi kapcsolatokat rajzol fel. Maga a díszlet (Vati Tamás munkája) is valamiféle átmeneti állapotot, kiüresedést sugall a fehér székekkel, melyek a sokáig nem használt bútorok fehér leplét idézik, ahogy a színpadot beborító papírfecnik is a költözést, a valamivel való leszámolást közvetítik. Jobb, ha a néző elengedi a kényszert, hogy pontosan beazonosítson minden szereplőt és helyzetet. A középpontban álló Ranyevszkaja (Hörcher Noémi kitűnő tánctudását finom mimikával és színészi jelenléttel ötvözi) körül keringő férfiak közül ugyanis nehéz megállapítani, ki kicsoda. Lopahint (Nádas Zalán) végül a jelmeze mellett az a jelenet segít beazonosítani, amikor pénz módjára szórja a virágszirmokat. Az esztétikára koncentráló koreográfia azonban, amely együtt lélegzik Sárik Péter jazz alapú zenéjével, gyorsan magával ragadja a nézőt. (Miskolcon a zenét felvételről hallhattuk, ha a lehetőségek engedik, játsszák élő zenével is.)
Cseresznyéskert / Kulka János / Fotó: Éder Vera
A míves, kiválóan prezentált táncjelenetek dinamikájának, repülésének az ellenpontja Kulka János súlyos, lassan mozduló jelenléte. Ahogy egy-egy mondattal, kitartott mozdulattal megjeleníti a már teljesen a múltban élő, minden változás és szélvihar ellenére saját idejében megmaradó Firszet. Szép példája ennek az üvegcsillár, amit nagyon lassan, kiskutyaként húz maga után.
A színpad hátterében látható csupasz faoszlopok elszáradt erdőt idéznek, el azonban csak egy deszka dől. Egy, az utolsó pillanatban megállított ölelés után Ranyevszkaja lassan hátrál ki a színpadról, mindenki elindul valamerre, csak Firsz marad a légüres térben. A közönség nem csalódott várakozásaiban, lelkes állótapssal fogadta az előadást.
Péntek délután A tánc 30 árnyalata című filmet nézhettük meg Delbó Balázs rendezésében. A Nemzeti Táncszínház égisze alatt létrejött alkotás tulajdonképpen egy országimázsfilm a tánc felől nézve. Harminc táncegyüttes munkáiból láthatunk részleteket, a néptánctól a baletten és a kortárstáncon át a tangóig. A felvételek egy része a Nemzeti Táncszínház épületében készült, többen azonban (főleg a vidéki balettegyüttesek) saját városuk ikonikus helyszínein táncolnak, a házigazda miskolciak például az Avas kilátónál. A részletek általában korábbi előadásokból származnak, így a sok táncszínházat látó nézőt egyúttal a rejtvényfejtés örömével is megkínálják: vajon melyik előadásból van az adott részlet. (A film végén megmutatják a megoldást.) A paletta széles, beleférnek olyan alternatív társulatok is, mint az Artus – Goda Gábor Társulata vagy a Pataky Klári Társulat, jellemzően azok, amelyek rendszeresen fellépnek a Nemzeti Táncszínházban, és az utánpótlást is megmutatják a Táncművészeti Egyetem fiataljaival.
Quattro Stagioni / Fotó: Gálos Mihály Samu
A Budapest Táncszínház két koreográfiával érkezett (mindkettőről írtunk már korábban, Török Ákos kritikája itt olvasható). A Vivaldi zenéjére készült Quattro Stagioni Aurélie Mounier munkája. Kollégámnál sokkal kevésbé láttam pesszimistának, sötét tónusai (a barnás jelmezek és a világítás) nekem inkább a földközeliséget, a természetet, a vele való együtt lélegzést idézték. Talán azért is, mert a koreográfiában többször visszatérnek a testekből formált fák. Földi Béla rövid felvezető beszédében azt kérte a közönségtől, hogy ne keressen feltétlenül narratívát az előadásban, inkább alkossa meg a saját történetét. A magam részéről azzal a nem túl eredeti gondolattal tudtam legjobban azonosulni, hogy a négy évszakba könnyen beleláthatók az emberi élet szakaszai, így a nyár tételnél felvett napszemüveg is túl tudott mutatni önmagán, a fiatalkor kitárulkozásához képest, a rejtőzködést, a felnőtt igazodását, felvett pózait is jelölhette. Ahogy kollégámnak, nekem is a füstölgő fejű táncosnő okozta a legnagyobb fejtörést, az őszi avarfüsttől valamiféle fenyegető katasztrófáig (tűzvészig) gondoltam én mindenre, holott lehet, hogy a füstgépek oly elterjedt használatának variációját láttuk, és „csak” az esztétikum kedvéért ködösítették be a játékteret.
Many Ways / Fotó: Gálos Mihály Samu
Az egy kivétellel külföldről érkezett táncosok magas minőségben, pontosan dolgoztak itt is, akárcsak Neel Verdon Many Ways című koreográfiájában. A rövid etűd éppen azt adja, amit a címe ígér: különböző utakat, életstratégiákat mutat meg, az igazodástól a különutas magányig, az együtt mozdulástól a leválásig. Lehetne akár a Cseresznyéskert utóhangja is: egy változó világban hova, valaki felé vagy valakitől elmozdulunk – ha már az elmúltban maradni nem lehet.
9. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc, 2026. március 26-27.
(folyt. köv.)
