Kortárs tánc
Elzenélt tánc, eltáncolt zene – JEGYZET
...a férfiak a keményebb hangzású, gyorsabb ritmust diktáló ütemekre harcolnak egymással, a nők pedig a harmóniát megtestesítve lebegnek fehér ruhájukban a lágyabb dallamokra. Egyszer orgonasípokként törnek a magasba, másszor pedig a földre zuhanva lelnek nyugalmat. A zene testet ölt: a táncosok, mint egy médiumként közvetítik az első felvonásban a nézőket láthatatlanul körülölelő hangjegyeket.
Cikk folytatása
Néptánc
XXVI. Zalai Kamaratánc Fesztivál – JEGYZET
A megújult, kortárs néptáncra nem az autentikus helyett, hanem az autentikus mellett van szükség. Tehát az innovációval nem kiszorítani, eltakarítani, lecserélni kell az autentikust, hanem megtámogatni. Ugyanis mindkettőre szükség van, mert biztos jövője csak annak a művészeti ágnak van, amelyik nemcsak múlttal bír, hanem a jelenről is tud adekvát képet tükrözni.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Lublini Szimpózium, 2014. március 27-30. - JEGYZET
...nemcsak az egyéni értelmezések kerülnek majd górcső alá, szűrődnek át és vizsgálódnak felül, hanem megkerülhetetlenül, közösséget formálva, a közös identitásra is rákérdezünk a folyamat során.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Réti Anna – Ido Batash: Ego Trip – JEGYZET
...honnan tudhatnám például, hogy Pawel Pawelként aznap este Pawelhez képest jól szerepelt-e, vagy sem, Jasmine hitelesen adta-e Jasmine-t, adekvát-e önmagához Bandi és Laura, testhez álló szerep-e Ricardónak és Péternek Ricardo és Péter. Nem létezik (még nálunk sem) olyan szuper, észosztó kritikus, aki még ezt is jobban átlátná az érintetteknél.
Cikk folytatása
Néptánc
Egy régi kertben – JEGYZET (A Tekintet folyóirat 2014/1. számában megjelent cikk szerkesztett változata)
...ebben a kirobbanó sikerben benne volt a szakmai keserűség is, hogy ilyen gazdag, a néptáncaink anyanyelveiből táplálkozó, európai szintű életmű – folytatás nélkül – eltűnt a magyar néptáncművészet színpadairól.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Képzés, Mozgásszínház, Balett, Néptánc
Táncos életpálya – A magyar táncművészet aktuális kérdései (konferencia Miskolcon) - JEGYZET
A közös közleményt a résztvevők másnap, az összevont szekcióülés végén fogalmazták meg, miután jó néhány – ha nem is nagyon indulatos, de eléggé szenvedélyes – felszólalás is elhangzott. Meg is jegyezte kissé csalódottan az egyik hivatalos küldött, hogy „neki azt mondták, csendes konferencia lesz".
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Beszámoló a Machol Shalem International Dance Week (Jeruzsálem) és az International Dance Exposure (Tel Aviv) 2013 rendezvényekről
A Machol Shalem az ún. Musrara negyedben fejti ki hatását, ahol jellemzően ortodox zsidóság lakik, elgondolhatjuk, hogy folytonos libikókajátékban próbálnak megfelelni a művészek és a szervezők is. Állandó a feszültség az ortodox és ultra-ortodox zsidóság, valamint a zsidóságát megélő, de Európhoz tartozni vágyó, szabadságot kereső művészek között.
Cikk folytatása
Balett
Pártay Lilla Aranyecset című balettje ürügyén – JEGYZET
...ki kéne lépni a klasszikus balettegyüttesek zárt, belterjes világából, és muszáj lenne töprengeni, gondolkodni, művelődni, valamint kockázatot vállalni. Ám ez a balett világában – rövidtávon! – senkinek sem érdeke. Legfeljebb ideig-óráig néhány fiatal még nem akar letenni arról, hogy választott hivatása százéves klisék újratanulásán túl jelennek szóló művészi tartalom felmutatására is alkalmas legyen.
Cikk folytatása
Néptánc
A Magyar rapszódia – Cigány románc Los Angeles-i előadása – JEGYZET
Amikor a táncosok a moldvai csángó viseletben felvették a legősibb térforma, a kör alakzatát, úgy éreztem, hogy kirekesztenek abból a világból, amelyben ők benne vannak.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Képzés, Leonardo
Ponderosa Movement & Discovery 2013 – JEGYZET II.
A workshop hátralévő három órájában megállás nélkül zokogtam. Az utolsó egy órában nem csupán a többi résztvevő, de a meginvitált környékbeli lakosok és nyaralók is kivétel nélkül csatlakoztak a hat megmosott, átöltöztetett, temetésre előkészített halottunk megsiratásához.
Cikk folytatása