Mozgásszínház
Kutszegi Csaba jegyzete a SZEM-ről II.
A magyar és a lengyel-német módszer közötti különbséget szemlélgetve, arra gondolok: lehet, hogy a lengyelek-németek stikában szembenéznek-szembenéztek a múltjukkal, és például előre megfontolt szándékkal száműzték jelenükből a múltjukra jellemző poroszos oktatást?
Cikk folytatása
Mozgásszínház
Kutszegi Csaba jegyzete a SZEM-ről I.
...a fizikai színházi tematika a tervezésnél nem előre meghozott határozat volt, hanem az egyetemek-főiskolák műsorkínálatából adódott. Ez kifejezetten melengeti a tánc- és színpadimozgás-kedvelők szívét, mert, ugye, ez azt (is) jelenti, hogy napjainkban nemzetközi boomja van a tánc- és mozgásszínháznak.
Cikk folytatása
Néptánc
Kutszegi Csaba jegyzete az Időben – 60 éves a Magyar Állami Népi Együttes című könyvről
Hihetetlen, de manapság sem ritka az a vélemény, hogy elsősorban (vagy csakis) azt a bizonyos körülírhatatlan „autentikust" kellene megmutatni (vagy őrizgetni-ápolgatni) a színpadon, és minden újítás árulás vagy megalkuvás.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Komjáthy Zsuzsanna jegyzete a Szólóduó Nemzetközi Táncfesztiválról II.
A cél, hogy a találkozó fórummá váljék, ahol egymástól tanulni, és a reflexiók által fejlődni tudnak a performerek.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Komjáthy Zsuzsanna jegyzete a Szólóduó Nemzetközi Táncfesztiválról I.
A kérdés mindig az, hogy ki táncol, és – végső azonosságkutatások nélkül – milyen erők, milyen akarat vonzásában rendezi mozdulatait.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Kutszegi Csaba jegyzete a Prestóról
Fiúk, lányok válnak ki a táncból, és egy fényhasábban alaposan (egyesek majdnem hónaljig) felhúzzák a szoknyájukat, gatyájukat. Vajon ez mit jelent? Talán azt, hogy az életpálya elején alaposan fel kell kötni... De e gesztusban – gyanítom – benne van a szófogadás karikatúrája is.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Komjáthy Zsuzsanna jegyzete az Én, Haiku virtuális előadásáról
A tánc, irodalom és film mellé negyedik médiumként pedig az internet is csatlakozik. Ez lesz a közeg, melyen a koreográfia a nézői percepcióig hatol: egy sosemvolt vetítővászon, ami arra hivatott, hogy megsokszorozza és virtualizálja az „itt és most" párosát.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Balett, Néptánc
Kutszegi Csaba jegyzete a 9. Kalászi Kortárs Tánctalálkozóról
A furcsa mozdulatok, pózok, hangok, szövegek, amelyek a felnőttekre „elidegenítő effektusokként" hatnak, ha jól vannak kitalálva, a gyermek számára a fantáziavilág természetes, oda illő tartozékai.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Néptánc
Kutszegi Csaba jegyzete a VIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójáról
Ha közepes színvonalon előadott, jól ismert, ismételgetett klisékkel összeszerkesztett autentikus folklór-összeállítást látok, tíz perc után ki kell peckelnem a szememet, nehogy bealudjak.
Cikk folytatása
Populár, Kortárs tánc
Kutszegi Csaba jegyzete a Kémhatásról
Hogy milyen jövő vár a kortárs táncra, azt nehéz megjósolni. Ha gyengülni is fog az önállósága, nyomtalanul eltűnni sohasem fog, mert az előbbiekben jelzett hatásai révén – szuper képzavarral élve – mindig is ott lesz a kortárs művészetek félrecsúszott nyakkendőiben.
Cikk folytatása